Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.

2014. március 27. 18:34 - Kokas Bálint

A Föld Órája –És leszáll a sötétség ( Rövid leszek!)

(Rövid leszek!)

2007 óta világszerte kihunynak a fények a világban, egy órára. Több mint 135 ország,  több mint 89 főváros ( köztük Róma, Párizs, London, Los Angeles és még sorolhatnám)  szállt be az önkéntes környezetvédelmi akcióba, csakúgy, mint Magyarország is. Így március 29.-én pénteken 20:30 és 21:30 közt lekapcsolják a Parlament, a Lánchíd, vagy a Halászbástya fényeit. – Nem kell aggódni, áram továbbra is lesz. (Csakhogy lehessen valamit posztolgatni a facebookra!).

images (1).jpg

 

Az más kérdés, hogy mi, otthonainkban lekapcsoljuk e a villanyt, (legalább erre az egy órára) kikapcsoljuk e a tévét és hogy egyáltalán teszünk e valamit a környezetünkért. Mert ez az akció egy felhívás lenne arra, hogy ODA KÉNE FIGYELNI A KÖRNYEZETÜNKRE és valójában ez az egy óra nagyon kevés. Kevés, ha utána ugyanúgy százzal égetjük a villanyt, vagy ha annyira képtelenek vagyunk, hogy szelektíven szedjük a szemetet. Tudják: ez nekünk kis apróság, de hosszútávon igenis kifizetődik az odafigyelés. – Lehet, hogy azt mi már nem éljük meg, igen, de gondoljunk a gyermekeink gyermekeire is!

Köztudott, hogy a mai generáció, jóval hanyagabb! Ez így igaz. Attól az embertől, aki mindent félvállról vesz, eldobja a szemetet, letapossa a gyengébbet…nos, attól nehéz azt kérni, hogy „ Légy szíves figyelj már jobban a környezetedre!”- Az ilyen ember önzősége miatt, bizony együtt fogjuk megszívni.

Szóval: Vigyázzunk arra amit adtak nekünk, mert könnyen el is vehetik. Ne csak Március 29.-én szánják rá magukat a Föld óvására, hanem további életük során is. Gyűjtsenek szelaktívan…akarom írni szelektíven, kapcsolják le a villanyt, ne égjen feleslegesen, ne pazarolják a gázt és így tovább satöbbi satöbbi.

 Kokas B.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eleg007.blog.hu/api/trackback/id/tr205881631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.
süti beállítások módosítása