A másik fél története

A teljes első fejezetet itt találod:http://eleg007.blog.hu/2014/11/16/vervoros-_az_utolsok

 - VÉRVÖRÖÖÖS, KÉRLEEEK!!!! Üvöltött bele a csendbe, szinte könyörögve.  Mi az, hogy Vérvörös??? Honnan jött neki ez most?? - Kapott észbe gondolatban és már megbánta, hogy valamiért így nevezte a lányt. De ugyanakkor az az volt a benyomása, hogy ebben a szituban, nagyon is illik hozzá ez a név: Vérvörös...mondjuk a Bloody Mary se lenne rossz...

- Válaszolnál már végre? – reagált a hang kicsit idegesen. – Megteszed, amire kérlek? Vérvörös...mint valami sorozatgyilkos…Vérvörös. – Hallotta, amint a lány elneveti magát, pedig őt már a sírás kerülgette kábé.Ez csak egy rossz álom lehet, nincs más magyarázat! Igen – Győzködte magát Vé, miközben a lift egyik sarkában roskadva feltűrte ingét és a bőrébe csípett. Nagyon hamar ki kellett ábrándulnia: ez nem álom volt. Tényleg ott volt egy kórház liftjében rekedve, és találkozott is a lánnyal. Aki eltűnt...vagyis mégse tűnt el. Itt van... Most, akar valamit tőle…de honnan olyan ismerős? Próbált minden porcikájával emlékezni…középmagas, karcsú, már majdnem fekete szemű…hol láttalak már téged? – Töprengett. Vörös…a haja vörös…mint a vér….Vérvörös! Mik ezek a hangok? Hallott valamit. Nem a lány hangját...valaki másét, valahonnan távolról. -EZT MÉG VEDD BE…MI VOLT A SULIBAN?? ….NEM VOLNA SZABAD… Megesküdött volna rá, hogy az a valaki hozzá beszél. Ha így folytatja befeküdhet Flash mellé, de lehet, hogy őt egyből a gumiszobába szállítanák. - MINDEN RENDBEN LESZ! A hang. Egy kedves hang, barátságos hozzá és nő. Egy nő hangja, semmi kétség! Mi a franc történik fele? Homlokáról gyöngyöződve folyni kezdett le a víz.

- Segítesz nekem? – Prins hangja rántotta vissza a valóságba. Már ha ez egyáltalán annak mondható.- Kérlek...ne haragudj, nincs más választásom! Sütőt hangjából a bűntudat. Leereszkedő volt. Szinte könyörgő. Vé felkészült rá, hogy az idegen lány hamarosan pityeregni kezd. – Tudom, hogy mérges vagy rám most, de nem volt más...- Elhallgatott. Másodpercekig nem szólt, mint akinek nagyon nehezére esik befejezni a mondatot. – Kérlek, Vé! Bíznod kell bennem, mindent elmagyarázok. 

Honnan tudja a nevem? Rezzent fel magában újra, és nagyon nehezére esett, hogy uralkodni tudjon magán. Legszívesebben elküldte volna őt melegebb éghajlatra, de akkor sose szabadul ki. De miért pont vele csinálja ezt? Mit vétett ellene?  A fenébe ezzel a vörös csajszival meg az ő szeszélyeivel. – Segítek, ha kiengedsz – megjátszott válaszolta együtt érzéssel.– De ha így szoktál pasit fogni, nagyon gyorsan hagyj fel vele, szerintem.- Tette hozzá paprikás hangulatban.

