Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.

2014. május 13. 21:09 - Kokas Bálint

Való Világ 6 – Az összefoglaló

120 nap után véget ért Magyarország legnépszerűbb valóságshowja, a Való Világ. Most én tartok egy kis összefoglalót.  A hatodik szériát- az amúgy is nagyon esélyesnek tartott- Aurelio nyerte. Bejött a papírforma. Zsófi a második, még Viki a harmadik lett.

2.jpg

Nem kell bemutatni a műsort, mindenki ismeri, mindenkinek van róla véleménye, tény, ami tény: sikere van, és bizony kell nekünk! A hatodik széria több újdonságot is hozott: 1, eleve az Rtl2-n ment   (vagyis,nem az anyacsatornán az Rtl Klubbon) 2, elmaradt a megszokott beszavazó show ( hogy anyagilag olcsóbb legyen és ne húzzák vele az időt) 3, Ingyenesen lehetett szavazni ( bár nyugodtan lehet kételkednünk, mert országszerte jelezték több helyen, hogy a VV aplikáció nem működik). De ismét azt kaptuk, amit vártunk: oltári nagy balhék, sírások, bulik és erotika.  Megismerkedtünk néhány őrülttel, egoistával, tahóval, na meg persze nem egy szexmániással. Gazdagodtunk nem egy aranyköpéssel mint a „kondi-szoli” vagy a „ mentálmenszesz”és őszintén bevallom: már abban is kételkedem, hogy volt e őskor!  -Aki nézte, érti mire gondolok. Volt itt kizárás, és játékfeladás is, tehát minden, ami egy Való Világhoz illő.

Ami látszott rögtön az az, hogy itt csak huszonévesek voltak. – Na meg az idősebb Laci, akit egyből ki is túrtak. Lám, lám így tisztelik ma az időseket. Érdekes megfigyelni a leendő  celebeket akkor, amikor bemennek, és amikor kijönnek. Az elején mindenki ígérget össze-vissza, csakhogy bekerüljön, aztán éppen az ellenkezőjét valósítja meg. Gondoljunk csak a győztesre, aki azt ígérte nem sír, vagy Józsira, aki végül nem hogy nem csajozott, de még olyan észrevétlen volt, mint VV Ildikó a Barátok köztben  - Aki nem tudná: a hölgy takarítónőt játszott a sorozatban, kb 20 másodperces szerepe volt. Végül is, a semminél több!

 

valo-vilag-6-szereplok.jpg

És ha már szóba került! Emlékeznek még a régi veteránokra? Tudják ki szerepelt a Big Brother 1-2-ben, vagy akár a VV 3-ban? Élek a gyanúperrel, hogy sokuknak sejtelme sincs. Nekem se. De nyomatni kell, hiszen a bulvárt és a nézettséget ez élteti. – Mielőtt pedig valaki szitkozódási rohamot kapna, ne feledjük el, hogy azért igen is vannak a VV-nek pozitívumai: ennek a szériának például, hogy egy kiskutya gazdira talált.

Összegezve elmondható, hogy még mindig van mit a tejbe aprítani, kisebb költségvetésből, az eddigiektől rövidebb, de húzós műsort hoztak össze. Jól megtalálták a karaktereket és sikerült elérni a célt: szórakoztunk. Tudom persze, hogy sokan gyűlölik a VV-t, elnézést, ha túl szubjektív vagyok. Bár, hogy őszinte legyek, a közepe felé – az állandó balhék miatt- már untam, ki-kimaradt egy-egy rész.

Aki pedig lelkileg összetört a finálé óta, az örülhet, mert hamarosan érkezik a 7. széria. Meglepődtem volna, ha nem jelentik be. Az még kérdés, hogy az Rtl2-re e, és az is hogy kap e kísérőműsort, de száz százalék, hogy újabb VV front érkezik- Mellékesen jegyzem meg, hogy a BeleValó Világ teljesen felesleges volt. Csak a nézői véleményeket osztotta meg, de semmi pluszt nem adott számunkra. Röviden: elvesztette eredeti funkcióját. 

                                                                            

Kokas Bálint

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eleg007.blog.hu/api/trackback/id/tr146160613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.
süti beállítások módosítása