Az előző fejezetet, itt találod: http://eleg007.blog.hu/2015/02/19/vervoros-_az_utolsok_tizenegyedik_fejezet_es_eljo_a_veg_1_resz

Az elsőt pedig itt: http://eleg007.blog.hu/2014/11/16/vervoros-_az_utolsok

-Ezek szerint még mindig kételkedsz abban, hogy jó vagyok, igaz? – Jött a csalódott válasz.

Nem tudom pontosan megfogalmazni – Gondolta magában a lány. Már tudta, hogy a fiú szavak nélkül is megérti őt. – Az egyik énem maradéktalanul megbízik benned, az első perctől kezdve! Valamiért, ha bizonyíték is lenne rá, hogy egy dühöngő őrült vagy, akkor is kételkednék. A másiik énem viszont…sok rossz dolog történt velem és…a körülményeket elnézve…

-Ne haragudj! – Mondta ki végül  bocsánatkérően.

-Nem, nem, ne szabadkozz! Mosolyodott el fejét megcsóválva  a fiú. – Tökéletesen meg tudlak érteni. Elvégre egy héttel ezelőtt még tök normális életed volt. Most meg azt se tudod, hogy álmodsz e, vagy sem.

-Néha azt hiszem ez nem is valóság….

Az angyal elnevette magát. – Tudod, oly vékony a határ az álom és valóság közt, mint a zseni és az örült közt. Mitől nem lenne igaz, amit most átélsz? – Saját gondolataid, érzelmeid vannak itt is, csak úgy mint az álmodban, nem? Vagy tévedek? Nem hiszem, hogy nincs olyan álmod, amit mai napig nem tudnál visszaidézni. Hogy nincs olyan, amit mai napig nem éreznél a bőrödön. Akkor az nem valóság? – Sose értettem miért tesznek különbséget a két világ között.

Talán félnek, mindkét világtól. – Gondolta a lány, miközben ismét a fürtjeivel kezdett játszadozni.- Álmunkban azzal találkozunk, amit ébren nem tudunk feldolgozni….viszont sokszor ha felébredünk…minden rémálom. Nem tudom, melyik a rosszabb világ.

-Igen – Bólintott a fiú.-. Szerintem le kéne támadnod a bölcsész kart, meglepő: de befutnál! – Felelte a fiú, pimaszul rákaccsintva.

-NYERTEEM, bibibi! – Kiáltott fel mellettük diadalittasan David.- Egyszer egy Michael Schumacher leszek! – De azért szép volt, Veselius! – Vigasztalta kicsit csüggedt barátját és férfiasan lekezelt vele.- Legközelebb te nyersz.

Vé ránézett fiatalkori énjére. Mindig lehangolta, ha veszít. Bármi legyen is az. – Mindig ezt autóversenyzőset játszottunk- emlékezett vissza jólesően.-  Falhoz állítottuk  a kiskocsikat és elgurítottuk őket. Azé nyert, akié hamarabb célba ért. Mindig veszítettem.

A fiúk sebesen összepakoltak, majd hintázni indultak az udvarra, de ő azzal a kifogással, hogy „ Fáradt vagyok” bent maradt a szobában és úgy tett, mint aki játszani készülne. Amikor a srácok kimentek üres tekintettel ült le ágyára.

 - Nem akarom….nagyon félek…nem akarom..félek! Hadarta, olyan hangnemben, mint aki szellemidézésre készül - Távozz tőlem….gonosz, gonosz.

A lány teste remegni kezdet, szeméből könnyek kezdtek folyni. Prins érezte torkában dobogó szívének lüktetését.- Mi …mi történik vele? – Kérdezte döbbenten Vétől, aki azonban nem lepődött meg, tehát ismerte már ezt a dolgot. – Olyan, mintha megszállta volna valami…- Kockáztatta meg a lány a kijelentést, és közben Rose verejtéktől gyöngyöző homlokát figyelte. – Mi történik vele? – Húzta fel a szemöldökét a lány aggódva és megindult felé, hogy segítsen rajta, de a fiú megragadta karját és visszahúzta.-

Nem tudsz segíteni – sziszegte – a múltban vagyunk, hé! Nem érzékel minket.

