„És boldogok a fellegek, 
Mily könnyű mind! Mind fenn lebeg!
Milyen halványan lengenek!
Álomraj és sóhajsereg,
Ha emberszívből felremeg,
Nem ily szelíd. A szív beteg.”

                                       (Tóth Árpád)

 Amikor a blogot indítottam, egy dolgot nagyon erősen megfogadtam: ez a blog nem arról fog szólni, hogy én hogy érzem magam, kibe vagyok szerelmes, vagy hogy mi történt az iskolában. – Az efféle dolgokat megbeszélem a barátaimmal, de nem tárom nagyközönség elé. –Nem azért mert bármit is szégyellnék, hanem mert teljesen értelmetlen lenne itt lelkiznem. (De egyébként: köszönöm megvagyok, talán szerelmes is vagyok, és a suli jól megy).- Most azonban egy picit eltérnék a megszokottaktól. Eredetileg nem ezzel a témával akartam foglalkozni, de úgy érzem, módosítanom kell, kellett. Hagyjuk a politikát, a médiát és a hétköznap gondjait. Csak álljanak meg egy percre! Tegyenek fel egy kérdést, és válaszolják meg: –Önök helyesen élnek? Úgy, hogy ha majd eljő a végső búcsú, semmit nem vonnának vissza? Önök boldogak? Vagy csak küzdenek érte? Oké, ez már egynél jóval több kérdés, de vajon mit válaszolnak rá? Vagy, egyáltalán tudnak rá választ?- Vagy csak meredten ülnek a képernyő előtt és kattog az agyuk, hogy: na, most mi a szart akar ez? Nem szeretnék hittérítőt játszani, ne értsenek félre. Csak szeretném, ha ebben a rohanó (és néhol rothadó) világban egy kicsit lefékeznének! Mert néha meg kell állnunk, mert néha el kell merengnünk olyan dolgokon, amin amúgy nem szoktunk.

Mint írtam, eredetileg nem ezt a témát szántam mára. De őszintén bevallom: temetésen voltam ma. – Egy kedves ismerősöm édesapja hunyt el.47 éves volt. Fiatal. Nincs igazság. - És nekem ne jöjjenek semmiféle bibliai baromsággal, ezt az ATYAÚRISTEN nyolcszázezredik zsoltárával sem tudják kidumálni. Miért? Miért kell meghalni egy talpig becsületes szerethető embernek ilyen fiatalon, hosszú betegeskedés és szenvedés után? Most komolyan kérdezem? – Nem akarok bántó lenni, de kíváncsi lennék egy jehova válaszára. Vagy egy másik példa!- Majdnem 90 éves hölgy kb. 10 éve magatehetetlenül fekszik, betegen. A lánya ápolja. 6 gyereke közül, ma már csak 1 él- Aki a gondját viseli. A néni egész életét ledolgozta, és míg ereje engedte minden vasárnap ott ült a templomban. A sok tragédia ellenére, a néni még ma is mélyen vallásos, naponta többször imádkozik. Na, de kinek és miért? – Tényleg sűrű elnézést azoktól, akik vallásosak, én csak szeretném kiadni, amit most érzek. – A vallás mindig is kiakasztott, most meg…. Tudják, sokan voltak a temetésen. Szerették azt az embert. – Én nem ismertem sajnos, de elég az, hogy a lánya a csoporttársam. Biztos vagyok benne, hogy egy jó emberrel kevesebb él ma már köztünk.

Szóval hogy is van ez? Hogy a jók, kínok közt lelik halálukat, vagy idő előtt távoznak? Kain és Ábel története máig kísért minket? Vagy csak szimplán érjük be azzal, hogy ez van, és kész? Nem tudom. Az egészet nem értem. Csak utálom, hogy mégis azt kell mondanom: így lett megírva. Kis magyarázat lehet egy mondat, mely az Alvin és a mókusok nevű zenekar egyik dalában van: ’’ A jófiúk korán hallnak, ezért inkább rossz leszek, és szarok rátok!’’. De ne legyünk rosszak! Csak éljünk úgy, hogy ki tudja, mikor jön el a búcsúzás ideje. Éljünk úgy, hogy semmit ne bánjunk meg! Mondjuk ki, amit eddig még nem mertük. Mert egyszer minden véget ér. Csak ne imádkozzunk most. Nem a könyörgés, hanem a cselekedet segít meg minket!- És ezzel nem azt mondom, hogy ne higgyünk semmiben! Nem, dehogy! Mindenki hisz valamiben, de ne adjuk oda az életünket egyetlen hitért! – Látták és tudjuk jól, hogy a vallás miféle ádáz háborúkat keltett életre, hát ideje tanulni hibáinkból. Éljünk boldogan, amíg el nem kezdik mesélni, hogy „ Egyszer volt, hol nem volt…”

Végig az járt ma a fejemben, hogy vajon ha újrakezdhetném az életem, mit tennék másképp? De nem tudom a választ, valószínűleg semmit! És nem tudom, hogy a jókat miért bántja az élet, csak azt tudom, hogy némán megállok a sírjuk előtt, felnézek az Égre, és majd ha szép tiszta lesz az idő, és látom arcukat, akkor integetek utánuk….

Kokas Bálint