A lány keserű nevetése kíséretében a liftajtó kinyílt. A neonvilágítás úgy égett, mintha mi sem történt volna. Prins ott állt vele szemben, de öltözéke megváltozott. Hófehér V nyakú estélyit viselt, egy szolid nyaklánccal. Vállon túl érő vörös haja, ezúttal begöndörödve pihent. Vé egy másodpercre el is felette eddigi haragját felé – ’ Zsönyörű vagy! – Motyogta zavartan a fiú, még ki sem lépve a liftből. Utálnom kell téged! – emlékeztette magát. –Gyűlölnöm, amiért bezártál! Rettegek a bezártságtól! Nem téveszt meg a szépséged, végezni akart velem!! Alulról jövő forróságot érzet. Erőt, olyat, mit eddig még soha.És gyűlöletet, amit még soha. Az egész élete erről szólt. Egyedül élt és bábuként rángatta őt az élet vihara. De most ő a vihar. Ő a pusztító. Ő csap le, ha kell az ártatlanokra is...  Elméjében végre kitisztult a kép. Semmit nem kell csinálnia, csak bosszút kell álljon, mindenért!  Mert bűnéért mindenkinek lakolnia kell! A lánynak is! Nem tudta megfogalmazni mi történt vele, de a lehető legjobb érzés járta át, amit eddig valaha érzet. Úgy érezte, most bármire képes, senki nem állítja meg, semmi sincs, ami lehetetlen lenne előtte. Mintha nem is ő lett volna… A lány szörnyülködve meredt rá: - Tudtam, hogy ez lesz! – Suttogta, miközben remegve hátrálni kezdett tőle. – Az érzelmeid felerősödtek Vé…a gonosz, a gyűlölet...a szemed. Tudta mitől fél a másik. Vé a lift fémajtajában látta visszatükröződni arcát. Szeméből kihunyt a fény, sötétség vette át a helyét. Két fekete izzó szempár nézett vele farkasszemet. - Nevetsz, miközben meg akarsz őt ölni? – Kérdezte hűvösen a fiú és lassan kimérten a lány felé indult. Retteg a bezártságtól, amióta az eszét tudja, ez a senki meg itt szórakozik vele.Ilyet senki nem tehet vele.- Főleg nem ez az ismeretlen. – Megértelek, Vé! Küzdj ellene. Az érzelmeid felerősödtek!- Hadarta zaklatottan a lány, de már nem hátrált a fiútól. A folyosó közepén megállt és bátran ráfüggesztette szemeit. – Amennyire gyűlölsz most, annyira szeretsz. Kórházban vagyunk, ami felerősíti az ellenkező pólusokat.- Magyarázta neki néhol meg-meg remegő hangon.- Mint élet és halál.Harcolj ellen: a jó ott van legbelül....ne engedd, hogy a félelem győzzön.

 A beszéd semmit nem hatot.  A fiú felbőszülve közelebb ugrott hozzá és megragadta a torkát. – MIÉRT CSINÁLTAD EZT?? KI VAGY TEE???- Üvöltötte  a lány arcába, aki közben esélytelenül próbált kiszabadulni támadója kezei alól.  - Meg…meg …akarta…lak védeni- préselte ki a szavakat fuldokolva a lány.- Enge…djel….kér…

-HOVA TŰNTÉL? KI VAGY TEE??? – Faggatta tovább őt, mit sem törődve a kéréssel. Ám ekkor  hirtelen, émelygés fogta el. A hangok, megint jönnek. Mint valami apró foszlányok, de megint a fejében hallotta: - SZIA ROBERT…NEM MÉG AZ AZ UTOLSÓ… Aztán egy emlék ugrott be neki. Az első karácsonya. Még nagyon kicsi volt, mézest sütött a szüleivel…Aztán elengedte a lányt.

- Pfu..azt hittem már...azt hittem nem fogsz ...- zihálta Prins a földre rogyva, elsimítva haja elől fürtjeit.- Sose engedd, hogy befolyásoljanak. Nem haldokolsz és ép vagy: mások durvább dolgokat is átéltek már és még se engedtek az ilyenfajta kísértésnek.

