Személyes dolgot írok le. Hogy megértsenek és ne higgyék azt, hogy a Gyilkos elmékből szabadultam. - Az utóbbi időkben egyre többen hiszik ezt!  Ma elmentem egy hastánc gálára, Debrecenbe. Elmentem, mert valaki fellépet. Az, aki a Vérvöröst ihlette. És mivel kérdeztétek nem egyszer, hogy ki ő...? Na, elmesélem az egész sztorit! De nem lesz rövid…

 2014. 12.07.

Az út eleje itt olvasható: http://eleg007.blog.hu/2014/12/13/_14_12_07-_vervoros_szemelyesen_egy_nap_kronikaja?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

 A hozzá vezető út, csak egy személy volt: a csoporttársam. Nem volt választásom. Beszélnem kellett vele…Minél inkább távolodtam el Nyíregyházától és minél inkább átpörgettem az eseményeket az agyamban annál inkább kezdtem elbizonytalanodni: nem akarom, hogy azt higgye abnormális vagyok.

Márpedig de: Tutira azt hitte. – Plusz: sok más eseményre nem voltam felkészülve…

16:02.

Istennnem, de vánszorog az idő, komolyan nem hiszem el. Fejem hátra támasztottam az IC ülésének és hagytam ismét szabadon áramlani a gondolataimat. Vele találkozni. Hát ekkor ért az első meglepetés. Kapásból jött az, hogy: nem! Mert teljesen mások vagyunk, B. simán elküldene anyámig meg vissza, mert bunkó a csaj és kurvára felejtsem el. Programozzam át az agyam. – De …öö…én nem elakarom venni és nem akarom meg se..Nem!- Bármit mondtam, X hajthatatlan volt. Amit nem értettem. Akkor legalábbis még nem. Még azt se mondhatom, hogy utálna, mint a szart ( jó néha biztos felmelegítem az agyvizét), de alapvetően tudtunk beszélgetni mindig is. Nem egyszer segített, ha problémám volt…sőt, szeptemberben nem egyszer azt éreztem, mintha figyelt volna többször is… feltűnt neki, hogy egy kissé magamba fordultam… Ezért volt nagyon meglepő számomra ez az egész! Miért nem segít pont ebben, ha eddig segített egyéb dolgokban is? Semmi hülyeséget nem akarok csinálni: nem fogok félrepofázni, ígérem nem rúgok be előtte, de „ Mert B. más…’’- Mondta és esélyem se volt vele szembeszállni. Jó: de miben más? - Így elsőre tök normálisnak csajnak látszott, tudják: van keze, lába, két szeme…úhh, lehet hogy egy kezén vagy nyolc ujja van? – Na mindegy: ha találkozok vele újra valamikor azért ezt lecsekkolom.  

De komolyan? – Tanakodtam hosszan magamban. – Miért olyan nagy kérés ez? Volt már olyan egypárszor, hogy ismerősömet megkértem mutassa be a barátnőjét és megtette. – Furcsállta, de megtette. És a lánnyal tök normálisan elbeszélgettem és azóta is jóban vagyunk. …De a jelenlegi helyzet? Most érzem úgy, hogy életem egyik fő művét írom ( egoizmus nélkül szeretném ezt mondani, rég éreztem magam ennyire erősnek ezen a téren ) és minden barommal találkozok, akivel nem akarok ( már elnézést, de így van) csak éppen a mű ihletőjével Vérvörössel nem!

A vonat megint lefékezett egy állomáson. De még nem az én végállomásom volt. Mellettem egy idősebb bácsi halad el, maga után húzva hatalmas fekete bőröndjét mormol valamit. De nem értem, hogy mi az. Ja! Meg hogy nem is érdekel!Van egy olyan mondás – hunyom le a szemem- hogy minden dolog csak addig izgalmas számunkra, amíg ismeretlen. Mert ha már megismertük azt a valamit, az , a már elveszti varázsát és hót értéktelenné válik számunkra. Mi van, hogyha – tettem fel magamban vagy ezredjére a kérdést.

Mi van, ha éppenséggel Vérvörössel is ez a helyzet? Így hogy nem ismerem, megihlet folyamatosan, keresem őt…de ha valóban megismerném már nem érdekelne és elmúlna a varázsa? – Akkor viszont nem tudnám megírni a regényt.

Debrecen- Csapókert. Cél. vonat lefékez, kinyitom a vasajtót – jó nehéz ráadásul- és leszállok. Sötét volt. Ilyen kis bódészerű kis állomást kell elképzelni. Sehol egy busz, sehol egy bolt. Semmi. Egy kicsi peron, mellette egy viskóra hasonlító állomás. Amikor átmentem a sínen egy sötét a sötét utca nézett velem szembe. De mehettem volna vele ellenkező irányba is…Oké: akkor most mihez kezdjek? Megkérdeztem a vonatról leszálló emberkéket, hogy merre van a közösségi ház, de senki nem tudta. Jellemző!!! Aztán vártam majd és végül csak elindultam a sötét utcán. Két oldalt kerítéses házak álltak és a kutyák úgy ugattak, mintha az ítéletnap jött volna el. És a hidegről ne is beszéljünk. Szóval: kicsit ki volt a mindenem ezzel az egésszel. Akkor éreztem azt a kritikus pontot, hogy haza megyek a jó melegbe és bevágok egy liter forró teát. Attól tartottam, hogy kiszabadul egy kutya és megtámad vagy valami. Nagyon félek tőlük, amióta az eszem tudom. Mindegy, hogy kicsi nagy, de félek tőlük. Lefagyok, remegek, minden bajom lesz, ha egyedül jön velem szembe bármiféle házőrző is. Ha így lett volna, gondolkodás nélkül visszafordulok. Komolyan mondom. Hagytam volna a francba az egészet! A kutyától való félelem, ugyanis biztosra veszem: erősebb bennem mindenféle kíváncsiságnál.

