Az előző részt itt olvashatod: http://eleg007.blog.hu/2015/03/15/vervoros-_az_utolsok_tizenharmadik_fejezet_az_utolsok_2_resz

Attól a perctől fogva senki nem szekálta őt. Dean - érthetetlen módon- védelmébe vette a lányt, és úgy bánt vele, mintha valami törékeny barbi baba lenne.- Arról, hogy pórul járt, persze esze ágában se volt prezentációt tartani senkinek sem, így nagyon sokan döbbenten lesték az eseményeket. Úgy ment utána, mintha valami testőre lenne.Ha valaki csúnyán nézett a lányra, ő azonnal rátámadt az áldozatra, " Tiszteld őt, te idióta" csata kiáltással. Prins már -már azon gondolkodott, hogy fizetnie kéne valamit hűséges talpnyalójának. Mert az volt. Mindig is tudta, hogy a félelem nagy változásokat visz végbe az emberben, de Dean átalakulása nagyon meglepte.

-A patkányból cicát varázsoltál! - Mondogatta neki nevetve Evelyn.- Mekkora állatidomár vagy te, vörös hercegnőm! Akkor ébredt rá, hogy ha úgy akarja, hatalma lehet a férfiak felett. Simán az ujja köré csavarhatja valamennyiüket, pusztán a szépségével. Tanulmányok nélkül is tudta már, hogy a pasikat egy-két negédes szóval el lehet kábítani...és ha ez megvan, úgy  pitiznek neki, mint a palotapincsik, ha csontot látnak. Ő pedig kábított. Megrészegítette a gondolat, hogy ha Dean felett uralkodni tud, akkor mind felett tudna....És tudott is! Mire végzett a gimivel, ő lett a suli Madonnája. - Sztársága miatt azonban Evelynnel és Ritával nagyon elmérgesedett a viszonya. Szerintük beképzelt lett, öntelt, és már nem is önmaga. - Egyesek nem felejtik el honnan jöttek, míg mások azonnal, ha jobban megy a soruk! - Vágta a lányhoz megvetően Rita a ballagásuk napján. 

Tudta, hogy igaza van. Az eltelt hat év óta, milliószor átkozta azt a percet, amikor eldobta régi énjét. Vagyis: amikor felvette az álarcot.  De akárhogy is történt, akármit is mutatott kifelé:egy férfiban se bízott. Rettegett a gondolattól, hogy elhagyják őt, hogy kihasználják és hogy minden szavuk, minden érintésük csak érdekből van.

- Na mi van Vöröske?  -Kezdünk megvilágosodni? - Hallotta valahol közel, de mégis távol Oliver gúnyos kacagását. - Látod: milyen humora van a sorsnak: te áttapostál másokon, én meg rajtad...hehe.Sose változik meg ez a körforgás. 

- Az lehet, de én kiszállok! Nézett farkasszemet Olivérrel és az ő zombi beteg seregével, miközben enyhén oldalra fordította  tekintetét, hogy meggyőződjön róla, szőke barátnője, Kira Czaplin még nem hagyta magára. A lány ugyan megviseltnek tűnt, de bátorító fejbiccentéssel jelezte, hogy " Ne aggódj, nem megyek sehova nélküled" . - Sokkal erősebb vagyok, mint azt hinnéd! - Kiáltotta a lány felszívva magát, mit sem törődve a testét égető fájdalmakkal.- Te csak a félelmem vagy, de tudod: jobb félni, mint megjédni!  Mondta és minden erejét összeszedve, megeresztett a férfi felé egy mosolyt. - Becsaptál, hazudtál, de én megbocsájtok! Mert a szeretet, mindent legyőz! 