Ekkor óvatosan kinyílt  az ajtó és egy hatvan év körüli,  fél kopasz, bajszos férfi lesett be rajta, - Elnézést…- Kezdte halkan,  de amikor rájött, hogy Rosy egyedül van, felbátorodott a hangja. – Ó, szia picinyem!! Megint egyedül? – Kérdezte kéjes vigyorral az arcán, miközben még egyszer kinézett a folyosóra, hogy megyőződjön róla: senki nem figyeli őt, majd  Prinsék mellett belépett a szobába és gondosan kulcsra zárta az ajtót.- Ha már kettecskén vagyunk, gyere ide mellém, kicsikém! – Azzal megindult a kislány felé, aki továbbra is remegett, motyogott és izadt, mintha csak valami roham kapta violna el.

- Úristen Véé, ez meg fogja….- Hüledezett Vérvörös, miközben az undor, a sajnálat és vegyes érzelmei keringtek benne. – Tennünk kell valamit! – Kiáltott fel a lány harciasan, de aztán rájött, hogy ezen már nem tud változtatni.  A férfi becézgetve Rosyt, elkezdte simogatni a kislány arcát, kezével egyre lejjebb és lejjebb haladva. Beteges, mocskos állat. Hogy történhet meg ez? Ki ez az állat?

-Checky  Dumar, valami segédmunkás volt. – Magyarázta remegő gyűlölettel a hangjában, ökölbe szorítva kezét, mint aki ugrásra készül. – Valahogy mindig rátalált Rosra. Már egy éve folyamatosan inzultálta őt, de sose bukott le.

- De később kiderült, hogy ez..? – Kérdezte a lány miközben lenyelte a mondatot és elfordult, mert a férfi erősen befogva a lány száját, az arcát kezdte nyalogatni. – Ezt nem bírom nézni. Rohadt féreg. – És gondolom senki se hitt a lánynak?

Vé bólintott. – Nem, senki. Az volt a szerencséje, hogy hamarosan örökbe fogadta őt egy család. Nekik elmondta később, hogy mi történt és….- Vé-n látszott, hogy nehezére esik visszaemlékezni.

- Mi történt azután? – Kérdezte a lány, miközben próbálta becsukni fülét, hogy ne hallja a nyögéseket.

 Vé megfogta a kezét, és kitessékelte az ajtón, jelezve, hogy ideje menniük- Ebből elég ennyi!. Nem mert szólni, mert ez a tettű azzal zsarolta, hogy megöl minket. – A folyosó most zsúfoltig tele volt gyerekkel, hiszen ebédidő fele járt az idő és minden apróság elég éhesnek bizonyult.- De tíz éves en is elkerültem innen, egy nagyon rendes családhoz és egy évre rá némi kutatás után felkerestem Rosyt.

-  Szóval nem szünt meg a kapcsolat köztetek? – Érdeklődött a lány, miközben szeme egy barna hajú kislányon pihent meg,  aki előttük haladt – két fiatalosabb gondozó kíséretében-  és olyan nagy hisztit csapott azon, hogy nem engedték még egy órát tévézni, hogy tőle zengett a folyosó. – De én meg akartam nézni még A farm, ahol élünket! – Toporzékolta, kiabálva, miközben direkt megállt előttük és egy tapodtat se volt hajlandó mozdulni. – Sosem csinálhatom azt amit akarok!!!- Fedte meg gondozóit a lány, akik csak türelmesen megálltak mellette és várták, hadd csillapodjon le.

-Íme, a hiszti királynő: Shhelly Chad- mutatott az öt éves szőke coffos lányra Vé.- Sose bírtam, állandóan tőle zengett a folyosó.

- Hogy tudtál itt élni? Úgy értem: én nem tudom, hogy tudnék e? – Vallotta be a lány őszintén. Sose szerette a bezártságot, és még azt is nehezményezte, ha ki van szolgáltatva másnak.    

- Megtanulsz küzdeni, ha nincs más. Az életösztön, mindennél magasabb.

A hátuk mögött iszonyú csattanás volt. A lány ijédten  kapta hátra a fejét. Egy szemüveges, szőke kisfiú elesett és a kezében lévő pohár és tányér szett darabokra zúzódott. Több dolgozó is pánikolva rohant oda hozzá.