De szerencsémre nem jöttek ki, nem követtek. Hát ők nem…mert azért három részeg követett egy darabig, utánam kiabálva, be -be szólogatva. Ha akartam se tehettem volna azt meg, hogy észrevétlen maradok…max. ha elbújok előlük. Hoppá, a lényeget kihagytam! Kisagyi bevérzésem volt, kis koromba, mozgássérült vagyok. Elég feltűnő járásom van. Ezért nem lehetek sose észrevétlen. mint most sem. És, hogy ha X mondott valamit B.-nek rólam, szerintem ezt az apróságot nem hagyta ki. – De megkértem, hogy ne mondjon semmit, meg kell bíznom benne! – gondoltam, miközben találkoztam egy idősebb úrral, aki azonnal útba is igazított. – Csak egyenesen, le végig! Meg fogja látni a közösségi házat. Megköszöntem neki és folytattam utamat. Találkoztam egy sráccal, aki szintén odament, így hát csatlakoztam hozzá. Jó volt, hogy ott volt, már nem is éreztem magam olyan elveszettnek.  

 16:42- re értem oda a Csapókerti közösségi házhoz. Mikor nyitottam a művház ajtaját ismét előfurakodott bennem a „ Te, mi a francot keresel itt?” kérdés, de…de már nem fordulhattam vissza. Ha idáig eljöttem, meglátjuk mi lesz! Félig azért bizakodó voltam, hogy hátha sikerül vele egy interjút csinálnom. Mivel még több, mint egy óra volt a gáláig leültem egy székre a nagyterem előtt. Ebben a teremben lesz a gála. – Állapítottam meg, miközben benéztem. Mintha csak egy kisebb színházban lennék: legelöl elég nagy egy színpad állt leeresztett függönnyel és a termet ellepték a szép sorban, alakba rendezett székek. Minden készen állt az előadásra.

17:01.- Egy két hastáncos lány beszállingózott már, keresztül sietett ezen a halon és eltűnt a nagyteremben. Aztán egyre sűrűbben jöttek mentek. – Mi csak fél hattól foglalhattuk el helyünket. Addig a lányok hol a ruhát, hol a koreográfiát próbálva tűnt fel, vagy el. – Közben nem egyszer láttam a csoport vezetőt is jönni-menni, de nem mentem oda hozzá köszönni. Nyilván ezer dolga volt.

És egyszer csak felbukkant Vérvörös. Pont a nagyterem ajtaja előtt álltam, amikor a Közösségi ház ajtaja kinyílt és megjelent. Kicsit ugyan másképp nézett ki, mint amire emlékeztem, de a szívem ettől függetlenül a torkomban kezdett kalimpálni. Éreztem, hogy remegek. –Nyu-gi- Figyelmeztettem magam. Közben kitapogattam a zsebemben lévő diktafont…

Már nem tudom leírni, hogy is volt pontosan. Észrevett e már akkor, vagy még nem? Halvány lila dunsztom sincs. Ha legyilkolnak is azt kell mondanom: nem tudnék visszaemlékezni pontosan, hogy mi is történt, amíg ő el nem tűnt a szemem elől. Annyi rémlik, hogy köszönt valakinek.

Meg arra tisztán emlékszem, hogy villámcsapásként ért a felismerést: 100%, hogy nem fogok tudni úgy a lány közelébe menni, hogy ne vegyen észre valamit. És még csak azt írom, hogy akkor döbbentem rá: nem tudok ennek a lánynak a közelébe menni úgy, mintha csak egy sima érdeklődő lennék. És még szó sincs beszélgetésről, kérdés feltevésről! Úristen, képtelen vagyok rá. – Ha könyörögne is, hogy csináljak vele interjút, nem tudnám megtenni. Elkapna egyből a remegés, meg rám törne a szédülés….Basszus, érezni fogja, hogy akarok valamit. Okos lány. Néhány pillanat és levágja, hogy valami itt nem stimmel. Nagyon úgy festett a helyzet, hogy nem a kutyákkal, nem az alkoholistákkal és nem is egy kisiklott vonattal kellett megküzdenem. Hanem: saját magammal. Márpedig gyorsnak kellett lennem, mert az idő ezúttal ketyegni kezdett….

A folytatás itt:  http://eleg007.blog.hu/2014/12/15/_14_12_07-_vervoros_szemelyesen_egy_nap_kronikaja_3_resz

Lájkold a blogot itt:https://www.facebook.com/profile.php?id=597107567077388&ref=ts&fref=ts

Kokas Bálint