Mindig megfogadom, hogy távol tartom magam a politikától. Nem azért, mert szar a helyzet, hanem mert egyszerűen annyi más dolog van az életben, ami érdekel, és amitől nem kapok idegbajt. De persze valahogy mindig az utamba kerül! Erre lehet azt mondani, hogy: „ Ez minden ember életében így van, hiszen ha már csak kilépünk az utcán, egyből szembetalálkozunk a politikai plakátokkal.” és teljes joggal igazuk van! Mert a politika ma már mindenhol ott van…ha egy kicsit durvább szeretnék lenni azt mondanám, hogy már a hálószobákba is beférkőzött.

Utamba került. Igen! Azért ezt a kifejezést használtam, mert olyan ez, mint amikor megyünk az utcán. Hazaérve megkérdezik tőlünk, „hogy kivel találkoztál?” Mi azt mondjuk „ senkivel!” Na de kérem! Az a több tucat ember, aki velünk szembe jön, úton hazafelé, az egy senki?? Ha azonban már egy férfi elém lép (ergo az utamba kerül) már azt szokás mondani, hogy „ Igen találkoztam valakivel!” – Elnézést a nagyon hosszú Csernus-i eszmefuttatásért…

Tehát,  kaptam egy lehetőséget! Egy nagy lehetőséget! Felajánlották, hogy esetleg indulhatnék az önkormányzati választásokon, egy bizonyos párt képviselőként. Nevet szándékosan nem írok, elnézést. Már korábban melléjük álltam, kongresszusokon, megbeszéléseken vettem részt, ismertem és ismerem a munkájukat, így hát örömmel mondtam igent az új kihívásra. Nagyon fárasztó, embert próbáló hetem volt. Több órán keresztül jártam házról- házra az általam választott körzetben. A 10-es körzet volt az, egyéb infót szándékosan nem írnék. Amikor megkaptam ezt a körzetet, azt hittem:

1.      Hamar összeszedem a számomra szükséges 74 érvényes aláírást (érvényes-> lakcím és a személyi azonosító szám is fel van tüntetve)
2.      Nem csakhogy meglesz a 74 aláírás, hanem simán túl is fogom szárnyalni. ( Számolnom a kis hibaszázalékokkal, vagyis elírok egy betűt, stb. Tudjuk: akkor már az aláírás, a leadott voks nem érvényes)

Hát én, kis naiv! Hosszú órákon keresztül  csengettem, kopogtam, jártam házról házra és örültem egyáltalán, ha egy tíz emeletes épületben, szerzek három aláírást. Katasztrófa, ez a mostani helyzet! Mert azt tapasztaltam, hogy két dolog a mérvadó: iszonyatos nagy szélsőség, vagy dekadencia, hanyatlás, kiábrándultság. Egyszerűen nem érdekli az embereket a politika! Akkora fokú semlegesség, nemtörődömség van legtöbb honfitársunknál, amit én még nem tapasztaltam. És, amit megértek részben! Megértem, mert a legtöbb párt eljátszotta már az emberek bizalmát. Ugyanakkor nem értem meg, mert ha így beletörődnek valamibe, akkor miért is remélik, hogy valami jobb lesz? Ezzel a nihillel csak azt érik el, hogy a jelen kormánypárt még akár 20 évig is trónolni fog! – A fanatikus Orbán rajongók, így is, úgyis elmennek majd szavazni. Lehet szidni a kormányt, csak aztán nem kell semmin se csodálkozni.

Ma az emberek legnagyobb problémája a pénztelenség, a munkahiány. Magas százalékban ebből adódnak a konfliktusok is a családban. Érzik, hogy tehetetlenek, érzik, hogy ki vannak szolgáltatva.  Borzasztó az a tudat, hogy egyik napról, a másikra élnek, miközben vagy gyereket próbálnak felnevelni, vagy beteg családtagot látnak el. De magukra alig költenek! Nagyon sokszor hallottam azokat a panaszokat, hogy se étterembe, se moziba nem mennek. Mert nincs miből. Miből is lenne, amikor olyan rohadt magas a számla, mint eddig még soha? Nyilvánvalóan azt kell kifizetni először! A villany-, a telefon-, a gázszámlát. Csak ami végképp szükséges. És hónap közepére el is fogy minden. – Szóval? A rendszerváltás óta ez megy, érthető is a dekadencia. Sokak szerint ugyanis, van egy felső tíz, aki irányítja az országot, és annyi. Nekünk –kicsiknek- KUSS! Aki tenni akar, annak kampó. – Érthető is, hogy sokan visszasírják a Kádár- rendszert. Akkor volt munka legalább, az emberek élni tudtak. Ma valami életnek nevezett illúzió van! Sokan azt hiszik, hogy élnek, pedig éjjel hulla fáradtan dőlnek be az ágyba, alig várva hogy aludjanak!

Sokan megkérdezték tőlem, hogy fizetnek e ezért az aláírás gyűjtögetésért? Mondom: nem. Erre néznek rám, mint egy hülyére. – Ez nem a pénzről szól! –mondtam nekik. – Van egy lehetőség, amit ki kell használni. Magamnak gyűjtöm. Én szeretnék elérni valamit.  A pénz nem minden. Volt, amikor tényleg sokat kerestem havi szinten diákmunkából, de nem voltam boldog. És volt ennek ellenkezője is: kevés pénz, nagy boldogság.

Az elmúlt pár nap nehéz volt. De megérte. Mert magam előtt bebizonyítottam, hogy még igenis tudok kitartó lenni, és hogy számíthatok más segítségére ha az élet úgy hozza. – Ezúton is köszönöm nekik, nektek a támogatást.

Másfelől meg rengeteg ember életébe nyertem betekintést, sokuktól kaptam bíztatást, hogy nekem is van helyem ezen a téren! Mert – mint azt az egyik házlakó megfogalmazta-  „ Aki ingyen végig jár  egész héten egy települést kettőtől este  kilencig, hogy aláírásokat gyűjtsön, egyrészt mert megbízták ezzel a feladattal…abban emberben már most, így idegenül is, de megtudok bízni”. – Idén nem nyertem. De amikor ilyet mondtak nekem…hát…többet nyertem vele, minta már most képviselőnek választottak volna.

Majd négy év múlva folyt. köv. Összeszedettebben, átfontoltabban, még több tudással, tapasztalattal gyarapodva. Addig meg: vissza a főiskolai padba. Újra kelés hatkor, rohanás a busz után, beesés órára…na meg persze tovább blogolok itt. Mert, hogy kussolni nem fogok, az hétszentség!

Lájkold a blogot itt :https://www.facebook.com/profile.php?id=597107567077388&ref=ts&fref=ts

 KB.