A férfi lehalkította hangját. – Kérem, mondjon el mindent, amit tud Mr. Braudnerről. Nagyon fontos lenne…- Kis szünetet tartva folytatta.- A testvérét Larryt, ugyanis elrabolták. Minden nyom az Ön betege felé vezet!

A testvérét, Larryt elrabolták…elrabolták…elrabolták! Visszhangzottak elméjében a nyomozó súlyos szavai. Meg akart szólalni, de képtelen volt rá. Nem! Nem történhet ez meg! Larryt ne! Akárkit csak őt ne – Rimánkodott magában a lány falfehér arccal meredve maga elé- Ő nem tehet semmiről! Ne…Larryt ne! – Megpróbálta elfojtani, de képtelen volt rá: a könnyek vulkánként törtek elő belőle, és úgy rázták, mintha csak holmi játékszer lenne. 

-Bocsá…énsak…- Mentegetőzött kezével takarva arcát. – Ne…Larry…

-Nem kell semmit szégyellnie! - Vigasztalta Jacob nyomozó barátságosan megveregetve a vállát.- Tökéletesen át tudom érezni a fájdalmát! Tessék ezt vegye el. – Azzal két zsebkendőt nyújtott át neki. – Nem esik bánkódása, ezt nézze! A konyhaasztalon találtuk.

Azzal egy kis papír cetlit nyújtott át a lánynak, aki közben letörölte könnyeit és mély levegővételek kíséretében, megpróbálta tartani magát. – A szomszédja Kaley látta, amint az ön testvére beszáll egy bizonyos Oliver Mckanzee kocsijába. Ő hívott minket. Feltételezem ezt is ő írta. – Bökött a cetlire.- Nem számolt azzal, hogy valaki megláthatja őt, és itt le is bukott…

-PRINSSS, édesem, jól vagy? – Rontott rá hirtelen az említett szomszéd hátulról és a nyakába vetette magát.- Láttam, amint elviszi…valamit tervez! Visszahozzuk őt, kincsem! – Tette hozzá két nagy puszit nyomva a lány arcára. – Itt vagyok melletted.

Nem! Senki nem tudja, hogy min ment keresztül. Senki nem érezheti át a fájdalmát. Senki nem értheti meg őt. Senki. Kivéve Vét. – Köszönöm…- Motyogta egy félmosolyt erőltetve fáradt arcára, míg gondosan elolvasta a papíron hagyott üzenetet.

Nem őt akarja! – Bukott ki belőle gejzírként a megkönnyebbülés.- Nem Larry a célpont. Hanem a papírok. – Tehát Olivér is betársult a mocskos Coren céghez. De miért? – Tette fel magának a költői kérdést szemöldök ráncolva, miközben harmadjára is átsuhant az üzeneten.- Miért tenné? – Aztán egy másodperc múlva már észbe is kapott, hogy a válaszban semmi triliális nincs: hatalom, és pénz. – Amit a Coren megadhat neki. Ha bejön a tervük…A nyomorult kis patkány! – Szitkozódott magában markába gyűrve a levelet.- Egyedül kell odamennem! – Nézett elszántan hol a nyomozóra, hol a bánatában osztozkodó szomszédjában. – Nekem kell megoldanom ezt az ügyet. – Különben…- Hangja elcsuklott. Bele se mert gondolni, hogy milyen kockázattal áll szemben.

-Most azonnal indulok a gyártelepre! – Jelentette ki eltökélten egy kicsit oldalra lépve, az utca másik oldalára vetve egy pillantást.- Még nincs olyan sötét…- Kontrázott rá zavartan abban reménykedve, hogy Veseliust megpillantja valahol az utca túloldalán.- Nincs vesztegetni való időm. A testvérem autista. Képtelen magát ellátni.

-Hívja fel a barátját, és mondja meg neki, hogy tíz percen belül azonnal indul.

-Már nem a barátom! – Pontosított a lány tárcsázás közbe. – Kikapcsolta az a kis – Káromkodta el magát zsebre rakva Samsungját.- Az a szemét kikapcsolta.

