-Várj! Szakította félbe Kira három mondat után felcsillanó szemmel, izgatottan barátnőjét.- Veseliusra meztelenül találtak rá !? – És hirtelen elpirult.- És láttad a micsodáját ??

-Héé, amikor behozták, már pokrócba volt tekerve! – Húzta mosolyra száját Prins, majd elsötétült az arca.- De akkor még ott volt az a gyilkos….

-Milyen gyilkos??? – Meredt rá tág pupillákkal a lány.- Csak nem Olira célzol?

Oli, Oli. Az egy aljas áruló. Egy féreg.- Tette hozzá a lány és nagy önerő kellett hozzá, hogy leküzdje feltámadt indulatait. – Tért ki a válasz alól. – A legapróbb részleteket is megtudod majd! Amúgy sem bírom magamban tartani tovább. De kevés az időnk. Be kell mennem a rendőrkapitányságra. – Azzal rápillantott mobilja kijelzőjére és eszeveszett kapkodással magába tömte maradék reggeliét. – ’Őt…eny’ünk ’el! – Motyogta teleszájjal felpattanva. – ’Ár a ’re’őrség.

-Hahó??? Téged mi lelt csajszi??? – Vizsgálta Kira értetlenkedve.- Mondd, hogy randid lesz, és már itt se vagyunk!

-Nem…dehogy! – Legyintett kezével a lány, miután sikeresen megküzdött a falatokkal.- Bocsi az előbbi jelenetért, de már nagyon éhes voltam. – Szabadkozott, ezúttal átvéve a pirulás szerepét.- Mielőtt jöttél épp a rendőrségre indultam. Van egy nagyon kedves nyomozó, akinek mindent el akarok mondani! – Hadarta szélesen gesztikulálva.- Mert tudnia kell, hogy mi folyik körülöttem…

-Hát azt nekem se ártana! – Szúrta közbe Kira Czaplin némi sértődöttséggel.- Elvégre a legjobb barátnőm vagy!

-Jaj Kira! – Ölelte át legbűnbánóbb arckifejezést felvéve.- Rajta kívül te lennél az egyetlen, akinek el merném mondani ezt az egész históriát.

-Mernéd?? – Ráncolta szemöldökét a lány továbbra is értetlenül.- Nem találkozunk egy ideje és már is mi történt? Monte Cristó grófjával találkoztál, vagy Luciferrel?

-Pff…nem is tudod… mennyire beletrafáltál! – Köhögte el magát a lány, miközben kézen ragadta őt és megindultak az ajtó felé.- Remélem kocsival jöttél…- Majd a bólintást látva, hozzáfűzte.- Ne kíváncsiskodj. Öt perc ide- vagy oda nem számít. Inkább majd kapcsold be a GPS-t és egy kicsit taposs a gázba.Még szólnom kell a két rendőrnek a ház előtt, hogy ne aggódjanak, nem csinálok semmi hülyeséget! 

-Ugye tudod, hogy ezt még behajtom rajtad? Sokkal jössz nekem! – Apellált a szőkeség tettetett sértődötséggel.

Dr. Grammel ujjait kocogtatva asztalán, türelmetlenül várta, Jack további magyarázatát, aki oroszul diskurált a telefonba.

-Ez ki volt? Nem is tudta, hogy így kened-vágod az oroszt?

-Rég tanultam, bennem maradt. Van egy orosz cég, aki be akar hozni anyagot az országba. Holnap akartunk ütközni egy megbeszélésre…de ez még ráér.

Mért van az az érzésem, hogy én tudok meg mindent utoljára? – Akarta egyből leszedni tíz körméről partnerét az orvos, de a jelenlegi feszültségre való tekintettel csak ennyit mondott.- Még jó, hogy tudok róla…

-Háát Barátom, sok mindenről nem tudsz! – Csapott a vállára Jack nagy büszkeséggel.- De végül is…- Egy levegővételnyi gondolkodás után, megkomolyodott.- Ideje, hogy képbe legyél!

