Valami távolról érkező szellő, mintha lágyan megsimogatta volna arcát. Szemeit szűkebbre húzta a fuvallattól.- Mit csináltál velülük? – Intett szemével a megdermedt riporterek sorfalára, akik megkövülten, zsé kategóriás zombiként bámulták a jelenetet ( csak épp „normálisan néztek ki,” nem nyílt szét a fejük, nyáluk se csorgott, meg semmi ilyen „ extra” )- Olyan mintha…- De megakadt a nyelve. Az előbbi forróságot, most hidegrázás váltotta fel. Ki se merte mondani. Ez nem normális! Ez az egész egy rémálom.

-Mintha meg lennének bűvölve? Katagta Heléné nyelvét kiöltve. – Hát igen, élek a lehetőségeimmel, válaszolta büszkén kihúzva magát, majd szinte az arcába hajolt és suttogva folyttta.- Hippnózissal bármit el lehet érni! Azt láttatok az emberekkel, amit akarnak! Azt éreztetek, mit kívánnak! Úgy morzsolom össze őket, mint egy mákszemet.

Azzal hátat fordítva a lánynak a tömeg felé fordult. – Gyertek felém, barátaim! – Kiáltotta el magát kezeit feltárva.- Gyertek felém!  Legyen tiétek a halál, s úgy üdvözöljetek, egy szebb világban!

A riporterek, jól betanított robotok módjára, kimérten,rezzenéstelen arccal, egyszerre kezdtek megindulni egymás felé. – Igen is…Igen is! Igen is! – Mantrázták motyogva, alig mozgó szájjal. – Te vagy parancsolónk…igenis ….. ! -Majd kettesével egymás mellett állva, Heléné félé fordultak, további parancsra várva.

-Ezt hogy…?? – Hüledezett tág pupillákkal Kira, olyan arcot vágva, mint aki egy adag záptojás-fészekbe nyúlt volna bele. – Ki maga?

  - Ha hipnózis alatt állnak akkor…- Kezdte vontatottan Vérvörös, kitartóan nézve a nem is olyan rég még igen élénk, rámenős, de  most meg halál merev szőke riporternőt. – Akkor bármire képesek! Bármire, amire utasítod őket!- Döbbent rá elképedve.- Pont úgy, mint a……

„Hol van most apuci? Vagy a kis szerelmed, Vérvörös! - Látod? Sehol…- Nyilallt fejébe a rideg szőke hangja. Én akartam, hogy minden úgy alakuljon, ahogy most van! Ő az én emberem!”

Az lehetetlen! Vé szeret engem! – Érvelt magában a lány, kétségbeesetten.- Első perctől fogva törődik velem! Szerelmes belém! – Bizonygatta kalapáló szívvel, de énjének egyik fele ezt nagyon is megcáfolta.- Mégpedig az ép ésszel, racionálisan gondolkodó fele!  

 „Én manipuláltam őt! ÉN! ÉN! ÉN! „

Veslius hazudott neked, igaz? –Csengett fel  fülébe az a vállán üllő képzeletbeli ördög.- Előre tudta, hogy a tesódat elrabolja az exed, ugyebár, igaz? Könnyűszerrel megakadályozhatta volna ezt, de nem tette. Hagyta, hogy szenvedj! Magadra hagyott, mikor vívódtál az érzelmeiddel….és most sincs itt. Bábuként játszott veled, melyet azt csinált, amit akart!

-Nem! – Rázta meg fejét ellenkezve a lány. –Vé nem lehet áruló. Csak kitalálod! – Vicsorgott rá a szélesen vigyorgó szőkére- És bármi is legyen ez az egész, soha nem állok melléd! – Sziszegte. Ő maga is meglepődött hirtelen fellázadt, érces hangján.

 „Mert azt remélem, hogy rajtad keresztül el tudom érni, az angyali apucidat!...”

-Mi az, hogy?