 Köszi, Prins! Ez a lecseszés tényleg nagyon kellett - Válaszolta gondolatban Vé.-  Azt se tudom, mi folyik körülöttem...és mindjárt közli, hogy akaratgyenge, hibbant vagyok. De hangosan csak ennyit mondott: -Milyen segítséget kérsz tőlem? Mi ez az egész? Miközben talpra segítette, rá kellett jönnie, hogy igaza van a lánynak. Gyenge. Nem is beteg és mégis...mégis ez történik..Szégyenérzés váltotta az előbbi haragot..kis híján majdnem megölte a lányt... Hogy lehetett  ennyire gyenge? hogy bármi nagyon könnyen befolyásolhatja?... De már nem tudott mit tenni. Mások a rákkal meg mindenféle halálos kórral szembenéz, ő meg...ő meg magával is képtelen, néha.  Láthatóan Prinst is megviselte a dolog.Egymás mellett, némán indultak el a folyosón. – Mutatok valamit.- Kezdte a lány elszántan.- Tudom, hogy zűrzavaros ez az egész, de ha kapok egy kis időt és közben nem ölsz meg, mindent meg fogsz érteni! - Magyarázta hol előre, hol felé pillantva. - Nem kell félned ígérem.- Mosolygott rá bátorító jelleggel. 

-Honnan ismerlek, Prins? - Szegezte neki újra a kérdést, mert száztíz százalékosan tudta: ismeri őt. - Láttalak már, Vérvörös...

-Hogy honnan ismersz!? - A lány megtorpant egy ajtónál és merengve pásztázta a fiút. – Nos... azt nem tudom, de tény hogy ismersz. Ugyanis te hívtál engem!

 456-os szoba? Vének leesett az álla amikor meglátta a szoba számot, amelyik előtt álltak. Ide akart jönni, eredetileg is. …de miért vezeti ide a lány? És mi az, hogy ő választotta?

- Mi az, hogy én választottalak? Milyen kapcsolat volt, van köztünk? Honnan ismerlek? Mi vagy te? – Rohamozta meg kérdésekkel levegővétel nélkül a fú.- Miért jövünk ide? A lány elnevette magát. – Hát kérdésed az van, legközelebb gyűjtsd listába és állj sorba a válaszokért! – Aztán komolyra fordította a szót. – Ebben a szobában – bökött az ajtó felé. –Két ember fekszik. Az egyik a te haverod, Flash aki mint tudjuk, beflashalt....oké, bocs a szóviccért - Kért sürgősen elnézést a lány látva, hogy Vé csöppet se értékeli most a humorát.-  A másik egy fiatal lány, aki hónapok óta kómában van. Még lehet, hogy felébred, de lehet, hogy már nem. – A fiú értetlenül felráncolta homlokát. - Ő neki…hogy is mondjam? A munkája amolyan segítő féle. Az embereken segít. Már akin lehet…Segít, ha hívják.

Okéé, ez kezd egy kicsit értetlen lenni! – Latolgatta magában a fiú. – A csaj olyan, mint valami őrangyal? – Vetette oda lazán. Prins sápadni kezdett, majd nagyot nyelt: I-i-igen! Őrangyal, mondhatni!- Válaszolta izgatottan.- Segít azokon, akik kérik.

–MII??? És  nem értem miért vagyunk itt ?- Rázta a fejét a fiú.- Hogy jön ez a liftes "bezárlak és kampó neked", dologhoz? A lány a fehér ajtóra meredt, mintha a renoválásán tanakodna, fiút. – Néha van úgy- Kezdte lassan, búsuló hangnemben. – Hogy azon kell segíteni, aki amúgy normális esetekben, másokon segít! –  Vett egy nagy levegőt és alig halhatóan folytatta. – Ne rémülj meg de…A másik beteg abban a szobában, én vagyok, Vé! Sss, ne vágj közbe, - csitította le a lány, látva az arcára kirajzolódott aggódást – És én vagyok az, akinek szüksége van a segítségedre! Ha nemet mondasz, ha nem vállalod, ha ígéret nélkül lépsz be ide, meghalok én is és a másik barátod is.

-De ezt mégis, hogy?- Hüledezett megrökönyödve Vé.

- Amint beléptünk a szobába, találkozni fogsz a múltammal. Ám előtte meg kell ígérned valamit: mégpedig azt, hogy nem ítélsz el, a látottak alapján! És ne nagyon akarj öngyilkos se lenni...A fiú szeme kimeredt. – Igen: az akartál lenni, de az utolsó pillanatban segítségért kiáltottál. Nem tudom miért, hogy, de te engem választottál. Gyanítom ezért, mert igen: mi már találkoztunk egyszer! – Valószínűleg innen ered ez a Vérvörös név is.

