Az előzmények itt: http://eleg007.blog.hu/2015/06/13/vervoros-_az_utolsok_tizenhatodik_fejezet_szovetsegesek_5_resz

Oliver Mckenzeet kirázta a hideg, ahogy Larryvel beléptek az elhagyatott, totálisan lepusztult, gyomorforgató szagot árasztó, pókhálóval beszőtt kriptába. A valamikor  fehérre meszelt falon látszott, hogy a kutya se jár erre: nagyon kevés kellett hozzá, hogy össze ne omoljon. Miattuk,  nem gyengén hideg is volt. – Remek, csigalépcsők…- Motyogta magában, mert látta, hogy  a mély csigalépcsősor vezeti le őket le, valahová. – Merte remélni, hogy nem egy hullákkal teli terembe lyukadnak ki!

Világéletébe utált templomba járni, és nem szeretett semmi vallással kapcsolatos dolgot.  Sose tartozott a hívők sorai közé. Meg volt győződve arról, hogy a vallás az egyenlő az üzlettel. És nem csak ma! Mindig is egyenlő volt. Fizess. és Isten nem bánt. Termelj, és lelked nem a pokolba vész el. Elég ha  csak a keresztesháborúkra gondolunk: a boszorkány üldözésekre! Vagy a Luther Márton korabeli üdvözlőkártyákra. Ha megvettek egyett, megváltották a lelküket. Gyakorlatilag vettek egy repülőjegyet a Mennyországba! – Mosolyogta el magát Olivér, bár helyzetükön, nem nagyon volt mosolygós.

-Vigyázz, Larry! Ezek nagyon régi lépcsők, le ne ess! – Figyelmeztette a kisfiút, de azért a biztonság kedvéért, jó erősen megragadta a kezét!  Valójában nem akarta, hogy baja essen. Se neki, se a nővérének. Kedvelte őket. Ha meg is játszotta a lány iránt szerelmét, ha ő lett volna a következő áldozata is, de..de valahogy még is vonzódott Prins Barentyhez! Olyan érzése volt vele szemben, mintha ő is egy pszichiátriai beteg lenne: énjének egyik fele bántani akarta a lányt, ki akarta élni rajta minden szadizmusát, és csak kihasználta őt!  A  másik  fele viszont éppen ellenkezőleg érzett!  Kedvelte, tisztelte őt…és talán még szerelmes is volt belé, egy kicsit.  Ha más nem, az ágyban! – Ott biztos, hogy meg tudott őrülni a csajért, mert elképesztő tudott lenni!

Oliver tisztában volt vele, hogy elmebeteg, és hogy amit tett, tenni készül, azért még egyszer el is kapják! De annyira nem zaklatta fel, hiszen ha harminc év múlva vágják be a sittre…!? – Ötvenen felül, az már kibírható! – Keresztapját is úgy ötvenhat éves korában csukták le, súlyos testi sértésért, rablásért, de öt éven belül szabadult is. Igaz, hogy nem gyilkolt…

Amint végeztek az utolsó lépcsővel is, a tér kitágult előttük és a sötétség is alábbhagyott. Egy kriptába érkeztek.  Hatalmas   márványkőpad feküdt előttük, ami mellett egy kristálytükör állt.- Csak azért lehetett jól kivenni, hogy mi micsoda, mert körülöttük, szépen lepakolva több tucat, apró mécses égett. ..Nem is oly régen gyújtották meg őket…

-Ez meg itt mi???- Olivér óvatos léptekkel megindult Larryvel az oldalán a tükör felé. - Valami szentély ? - Meglepő módon a kisfiú egy kanyi hangot se adott ki. De Olivér érezte a kezében lévő remegést. Félt. És most már ő is azt tette. Valami itt nagyon bűzlik…és nem csak szó szerint!

- Ez gyönyörű! – Húzta végig kezét a szinte ragyogó kristálytükrön.- Ez csodálatos….- Ismételgette álmélkodva.- De ki tenne ide, egy ilyen szépséget?

- Ki…’zz? – Kiáltott fel Larry halálra rémült arccal, olyan erősen megrántva kezét, hogy azt hitte tőből letépi.- Va’ki vanot’!

- Ugyan már Larry, miről..? – Kezdte bátorságot erőltetve hangjába Olivér, de már ő is látta, hogy mitől ijédt meg  a fiú. A  kristálytükörből,  jól látható volt, hogy mögöttük egy fiatal, gyönyörű szőke nő állt, és némán figyelte őket.

- Végre, hogy megjöttetek! – Szólt csilingelő hangon, mintha csak teára várta volna őket.- Szia, Larry, már vártalak téged!

Olivér  óvatosan megfordult,  még jobban magához húzva Larryt.- Sejthettem volna, hogy te leszel itt! – Kiáltott a fiú, kárörvendő kacajt hallatva.- Sötét, eldugott, rémisztő  helyek, ez csak te lehetsz!

-Ne feledd, hogy nem egy súlycsoportban játszunk, hé!- Kiáltott rá dühösen, rávillantva hófehér fogait, aztán közelebb lépett a „ vendégeihez” és a kis autista felé fordult. – Na mi van kicsim, elvitte a cica a nyelvedet??  

Őt, hagyd ki ebből, Heléné! – Förmedt rá mogorván Oliver, ösztönösen hátrálva egyet. - Vérvörös a cél, ne feled!  Meg Veselius. Biztos, hogy mindjárt idejön, Barbi miatt. Készülj.

-Nem vagy abban a pozícióban, hogy parancsolgass! – Kacagott fel gúnyosan a másik.- Akarod, hogy bebizonyítsam? – Olivér nemet intett a fejével, de már érezte a mellkasából kiinduló  fájdalmat,ami  szinte egy másodperc múlva, az egész testét átjárta.

-Ne…kérle…..Olivért a fájdalomtól meggörnyedve, rángatózva rogyott össze.- Helé…né..ne ! – Préselte ki száján kínlódva. – Azt hiszem, ez kellő lecke számodra, ostoba! – Lépett egyet még közelebb felé a szőkeség.- Sokkal nagyobb erőm van, mint azt hinnéd, kicsikém! Nekem van dolgom mindhármukkal. Azt mondtad, Vérvörös gyönyörű, igaz? Nos, remélem okos is, és elfogadja az ajánlatomat…bár jobban belegondolva nincs is más választása. Csakhogy az én oldalamra álljon, haha!

 A folytatásért, lájkold a blogot! https://www.facebook.com/eleg007?ref=ts&fref=ts

Folytatása következik!

Kokas Bálint