2018. 07. 19. Csütörtök

Tíz után pár perccel  még ránézek az ágyam mellett heverő táskámra. Vajon, mit hagyok majd itthon? - Teszem fel magamban a költői kérdést, és gondolatban újra lezongorázom, hogy hova is megyek négy napig. Petneháza. Lovastábor.  Tanodásokkal megyünk. Busszal. Oké!

Egy lovastábor jellemzői:

1- A természet lágy ölén leszünk.

2.- A változékony időjárás miatt, lehet záporra is számolni, vagy épp rekkenő hőségre is. Ha nagyon elengedem a fantáziámat, szóba jöhet még vulkánkitörés, cunami, vagy éppen tornádó is! Nagyon bízom benne, hogy nem lovaglás közben támad egy forgószél... az nagyon  kegyetlen lenne! 

3.- Lovaglás-> kényelmes, koszolható ruha...

Hm... azt hiszem, jól pakoltam be. Berakok még egy hajzselét. Tudom, tudom, hogy felesleges! De hát, na! Utálom, ha szanaszét állnak a fürtjeim, muszáj törődnöm vele! Ennek ellenére majdnem mindig szanaszét áll...

Várom nagyon a tábort! Több, mint tíz évvel ezelőtt lovagoltam már, szeretem a lovakat. Azt eldöntöm magamban, hogy minden lehetőséget ki fogok használni most is, hogy lovon üljek. 

Egy körül gyülekező van, a könyvtártól nem messze eső Spar parkolójában. Nem tudom, említettem e már itt a blogon, de lassan két éve, egy könyvtárban dolgozom. Pontos címet, érthető módon, nem közölnék, elnézést! Szeptembertől pedig elindult egy projektünk (újra), melynek keretében, 9-18 év közötti fiataloknak nyújtottunk iskola utáni korrepetálást, szaktanárokkal együtt. Ami azt jelenti, hogy ha X-nek kevésbé ment a történelem például, akkor nálunk volt szaktanár, és segített neki megérteni. De érdekes módon, a mi könyvtárunkba járó fiatalok, minden ok nélkül szívesen térnek be hozzánk. Hát...vagy nem...csak nagyon jól színészkednek! :) Összességében nagyon jó csapatról van szó, nagyon megkedveltem őket, ennyi idő alatt! Nos, velük mentem táborozni, Petneházára. Itt a lovastanya közösségi oldala, tessék szétnézni:   https://www.facebook.com/V%C3%A1gta-lovastanya-326883314432755/

Amikor elindul a busz egy csapat zsibongó fiatallal, már teljesen új érzések kerítenek hatalmukba: elengedem minden jelenlegi problémámat, és városom elhagyva, azokat is elhagyom. Nagyon szép tanyavilág tárul elénk, miután kisbuszunk lefékez. Egy óra se telik el, és már úgy érzem - vagy írhatok többesszámba nyugodtan- mintha  nem is idegen helyen lennék!  A minket fogadó emberek nagyon kedvesek voltak ( meg még most is azok, hiszen élnek...hagyjuk a múltidőt!), a lovak meg olyan barátságosak, hogy át lehetett volna bújni, a hasuk alatt is.Azért, nem próbáltuk ki!  A szállás jó, ételt napi háromszor kaptunk, tisztálkodási lehetőség adott....minden szuper lesz!- Gondoltam magamban. 

Négy nap eseményeit nehéz leírni. Nagyon jól éreztem magam! Vagy: éreztük magunkat! Annyira összefolyt nekem valahogy az egész, hogy az  hihetetlen. Pedig nem rúgtam be, becsületszó! Mivel jártam lovagolni sokáig anno, már az első nap ügethettem! Csodálatos érzés. Amikor eggyé válsz a lóval, amikor teljesen rá tudsz koncentrálni és csak ketten vagytok...az...csak az...csak az tudja átérezni, aki már ügetett. Szívem szerint, órákig csak mentem volna a pacival körbe-körbe, de természetesen azt nem tehettem meg.

A lovagláson kívül,amúgy is több tevékenységet is űzhettünk: lehetett fonni, bőrből készíteni valamit, festeni, vagy éppen trambulinozni. Hát..én..izé...fontam egy karkötőt...vagyis...ööö...Egy órán át magyarázták nekem, hogy kell, de annak ellenére se lett belőle egymillió dolláros ékszer! Waldorf iskolába járok: 12 évig volt kézimunka óránk, amin fontunk, szőttünk, varrtunk, stb...de mindig analfabétának éreztem magam, ezekben a dolgokban! Szóval: a karkötőm súrolja a katasztrófa határát! Bőrtáskát is elkezdtem csinálni, de a küzdelmem vége az lett, hogy ráébredtem: Bálint! Kíméld meg a világot ettől a csúfságtól, és elmentem inkább a trambulinba  ugrabugrálni! Naaa azzzz! Az viszont, tökéletesen ment...vagyis...ööö..izé...ment volna, ha nem ott szerzem be a legtöbb sérülésemet! Paradoxon, hogy egy lovastáborban, egy trambulin vág haza! De nem baj! Este nagyon sokat jártam oda: imádtam elterülni, és ott lejegyezni egy-egy verset. Persze, valaki mindig megtalált ott is, aminek az lett a vége, hogy a tollat letéve, hosszú percekig beszélgettem az élet nagy dolgairól. Az az igazság, hogy  a trambulin, nagyon jó hely volt a lelkizésre! 

Szép tiszta volt az Ég! A csillagok remekül látszottak. Teljesen más levegő jár(t) itt, mint a nagyvárosban. És sehol egy nagy zaj, se reklámtábla, se betonházak, szupermarketek. Csak a természet: lovak, bogarak, cicák, jó illat, jó közösség. Minden mai gyereket megtáboroztatnék itt, az tuti. Nagyon jó érzés kiszakadni, a rohanó betondzsungelből. Egy ilyen lovastanyán, nem kell ezer fele szakadnod se. Csupán négy dologra kell odafigyelned: az állatokra, a természetre,az embertársaidra, és önmagadra. 

Az első éjjel, szinte senki nem aludt, semmit. Táboroztunk: ki alszik egy táborba? Ha akarna, se tudna, nem? Péntekre virradt. Mind azt hittük, hogy már szépen belakva helyünket, megismerve új barátainkat, semmi nagy váratlan nem érhet minket. Táborozunk: miért ne érne? Mert a következő napokban, voltak akik lesérültek, voltak, akik elsírták magukat, és bizony új szerelem is lángra kapott!  Azt elárulom, hogy ezúttal nem rólam van, lesz szó! Bár, hogyha nyolcadjára is bele lehet szeretni ugyanabba az emberbe, talán! De erre a vonatra most nem ülnék fel, bocsi. Hiszen tudjátok! Nyolcadik utas: a Halál! :D 

Röviden: a beszámoló hamarosan folytatódik! 

Lájkold a blogot, itt: https://www.facebook.com/vervorosblog/

Kokas Bálint