- Hozzám hűséges! – visította Heléné.- Mikor  a maják megjósolták a világvégét – Kezdte szórakozottan.- Az valóban el is jött, egyesek számára. – Ne vágj közbe!Ugyanis azok, akik meghaltak, kaptak még egy esélyt, hogy jóvátéve bűneiket, visszatérjenek a földre! Igen! – Halott voltam én is ..- Heléné egy kicsit elhallgatott, majd folytatta.- Ugyanazon a gépen utaztam, mint az apád, és Barbi! Lezuhant…- Üres tekintettel meredt Vérvörösre, aki bár nem értett mindent, Heléné szaggatott mesélési módjából érezte, hogy megviselik az emlékek. – Segíthetett volna rajtam, de nem tette…ennek már nyolc hónapja…megvolt a képessége…de Barbit menekítette ki! Elhagyott…otthagyott! – Szorította össze öklét keserűen.- Így amikor meghaltam , magamba szívtam az emberek gonoszságát, és olyan hatalomra tettem szert, melyre senki…vagy csak nagyon kevesen. Játszani tudok az illúziókkal a félelmekkel. Mint a bezártság…barát elvesztése…és a halálfélelem

-Utolsók!- Suttogta Vérvörös remegő hangon. – Te voltál az…Vé azért nem volt…

Már kezdte megérteni. Nem Vé próbáját álta ki, hanem  Heléné csapdájában volt. Ki tudja mióta…- Vé azért nem segített neki, mert esze ágában sen volt, s nem azért, mert nem tehette.

Ahogy újra átpörgette magában az elmúlt hét eseményeit, még inkább elfogta a harag.

- Veselius ….csak egy eszköz volt, igaz? – A válasz egy kurta biccentés volt- Mert ő elvezet hozzám…én meg …apámhoz! – Akiről nem is tudok semmit – Morfondírozott magában.- Azt se tudtam, hogy létezik! Mármint a földi életben!  

- Szóval….apa…valami gyógyító féle? – Kérdezte a lány, megkockáztatva, hogy csak tovább fokozza a hideg szőke indulatait. De az csak némán biccentett egyet.- És miért vagyok én fontos? Miért kellek én?

- Mert te két világ közt állsz! – Válaszolta Heléné ködösítve, majd mintha valami neszt meghallott volna, fülelt. – Nincs sok időm! – Folytatta immár ridegen.  – Mit a válaszod az alkuval kapcsolatban?  

- Arra kérsz, hogy álljak melléd, és pusztítsam el apámat? –  Pislogott rá Vérvörös homlok ráncolva.- Ezt te se gondolhattad komolyan!

Vagy ha igen, nem vagy ép elméjű!- Tette hozzá magában, mélyen belenézve a kéken csillogó szemekbe.- Ha mindaz igaz, amit elmondtál, tudod én nem Vé vagyok- Folytatta kimérten.- Nem fogom elárulni a szeretteimet! És lesütötte szemét. Fel volt készülve rá, hogy Heléné készülni fog valamire.

Úgy tett, mintha nem is hallaná, majd ismét felé nyújtotta kezét.

-Szabadságot kapsz, és nyugodt életet! Cserébe csak apukádról kellenek infók, mert az alapján megtalálom!

A bekövetkezett némaságba a lélegzetvételt is hallani lehetett.- Ha azt nézzük apuci így is meghalt már! – Tette hozzá, félig mosolyogva.- Bár gyáván, de meghalt.