- Helénééé! – Kiáltotta el magát a fehér plafonra emelve tekintetét, mit sem törődve a helyszínnel és a korai idővel.- Bármerre is vagy, hívlak téged!

- Mi a szent gránitot kiabálsz?? – Dörrent rá a főorvos bosszankodva.- Itt beteg emberek vannak és ….

Mielőtt azonban befejezhette volna a mondatát, a szobát hirtelen sejtelmes sötét ködszerűség lepte el, melyből egy szőke, feltűnően szép arcú, fiatal nő lépett elő!

-Nem mondom, hogy a legalkalmasabb, de itt vagyok! – Kezdte köszönés helyett,  rideg tekintettel végigmérve a férfit.- Kevés az…ő a főmufti?- Bökött holtsápadttá kövült orvos felé.- Még semmiről nem tud, úgy érzem! 

- Elmondaná ’va’ki…hogyezmia…???- Hebegte tátott szájjal a főorvos, miközben végigfutott hátán a hideg.  Ösztönösen hátrálva egyet a „ vendégtől”.

-Remek.  Látom mélyen hallgattál! – Dicsérte meg Jacket, elismerően rávillantva hófehér fogait.

Jack elnyomott egy vérszegény „ Ha megígértem”-et, ám a szőke gonoszság rá se hederítve inkább a főorvos felé intézte szavait.

-Heléné vagyok! – Nyújtotta oda karcsú kezét bemutatkozás gyanánt, de miután Grammel nem viszonozta a gesztust, nem erőltette ezt a részt.- Na mindegy…- Húzta el penge vékony ajkait.- Ha nem hát, nem. Pedig kivételesen kedves akartam lenni….- Megeresztett felé egy hűvös mosolyt.-Kevés az időm…- Folytatta, miután pár másodpercig alaposan kifürkészte az őt visszautasító férfit.- Nem mondok semmit! – Fordult ezúttal Jackhez.- Látványosabb, ha tartok egy kis bemutatót!

Szavainak nyomatékosságot adva, a félhomályba burkolt szoba képe azonnal a semmivé lett, és egy neonlámpákkal tele világított, műtő jelent meg előtte. A műtőben egy férfi állt, a műtőasztal felé hajolva.

Dr. Grammel verejtékezni kezdett, amikor ráismert önmagára.

-Ez…hogy…- Kezdte reszketve, ókora gombóccal a torkában.- Mi…ez??

Senki nem válaszolt. Ekkor tűnt fel neki, hogy a műtőasztalon egy félmeztelen, frissen császározott nő feküdt. Próbálta kivenni az arcát, fel akarta ismerni, de képtelen volt rá. Figyelmét ugyanis elvonta a nőből áradó, és az őt körülvevő vér! Látta, amint egy véres csecsemőt emel magához aki, ahelyett, hogy felsírt volna, élettelenül hevert a karjában.

-ELÉÉG!!! – Üvöltötte minden porcikájában dideregve az orvos. Holtsápadt arcáról folyt a víz, és érezte, hogy lába alatt meginog a talaj.  Rémülten hátratántorodott, hogy székébe kapaszkodjon. De a kép nem tünt el. Ő magához emelte a véres újszülötett, és hol az üveges szemmel fennakadt anyára, hol a halott csecsemőre nézett.

- E-ELÉÉG!! – Üvöltötte másodjára is az orvos, ami inkább már csak egy kétségbeesett vonyításnak felelt meg.- Rettegek…rettegek ettől! – Zihálta arcába temetve kezeit, hogy elfedje a látottakat. – Hogy miattam..hogy miattam…hal meg…valaki…a kezeim…a kezeim között! – Zokogta sokkos állapotban ismételgetve a szavakat egymás után. - Rettegek…rettegek ettől! Hogy miattam…hogy miattam…hal meg…valaki…a kezeim…a kezeim között!

Folytatódik!

 Kokas Bálint