-Mi?? – Hökkent meg Jacob  meglepetten. – Ha neki áll érdekében valami, miért vonja ki magát a forgalomból?

-Nem tudom- Vonta meg a vállát a lány és rá se hederítve a közben hozzájuk lépő újabb rendőrcsoportra félig futva elindult a bejárati ajtó felé. – Bocsánat, de én most…rendbe teszem magam és…- Kiáltott hátra elnézően.- És megmentem a testvérem!

Vajon ez egy újabb próba lenne? – Futott át egy újabb kérdés az agyán.- De ha az, ugyan mi a célja? – Néha komolyan azt kezdte érezni, hogy az élete egy követhetetlen rémregénnyé lett, amit vagy valami démon, vagy valami zsémbes, mogorva, antiszociális ember ír.

-Kisasszony! –Futott utána James, megérintve a vállát, mielőtt még belépett volna a lakásajtón. – Ne akarjon hősködni, rendben? Nem mehet oda egyedül, főleg nem ilyen felzaklatva.

-Dehogynem! – Fordult szembe a kicsit szintén megviselt ábrázatú férfival.- Most azonnal indulok! – Vélhetően a fáradtság miatt ilyen karikás Jacob nyomozó szeme.- És nem akarom, hogy kövessenek! – Kötötte ki szigorúan, azzal vissza akart fordulni, de a férfi résen volt. Megragadta a lány vékony csuklóját és másodpercekig csak fürkészte őt. – Mit titkol, Prins? – Kérdezte bizalmasan lehalkítva hangját.- Honnan ez a fene mód magabiztosság, Prins? Vagy inkább hívjam Vérvörösnek? – Adta a meccslabdát a nyomozó kitartóan a lány sötét szemébe nézve.- Veselius Braudnerről van szó, ugye jól sejtem?

-Nem…nem tudok róla semmit – Hazudta a lány leszegve fejét.- Tudom, hogy megszökött…de délután óta nem láttam….- Pocsékul hazudsz, Vérvörös! – Egészítette ki a mondatot gondolatban, magát lefitymálva.Nem vagyok az csak…

Valószínűleg a nyomozó is átlátott rajta, mert nem tágított a téma mellől. – Úgy gondolom…az az érzésem, hogy maga és Veselius összejátszanak valamiben. Kár tagadnia- emelte meg a hangját látva a lány fejrázását.- Nem tudom mi ez az egész ön körül Kisasszony, de már a kórházban is feltűnt, hogy valami nem stimmel ön körül. Vagyis nem szokványos. Igazam van?

Mit tegyek, mit tegyek? Indult be fejében a gépezet örült módjára. Ha most hazudik akkor akár az elmebeteg exének a cinkosává is kikiálthatják, ha igazat mond…hát akkor komplett idiótának nézik majd. Basszus!!! Miért én kerültem ilyen helyzetbe? – Szitkozódott fogcsikorgatva a lány, miközben azon kapta magát, hogy vörös hajának végét tekergeti.

-Tehát titkai vannak! – Állapította meg Jacob nyomozó nem kis megelégedéssel . – Látom magán, hogy merő ideges. Elárulta magát, Prins Barenty…vagy mondjuk úgy, Vérvörös! Ideje elmesélnie nekem, hogy mi a fészkes fene történik magával?

Patthelyzet. Mit csináljak? – Pánikolt a lány kétségbeesve.

Hazudj neki, később mindent megtud! – Hallotta a fejében Vé hangját.

-Nos? Válaszolna kérem?

-Az történik, hogy bosszút állok.- Nézett hirtelen jövő magabiztossággal a nyomozóra. Bosszút állok mindenért. Elrabolták a testvérem. Az életem felfordult. Tiszta rémregény. De most bosszút állok azokon, akik ezt tették velem! – Jelentette ki érzéstelen arccal, ökölbe szorított kezekkel.

 Folyt köv.

K. B.