Február 19. csütörtök

A szokásos módon indul a nap: az ébresztő beállítva 6-ra ( Mert nyolctól óra van a fősulin!), de csak 6:20 körül veszem rá magam arra, hogy kikászálódjak az ágyból. A fene akar bemenni! -gondolom magamba, és átfut az agyamon, hogy be se megyek! Első hét: ilyenkor még úgyse tartanak rendes órát a tanárok, csak elmondják, hogy mire kell készülni…De végül meggyőzöm magam arról, hogy csak benézek, hátha írják a hiányzókat! – Hármat lehet hiányozni egy óráról, ha a negyedik megvan akkor pápá.

     Hulla fáradt vagyok. Úgy emlékszem, valahogy hajnal egykor feküdtem le! – Írtam a regényem, a Vérvörös! – Nagyon nehéz, nem rinyálni akarok, de tényleg az! Agyilag totál el vagyok fáradva, mert iszonyatos agytorna.Nem egyszer bepánikolok magamban, hogy ezt nem tudom, megcsinálni, de aztán, valahogy mégis sikerül minden! De jobban várom ennek a végét, mint a diplomaoszómat!  Mindent előre kell tudnom, minden szereplőt át kell éreznek és nem hibázhatok. Ennek ellenére, a sztori most még több sebből vérzik. Ez azért van, mert néhány megértést segítő mozzanatot kihagytam. Még. – Természetesen pótolja az ember, nem lesz vele semmi gond, de elhiszem, ha most azt mondják, hogy: „ Nem értem” – Az írás olyan, mint a süti csinálás.Hiába van meg hozzá a jó alapanyag, fél úton nem mondhatunk róla eredményt, mert még nem lesz jó íze! Na én is így vagyok ezzel: szerencsés vagyok, hogy találkoztam azzal az illetővel, aki folyamatosan inspirálja, aki mellettem van – mondjuk úgy- napi 24 órában- még ha csak gondolatban is, mert nagyon sok erőt add, ehhez az egészhez …És itt stop! – Szögezzünk le: nem vagyunk friendsek, sőt: még be se mutatkoztam neki, és  öt mondaton kívül nem is beszéltünk még.- Azt is csak facen! - De nem érdekel, hogy ha így marad a viszonyunk, iszonyunk, mert olyan pluszt adott nekem, mint eddig senki más, írói létezésem óta! 

Miközben öltözök átszáguld a fejemben az az iromány, amit pár napja egy haverom küldött át, hogy nézzem már meg! – Az a baj, hogy sokan azt hiszik, hogy ha már találtak egy jó nőt, olyan giga regényt írnak, hogy beszarás! – Ez hazugság! A jó regény alapja nem a jó nő, és nem az, hogy „ hüde szerelmes vagyok a főszereplő csajba!”… vagy pasiba!

Fontos az, alázat, a tisztelet, afelé az ember felé, aki – tulajdonképpen- múzsa. Anélkül fabatkát se ér az egész. Komolyan! Sokszor hallom azt, hogy nagyon jó lesz, nagy író leszel..de igazából nem az én érdemem! Mert ha Ő nem lenne, én se írnám a könyvet! Ennyi. – Ilyenkor már nem számít a külső, nem számít, hogy szerelmes vagy e vagy sem, ha mélyen elkötelezted magad, hogy Ő lesz a főszereplőd, akkor két dolog számít: tudd tisztelni és ismerd meg a valódi énjét! Ez a legnehezebb. – Úgy megismerni valakit, hogy valójában nem is ismered. Mindez izgalmas, és őszintén szólva rémisztő is. – De meg lehet szokni. Eleinte persze paráztam ettől az egésztől...főleg mert hirtelen jött! Sőt, most is parázok, mert bennem van az, hogy "ne cseszd el" meg persze állandó kétely ez, hogy lesz e ebből valami. De ezen minden író átesik.... Ja és én még parázhatok azon is, hogy az igazi Vérvörös ( nevet nem írok ki) nem e tépi le majd egyszer a fejemet azért, mert túl sokat írtam már róla. -És név nélkül túl sokan ismerik már! :D Komolyra fordítva a szót! Ha valaki regényt ír, elengedhetetlen, hogy ne csak a saját szemszögéből, érezze át a dolgokat, hanem a másik fél oldaláról is. Ez hosszú és kitartó munkát igényel! De aki ezt kihagyja és hipp, hopp belekezd egy történetbe úgy, hogy fingja sincs a násik fél érzéseiről ( és itt most az ihlető személyről beszélek, ha nem esett volna le! ) nos: akkor inkább hagyja az egészet!  

- Csupán tanácsként írtam le ezeket a dolgokat. Sokan küldtök sokfélét.De sose ehhez a regényhez akarjátok magatokat mérni. És ne hozzám, csak mert: " Jó író vagyok." Nekem csak szerencsém volt és van. Rohadt nagy szerencsém. Ennyi.   

 Hét óra. Negyed óra kaja és rohanás a buszhoz. Épp hogy elértem! Iszonyatos nagy tömeg van rajta. Mért nem tudják sűríteni a járatokat, bakker! Ja és megszólalnak a hátam mögött, hogy „ Jegyeket, bérleteket” és azonnal mellém préselődik egy nagydarab ellenőr! Úristen: ezek tiszta mazoisták! Csoda, hogy nem nyomták ki belőlük még a szuszt…

 Addig vártam a fősulit, még el nem jött! A társaságot leszámítva, semmi jó nincs benne! Oké: bocsi, tudom, hogy ez most durva kijelentést, de így érzek, na! Kapok egy diplomát – csak előtte meg kell legyen a nyelvvizsgám, ugyebár- és akkor mi lesz? Hogyan tovább? Diplomás munkanélküliként élem tovább az életem! Remek lesz. Majd harminc évesen kapok egy munkát, negyvenévesen pedig elvehetek egy szőke csajt – öööö most a feleségemre célzok, yes- és mire valóban elkezdeném élni a családos ember életét, már be is töltöttem az ötvenet. Hát…borzalmas jövő vár ránk. Bár lehet, hogy én is pesszimista vagyok ma, nem gyengén! De akkor is: nehéz jövő vár ránk, ez fix. Vagy nincs is jövőnk...jövőtlenségben szenvedünk! 

 Bejön a forgatókönyv! Az első óra csak egy tájékoztatás.10 perces! A csoport fele hiányzik! Hát…kár volt bejönni, gondolom magamban, miközben kifelé kacsázok a tanteremből. – A következő óra csak 10- kor jön….Igen: másik ok,  amiért imádom a fősulit az az, hogy itt megtanultam magam halálra unni! :D – Vicceltem. Elbeszélgetek a népekkel, de nem gyengén érzem magam a fáradtság jeleit. – Hiába kortyolgatom a fél literes energiaitalomat, semmi változást nem érzek! Ja de: 10 percenként járok pisilni!

 Olyan fél tizenegykor indulok el a munkahelyemre. – Telefonos operátorként dolgozom egy cégnél. Egészségügyi vizsgálatra hívjuk meg az embereket…feltéve, ha nem vágják ránk a telefont.

- Hogy vagy, Bálint? – Köszön rám hírtelen egy ismerősöm a Kossuth téren.- Jó rég találkoztunk. Mit csinálsz mostanában?

Hogy mit csinálok mostanában, azt amit az előbb leírtam! Tanulok, írok, dolgozok…vagyis: élek!

Lájkold a blogot:https://www.facebook.com/profile.php?id=597107567077388&ref=ts&fref=ts

Kokas Bálint