Az előző rész itt: 

http://eleg007.blog.hu/2015/03/22/vervoros-_az_utolsok_tizenharmadik_fejezet_az_utolsok_3_resz

Fájdalmai most először tompultak, és érezte, hogy lábaiba is visszatér az élet.

Ránézett Kirára, aki apja másik oldalán állva, feszülten figyelte őt. 

- Vedd úgy, hogy ez is csak egy pasi, csajos! Törd össze, ezt a mocskot. – Mosolyogta el magát, bátorítóan. 
- Ó, mindjárt szipogok. – Süvitette Olivér ridegen, a lány szíve felé emelve a kést.- Ilyen sok nyálas dumát, ritkán hallani.- Fejezzük be, jó? – Azzal lecsapott rá a késsel. 

 A lány lehunyta szemeit.

-Koncentrállj! Zárd ki a körülötted lévő világot!- Utasította  fejében Vé, aminek hatására lágy bizsergés futott végig a gerincén.- Ne törj meg, Prins! Az álom és a valóság közt vékony határ van, de te döntesz, merre lépsz.

Ez az! Vé mindig azt mondta, hogy nem a haja miatt választotta ki őt! " Akkor is te lennél Vérvörös, ha szőke lennél. Ez nem arról szól.- villant be neki a pár nappal ezelőtti beszélgetés egy darabja. -Ez az egész Rólad szól" Rólam, rólam, rólam ! Ismételgette megszállottan magában a lány. Mert, én vagyok Vérvörös! Tehát: ha róla szól, tudnia kell irányítani mindent! - Mint egy szimulátor! - Kiáltott fel a lány hevesen. Ha ő irányít, ha megküzd a félelmeivel, kikerül innen, ha nem...arra gondolni se mert. 

- Eljött a vég!!- Kiáltotta diadalittasan Olivér és a lány lelki szemei előtt látta, ahogy szíve főlé emeli a kést.- Majd odaát találkozunk, szívem! 

- Csak szeretnéd! - tette hozzá felbátorodva  gondolatban a lány, de azért énjének egyik fele ( a racionálisan gondolkodó fele) még igenis nagyon be volt parázva!

- Az ének, kicsim! - Zúgott fel elméjében Maggie néni nyugodt, kellemes, vékonyka  hangja!- Emlékezz az énekre! 

Amikor kislánykorában félt a villámlástól, édesapja anyukája azt javasolta neki, hogy énekelje el szerettei nevét. -Oké, meg kell próbálnom! Szánta el magát mély levegőt véve, és rákezdett. -  Szeretlek apa és  anya, szeretlek Larry – Kezdte el suttogva. Nyugalmat erőltetve  hangjába, elvonva figyelmét arról, hogy épp mindjárt ledöfik.

- Szeretlek Maggie néni, szeretlek Arthur  nagyapa szeretlek….és csak sorolta a neveket. Vagy húsz ember volt a lstán, ami nem is volt sok.- Hiszen egy jobb főiskolai csoportba is dupla annyian jártak. De a lánynak ennyi pont megfelelt. Sose osztogatta a barátságát senkinek csak úgy, hát még a szeretetét.

…- Szeretlek Anita Vayard, Szeretlek Huan Banderas, szeretlek…. – Meglepetésére teste felforrósodott és izzadni kezdett. Szíve úgy kalapált, mintha valami extrém futásról esett volna be….- És szeretlek Veselius! – mondta ki immár erőteljesen, magabiztosan, felpattanó szemekkel. – És te nem árthatsz se nekem, se a szeretteimnek! 

És abban a pillanatban, amikor a penge a lány szívéhez ért, az hirtelen kitompult, és s pró szilánkokra zúzódva koppant a színpadon.

– Nm nem…eeem! – Kiáltotta Olivér éktelen haraggal, szinte már habzó szájal. –  Ez hihetetlen ! Hüledezett maga elé bámulva, miközben a maradványok hamuszürke szint öltve porladtak el. Az még ő se hitte el.  - Sikerült! – Kiáltott apja felé fordulva a lány, önmagára sem ismerve.  Apja csak elismerően bólintott, ami ugyan egy kicsit fájt neki ( várt volna némi elismerő szavakat), ám tudta, hogy jó oka van, még nem dícsérni őt. Jön még valami. Tudta. Érezte Angyala azonban most se maradt néma,  ismét kommentált. – A szeretet minden gyűlöletet legyőz, Vérvörös! Semmilyen fegyver nem árthat neki!  

 A lánynak ideje sem volt válaszolni rá,  mert a hamu hirtelen izzani kezdett, és hatalmas tűzcsóvákat lövelt ki. – A tüzet úgy sem győződ le! – Vicsorgott rá a képzeletbeli exe. – Emlékszel? Hat évesen láttál egy tűzvészt a szomszédban, azóta rettegsz tőle.

Ne. Ezt ne!

A lány minden porcikájában reszketett. Hat éves volt, amikor a mellettük lévő szomszéd tanyája leéget, mert valaki nem oltotta be rendesen a tüzet, grillezés után. Ő egyedül volt otthon. Apja dolgozott, édesanyja csak egy pillanatra ugrott le a boltba. Ő pedig végignézte, ahogy a lángok mindent tönkretesznek. Valami ostoba módon, tudat alatt,  mai napig magát hibáztatta a szerencsétlenség miatt, holott tisztában volt vele, hogy semmit se tehetett volna. Két évig rémálmok gyötörték. Marie nem egyszer elvitte pszichológushoz, de a félelem olyan mély nyomot hagyott benne, hogy szinte felesleges volt.

A tűzcsóvák pillanatok alatt hatalmas lángokká egyesültek. A forróság égette arcát. Ott állt a felé rohanó futótűzzel szemben, és képtelen volt megmozdulni. – Prinssssssssssss! Prinssssssss!  –Skandálták a nevét, valahol, valakik távol.  De a hangok összemosódtak elmélyébe. Olivér és serege halvány folttá lett szeme előtt. Ő meg csak állt, és megfagyva bámulta a tüzet, mint aki készen áll az utolsó lélegzet vételre is.- Csak képzelem…csak képzelem…- préselte ki zihálva magából, miközben vörös fürtjei a szeme elé kúsztak. – Csak képzelem… képzelem...minden véget ér.  A mennyezet  iszonyatos robajjal,  lángolva szakadt le, alig pár karnyújtásra mellette. De ha akart volna se, tudott volna megmozdulni. Vékony testét valami, mintha sakkban tartotta volna. Érezte, hogy légzése lelassul, és érezte, ahogy a lángnyelvek a bőrét mardossák.

- TŰZVÖRÖS!!! - Harsant fel valahonnan egy mély, tiszta, barátságos hang, de tekintetét nedves könnyei fátyolozták el. 

-        Szer…szere…tlek…Ves…veseli…us!! -Suttogta alig hallhatóan és immár kész volt feladni életét.- Én...már...győz...te...győztem! 

Kokas Bálint