Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.

2014. április 21. 19:25 - Kokas Bálint

Így jártam anyátokkal: Itt a vége!

 Amerikában március, míg nálunk április végén ér véget az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb, legszínvonalasabb szitkomja, az Így jártam anyátokkal, vagyis a How I Met Your Mother. – A Jóbarátok hatalmas űrje után 2005-ben, kaptunk egy ferge –most figyelj-…teges vígjátékot, ami az utolsó részig képes volt fent tartani az érdeklődést a nézőben. Na igen, mindig ugyanaz volt a kérdés: ki lesz Ted felesége? – Az alapsztori szerint 2030-ban Ted Mosby elmeséli gyerekeinek, hogyan is ismerkedett meg az anyukkal. Hosszú történet, szépen haladunk vissza az időben és évadról évadra egyre inkább kétségbe esünk, hogy: lesz e ennek felesége, vagy a gyerekek csak egy donortól vannak? – Megnyugodhatunk: lett felesége.

how-i-met-your-mother.jpg

A sorozat alapját – mondhatni- a Jóbarátok adta. 5 (jó) barát története ez, mindegyik egy különc, szerethető karakter. Állandó törzshelyük egy bár, és – nem meglepő módon- kedvenceink- lehetetlenebbnél, lehetetlenebb helyzetbe kerülnek. – Egy kicsit pedig tükröt mutatnak nekünk, hogy merjünk bátran önmagunk lenni, ne pánikoljunk, ha egy tömeg előtt teljesen leégetjük magunkat, mert…mert tesóság van, az egész világon. Amikor a sorozat utolsó részének kockái peregtek, kicsit elszomorodtam. Hiányozni fognak! Szerintem nem én vagyok az egyetlen kivétel, aki nagyon is megkedvelte Lilyt, Marshallt, Tedet, Robint, és – a leginkább- Barneyt. De ilyenek ezek a sorozatok: megszeretjük őket, ragaszkodunk hozzájuk, beleéljük magunkat kedvenceink életébe, aztán mire észbe kapunk, véget is a történet. Mi meg képtelenek vagyunk beletörődni. Vagy kezdhetjük előröl a szériát, vagy elég az is, ha le tudunk vonni egy megfelelő konzekvenciát. Mert minden sorozatból, tudnunk kell tanulni valamit. Mert ez a lényege ennek a dolognak: valamit észrevétlenül átadnak nekünk, gyanútlan nézőknek.

Az Így jártam anyátokkal egyik nagy tanulsága az lehet például, hogy: 1, Nincsenek véletlenek 2, Az életben minden, mindennel összefügg 3, Sose adjuk fel, mert lehet, hogy egy buszmegállóban futunk össze AZ IGAZIVAL!...vagy esetleg már mindennap elmegyünk mellette, lehet hogy az egyik legnagyobb spanunk….szóval értik: soha nem lehet tudni! Nem lövöm le a poént, annak aki még nem látta, de nekem az utolsó két rész nagyon összecsapottnak tűnt. A végkifejlet pedig, abszolút meglepett! De ha jobban belegondolok, számítani lehetett is rá. Hiszen, mikor szoktak ilyen hosszan mesélni valamiről..? No, tényleg ne hagyjátok ki! Aki nem nézte az kattanjon rá, aki pedig most velem együtt búslakodik, annak van egy hírem: jön az Így jártam apátokkal! című, kopra ugyanolyan szitkom. – Csak nyílván az anya szemszögéből. De nem, sajnos nem a kedvenceinkkel. Ez már egy új történet lesz. 

post_146099_20131109205838.jpg

Tehát uraim, így tavaszra egy jó tanács: fontolják meg, hogy mit tesznek, és hogy kire vetik ki azt a bizonyos hálót. Mert ki tudja: évek múlva lehet, hogy Önöknek is el kell majd mesélni a gyerekeknek, hogy hogy is találkozott az anyukkal. Legyenek óvatosak, nehogy vállalhatatlan legyen a sztori :D u.i.: Kedves Leendőbeli Feleségem! Van néhány tényleg gáz sztorim, hogy őszinte legyek. A mi történetünket erősen cenzúrázni kell majd, csak szólok. Tudom, hogy erős idegzetű, okos vagy, sikerülni fog, ne izgulj :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eleg007.blog.hu/api/trackback/id/tr866066872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.
süti beállítások módosítása