Oliver és a serege úgy megdöbbent, hogy falfehérré sápadtak és hátrálni kezdtek a lány elől.- Mi a szar vagy te...? Mit játszod itt Teréz anyut???- hebegte totál megzavarodva, undorral az arcán. Vérvörös nem foglalkozott a megjegyzéssel, csak tovább mosolygott és ölelésre tárta karjait. - Ez megveszett?  -nézett lesújtóan Kirára pislogva, mintha tanácsot várna tőle. - Szöszi, te csináltál vele valamit? - Mordult rá maga elé tartva a kést. 

- Az én barinőm...sose volt komplett - Válaszolta szende vigyorral Kira, miközben le nem vette pillantását a kissé furcsa Prinsről.- De ezért imádom, és egy jó tanács: tűnés innen, mert amilyen  angyali tud lenni, olyan démoni is.

- Köszi Kira....te aztán tudsz kortársbeszédet tartani - Gondolta magában nevetve Vérvörös, gondosan ügyelve arra, hogy   ki ne essen a szerepéből. Ha ez beválik, akkor ő győzött. Csak ne inogjon meg! Vé szerint a szeretet mindent legyőz...Azt találta ki, hogy a férfiból áradó gyűlöletért cserébe ő az ellenkezőjét adja. Abszurdnak és nevetségesnek tűnt ez az elképzelés, de ősztönei azt súgták neki, hogy jó utón jár. A félelmemet kell legyőzni. Azt, amit én állítottam magamban. Azért mert védni akartam magam. És mert gyűlöltem...Hát ennek most vége. - Kalkulálta ki magában a lány és határozottan tovább lépkedett.- Megbocsájtok Olivér!

Amint ezt kimondta váratlan és fura dolog történt. Vagyis: még a szokásosnál is furább. Óriási fénycsóva tűnt fel a felettük, majd villám módjára egyenesen a színpadba csapódott. - Mi ez már megint? - Ugrott hátra a lány, automatikusan Kira felé fordította fejét. De amikor odanézett, azt hitte rosszul lát. A lány mellett ott állt édesapja Eric Barenty, akibe idős nagymamája Maggie Civys karolt.- Apa..mama??- kérdezte reszkető hangon, miközben kezdte azt érezni, hogy a lábából kifut a vér.- Ti hogy, hogy kerültök ide?    

- Egy halott addig él, míg emlékszel rá, kis tündérem! - húzta fel ráncait a nagymama boldogan.- Milyen szép leány lettél gyönyörűm...büszkék vagyunk rád. 

-Vess véget ennek az egésznek! - Szólalt meg apja szintén mosolyogva, csillogó barna szemmel nézve a lányára.   - Csak egy elmejáték ez, kicsim. Önmagadat győzd le, és minden szép lesz. 

Abban a minutumban emlékek rohanták meg. Az apja nélkül eltöltött, keserű magányos órák emlékei. - Apa...apa...-Érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe. - Annyi minden más lett...nem tudom végigcsinálni! 

Magas, rövid barna hajú édesapja fekete szeme, egy picit összehúzódott. - A félelem beszél belőled, Manókám! Ne hátrálj meg most...a legjobb taktikát választottad. A szeretet megöl minden földi ármányt. És legfőképpen legyőzi a bennünk lévő árnyakat! - Kacsintott rá nevetve édesapja. 

Érezte, hogy minden porcikája remegni kezd. Hogy mindjárt megtörik. Ketté törik, akár egy pálca. Szédülni kezdett, de még mielőtt elájult volna, Oliver oda ugrott és elkapta.- Látod? Mindig az maradsz, aki voltál! - Sziszegte, teljes erőből hátracsavarva kezét, amitől ő felüvöltött.- Jaj, de kegyetlen vagyok, szépségem!- Gúnyolódott felé tartva a véres kést. 

- Szerettél vala..ha is? - Kérdezte zihálva a lány. - Voltam én neked valaha fontos is? 