 - És végül mi lett Dumarral? – Kanyarodott vissza Rosra a lány.- Kiderült végül, hogy mit  tett.Vé nem válaszolt azonnal, hanem úgy tett, mint aki nem is hallja a kérdést.

-I-Igen, mielőtt elvittek volna engem, rányitottam a wc-n, ahol ugyanezt tette egy másik lánnyal. Fenyegetett engem is, de nem érdekelt. Szóltam a vezetőnek. Kirúgták és lecsukták kilenc évre.- Több sötét ügye is volt, nem csak ez az egy.  Öt év elteltével – miután engem is kivittek innen- felvettem Rosyval a kapcsolatot. Nem sok idő telt el, míg elmondta ezt az esetet. …Hittem neki, de iszonyatos bosszút fogadtam. Miután nem tudtunk fellebbezni az ítélet ellen és Rosy bántalmazását  nem tudtuk már bizonyítani, úgy döntöttem megvárom, amíg kiszabadul.

Prinsnek rossz előérzete támadt. Nár be tudta volna fejezni a sztorit…

-Jól tudtam, hol raboskodott. Miután kiengedték, hosszú hetekig megfigyeltem. Nem akartam azonnal lecsapni rá, azt akartam, hogy én legyek a legrosszabb rémálma. Akkor készültem lecsapni rá, amikor a legkevésbé számít rá.

-És meg is tetted…

- Bár féltem, hogy felkeresi Rost, tudtam, hogy nem járna sikerrel. Azt se tudná, hogy kezdjen hozzá. – Kertésznek állt egy gazdag családnál….- A körülöttük lévő zsivaj csendesedni kezdett, így Vé is automatikusan lejjebb vett a hangjából.- Egy éjjel véletlenül akadtam rá…. Tizenegy óra volt, egy haveromnál voltam. …Azt hitte senki nem figyeli….de én figyeltem! – Prins látta, hogy a fiú ismét remegni kezd az emléktől. – És tovább űzte a mocskos játékait. …Egy sötét utcára kanyarodott be…ott sétált egy lány….leütötte és…AZT akarta vele csinálni, Vérvörös! Én meg nem bírtam nézni…Rose járt a fejemben, neki ugrottam és – Veselius mély levegőt vett, miközben próbálta visszafogni  a belőle kitőrni készülő indulatokat. – Megfojtottam Dumart, de én is meghaltam, mert belém szúrt egy kést….Viszont a lány megmenekült.

 A lány megborzongott, ahogy maga elé képzelte a jelenetet.

- De nem a te dolgod lett volna végezni, Dumarral, ha jól sejtem…- A fiú bólintott.-  És ezért is lettél angyal: olyanba avatkoztál bele, amihez semmi közöd nem lett volna, és Isten így büntet téged.

Veselius hidegen biccentet.- Így van. Ennek két és fél éve már. Nem vallom magam gyilkosnak, hidd el, te is így reagáltál volna, de ezért lettem angyal.  

-Biztos, hogy én is ezt tettem volna…- morfondírozott a lány magában.- És akkor mi ezek után találkoztunk először, igaz?

- Nem emlékszel rá, de így van. Egy főtéren. Bicajjal voltam, és majdnem elüttöttelek, te pedig….

Ám ekkor újabb váratlan dolog történt. Az épület remegni kezdett. Sikoltás és pánik támadt mindenhol.. A lány érezte, hogy lába alatt a padló repedezni kezd,  felkapja valami és  izomból. falhoz vágja.

- Véééééé, segíts!!! – Kiáltotta megrettenve és miközben csontjait tapogatta, hogy nem e törte el valamie, döbbenten vette észre, hogy a fiú eltűnt.

– FÖLDRENGÉS!!! FÖLDRENGÉS!!! – Sikoltották pánikolva, és eszeveszett rohangálásba kezdett mindenki. – FEDEZÉKBE!!

Vérvörösön jeges rémület lett úrrá. Újabb rengés jött. De az már sokkal pusztítóbb volt az előzőnél….

Vérvörös- Az utolsók

 A történet folytatódik!

Lájkold a blogot!  https://www.facebook.com/profile.php?id=597107567077388&ref=ts&fref=ts

Kokas Bálint