 -Ne merészeld az apámat szidni! !- Préselte ki, minden porcikájában remegve a feltörő indulattól Vérvörös, teljes erejéből beverve egyet a szőkeségnek, mire az megtántorodott.- Takarodj az életemből!!! 
- Akkor most én jövök! - Hörögte Heléné, gonosz vigyorral fürkészve a hirtelen harciassá vált lányt, mint aki épen ezt akarta kiprovokálni. – Ostobaságot csináltál! – Ordította magából kikelve, vérző orrát fogva. A lánynak ideje se volt reagálni, mert a következő pillanatban óriási erő ragadta fel, és teljes erőből a ház falához csapta.- Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy szembe szállhatsz velem!! - Kacagott fel önelégülten.
- Priiinss!!- Üvöltötte jeges rémülettel Kira. Oda akart rohanni a földön heverő, eszméletlennek tűnő barátnőjéhez, de lábai képtelenek voltak engedelmeskedni, mintha megfagytak volna. - Úristeeen!!! Mi a fenét akar tőle??? Ki maga???

Tehát ő semmit nem hallott! Kira az egész idő alatt hipnotizálva volt, így semmiről nem tud!
- Ne akard megmenteni őt! - Rivallt rá Heléné, kitérve a kérdés elől, - Tettem egy ajánlatot...kegyes voltam hozzá...Azzal ünnepélyesen a földön fekvő elé lépett. - Semmi erőd, Vöröske??Nézett rá merő gyűlölettel, majd, odaguggolt mellé, és suttogva folytatta.-Az apád ugyanolyan senki volt, mint te!!!

-Add át üdvözletem, apukádnak, meg a tesódnak!- Sziszegte Heléné, élesen a fülébe.- Majd hozzáfűzte. - De mielőtt sokat agyalnál, megkíméllek! Nem a fiúcskára gondolok, Vöröske!  Az elszakított tesókáról, Barbiról beszélek drágaságom! 
- Félre...beszélsz! - Nyögte ki Vérvörös saját vérének ízét érezve szájában, miközben mindent meg tett, hogy nyitva tartsa szemét. Bár minden porcikáját kín járta át, biztos volt benne, hogy ha szemeit behunyja az a biztos véget jelenti. Vé....hol vagy már??? 
- Úgy bizony! - Kacagott fel a nő, a szenvedő lány látványán.- Apuci lelépett vele Magyarországra. Ha jól tudom, Barbi semmit se sejt az egészből: rendesen dolgozik, tanul...vagy ilyesmi! Gondolom, a kardjába dőlne, hogy ha megtudná, hogy van egy testvére...meg, hogy a fél családja természet feletti vonallal bír.
- Te beteg vagy! - Vicsorgott rá a lány. Már nem érdekelte, hogy mit tesz vele. Akkor sem fogja rágalmazni a családját.- Barbi Vé védence, akit te használtál ellenem! 
Heléné dühösen hátrarántotta Prins fejét, aki felüvöltött a fájdalomtól:- Szerinted Vét mért bántja, hogy pont őt hagyta cserben!???
Ne figyelj rá! Most is csak játszik veled! Most is azt teszi. 
- Mert..Barbinál voltak a tombolajegyek?? - Kérdezett vissza szenvtelenül.- Vagy, mert Barbi megmentése után kockacukor lett volna a jutalom? 
Heléné nyakán kitágultak az erek. Feje paprikapirossá színeződött a gyűlölettől.
- Mert a testvéred...- Vágot vissza, hatalmas önkontrollal.- Mert Barbi baba a testvéred! Csak elszakították tőled, hogy védjék! Tiszta Paula és Paulina...csak a boldog vég, számodra nem jön el!Köszönd meg Erik Barantynak!

Vé, könyörgök, segíts!!! - Fohászkodott magában a lány. Szedd össze magad, nem végződhet így! - Ez nem...igaz...- Nyögte, fejét féloldalra fordítva, egyenesen a szemébe nézve. - Apámnak ehhez...semmi köze! Megvédem a ...családoma...t! Vé, könyörgök, ments meg! -Tette hozzá gondolatban, véres könnyeivel küszködve.... Körülötte hirtelen minden elsötétült, csak egy kamera piros gombjának fénye villogott valahol..messze...de abban se volt már biztos.

 Folytatódik!

Kokas Bálint