-Ugyan már, hogy lehettél ilyen ostoba, és ennyire naiv, Prins? - forgatta meg a véres kést Oliver a lány arca előtt, kaján vigyorral.- Mindig is egy senki voltál! Életed végééig, egy elcseszett lúzer maradsz! – Jelentette ki, miközben a pengét újra végighúzta a lány már amúgy is vérző arcán, aki a kíntól felüvöltött. Nagyon kevés kellett hozzá, hogy össze ne essen, de azt az örömöt nem akarta megadni neki!- Egy célom volt: megölni téged, picikém! Most mit csináljak? A vér egyszerűen felizgat, hehe…
- Nem…nem létezel…csak…csak a félelmem… ’agy –préselte ki a lány a szavakat ajkán elfúló hangon.- Ne…nem hódolok..’eg. Soha! – Kiáltotta, minden erejét összeszedve. - Még ha meghalok, vagy elbukok, akkor se! -Tette hozzá, miközben megpróbált hátrálni. De a félelem, ezúttal legyőzte. Képtelen volt elhinni, hogy lába figyelmen kívül hagynak mindenféle szándékát. Végtagjai megfagytak. – Milyen szomorú. Lám, lám. Milyen nagyúr a félelem, mi? – folytatta a színpadias sajnálkozással. – Oly’ szomorú, hogy senkire se számíthatsz! Igaz? Viszont az a megtisztelés – köhintett egyet, majd kivár egy kicsit, hogy fokozva a drámai hatást.- Hogy a szeretteid, végignézik a halotti torod! – Jelentette ki diadalittasan, bal oldalára bökve tekintetével. – Tudom, hogy a fél familyt idecsődítetted, nem beszélve a barátnődről! 
Itt vannak. Velem! A szavak hatására Vérvörös szíve halk örömódába kezdet. Itt vannak..velem.
-Kicsim! – Hallotta hirtelen két éve elhunyt édesapjának suttogását a fülében.- Mindig is büszkék voltunk rád, ugye tudod? – Vérvörös finoman oldalra fordította fejét és egyenesen Eric Barenty csillogó szemébe nézett, aki mellett ott állt Maggie nagyi, és bátorítóan mosolyogva bólogatott.- Nem az számít, hogy ki mit mond, hanem, hogy te miben hiszel…
- Apa…apa…szeretlek! – suttogta a lány miközben forró könnyek peregni kezdtek arcán- Nagyon hiányzol…! Annyira…más minden…!- Azzal hangja elcsuklott. Pedig annyi mindent mondana neki, annyira megölelné, de…
- Tudom, hogy nehéz út ez, drágám!- Folytatta apja szeretetteljesen - De pont azért választottak ki erre az útra, mert te kislányom, mindig is a szíveddel mentél harcba, gyilkos szavak helyett. Mindig is tudtad, hogy hol a fény, mikor éjsötét napokat éltünk. 
Ott állt és rázta a sírás. Emlékek rohanták meg: gyorsan pergő, milliónyi emlék! Apjának igaza van! Volt egy élete: család. Valami, ami másnak talán sose adatott meg. És mindig is szerették. Mint ahogy most is. Végignézett szerettein és érezte, hogy lelkét jóleső forróság önti el. Mit is kívánhatna még? Ezek az emberek, érte vannak itt! Nincs különleges képességük egyikőjüknek se, se hatalmas vagyonuk, de van valamijük, ami minden kincsnél drágább: szívük és szeretetük! 
Fájdalmai most először tompultak, és érezte, hogy lábaiba is visszatér az élet.
Ránézett Kirára, aki apja másik oldalán állva, feszülten figyelte őt. 
- Vedd úgy, hogy ez is csak egy pasi, csajos! Törd össze, ezt a mocskot. – Mosolyogta el magát, bátorítóan. 
- Ó, mindjárt szipogok. – Süvitette Olivér ridegen, a lány szíve felé emelve a kést.- Ilyen sok nyálas dumát, ritkán hallani.- Fejezzük be, jó? – Azzal lecsapott rá a késsel. 

Hamarosan folytatódik! 

Kokas Bálint