-Jó…de mi van, ha kinyírom magam? – Vágott a szavába a Vé hitetlenkedve, nem kis izgalommal hangjában. – Főleg azok után, amit ma ellened tettem...

- Ne foglalkozz vele. Mondtam: kórházban az emberek érzelmei felerősödnek. Főleg egy olyan labilis lelkiállapotúé, mint a tied…már bocsi. Ha mégis úgy alakul, hogy megölöd magad…én elveszítelek téged és vele együtt magamat is.

-Elveszí….elveszítesz??? Mármint…mármint... abban az értelemben…?? – dadogta hüledezve a másik.

-Abban az értelemben, mint védencemet. Az a feladatom, hogy megvédjem, aki segítséget kér. Ha nem védem meg a védencemet, én is meghalok vele együtt! Nem volt még soha ilyen jellegű problémám.... De eddigi védenceimet, mindig mástól kellett megmenteni: tűzvész, rablók, gyilkosok…stb. - Prins egy kis szünet után folytatta.-  Te vagy az első, akit lényegébe önmagától kell megvédenem! Le kell győznöd a félelmed, mint például a bezártságot....Ezért rekedtél bent. De kiálltad a próbát! Mert megszállt a  düh és félelem... ám végül a jó győzött benned!  Nem mindenki képes felülkerekedni a gonoszon. Van aki enged a kísértésnek és csak halála napján ébred  rá, hogy rossz úton járt! 

- De akkor már késő, nem?

- Sose késő. Ha valaki még életében belátja hibáit, nem késő. Ha nem annyiszor születik le a földre, ahányszor meg nem tanulja, melyik a helyes út. Én is rossz úton jártam. - Ezért vagyok itt így, ebben a formában. Őrangyal vagyok.

Nem nagyon tudta megérteni. Angyalok nem is léteznek! Olvasott róluk sokat, de az csak mese/// Biztos, hogy csak egy rossz álom ez- Nyugtázta magában.- Más nem lehet.

  Megértem, ha kételkedsz, de még valami fontosat, tudnod kell! - Figyelmeztette a lány szelíden.-  Csak úgy léphetünk be, ha megígéred: bármit is fogsz látni, nem ítélsz el engem és mellettem maradsz!

Oké, de hogy lettél őrangyal?

Pont azt akarom megmutatni! - Mondta a lány határozottan és megragadta a kórterem ajtajának kilincsét.-Hééé ne vágj már ilyen tragikus arcot! - Szólt rá nevetve a lány.- Te vagy belezúgva az Alkonyatba, meg a Harry Potterbe, nem? Hát ennyi nem belefér? 

Egyszerre kíváncsiság és aggodalom lett rajta úrrá: volt egy olyan érzése, hogy nem pizsamapartira mennek. Énjének egyik fele nem is akart a lánnyal tartani, és még mindig arról győzködte magát, hogy tutira csak képzelődik! A másik oldalát nem:  viszont határozottan érdekelte, ez az egész titokzatos dolog! Nem ismerte a lányt, de mégis...nem emlékezett rá, hogy segítséget kért volna tőle bármikor is...de ezek szerint -úgy tűnik- kért. Valamiért ez a vörös hajú jövevény, nagyon nagy hatással volt rá! Valamiért követni akarta a lányt, bárhová is megy. Még ha olykor el is kapja valami furcsa inger, hogy megölje őt! De nem: sose bántaná Vérvöröst! Hiszen mi lenne vele nélküle?

  -Túl éljük a lehetetlent, és a legvégén nevetünk majd mindenen!- Súgta a fiú, miközben a lány kezére tette a kezét és ketten nyomták le a 456-os kórterem ajtajának kilincsét...

Ne maradj le róla, lájkold a blogot itt: https://www.facebook.com/eleg007?ref=ts&fref=ts

A ( a vágott)  folytatás itt :http://eleg007.blog.hu/2014/11/30/vervoros-_az_utolsok_harmadik_fejezet_fejezet

 Kokas Bálint