Mindig is izgatott az a kérdés, hogy vajon mi van a halál után? Mi van, ha a szív megszűnik dobogni, de a tudatunk  teljesen épp marad? Ugyanúgy érzünk illatokat, ugyanúgy maradunk a hús-vér testünkben, és ugyanúgy képesek vagyunk visszaemlékezni… Bármire. Nagyon sokat filóztam ezen, de kicsit se gondoltam, hogy 23 évesen lesz alkalmam megtapasztalni ezt. Pedig most pontosan ezt történt velem. Azt hiszem….

Kemény, bronzzal bevont  talajon álltam, ijesztő, koromsötét vett körbe. Bőrömön nyirkos, hideg szellőt szellőt  -Hol vagyok? – Kiáltottam fel kissé remegve, de aztán igyekeztem bátorságot önteni magamba.-  Van itt valaki? Hiába vártam bármiféle választ is: a hangomat elnyelte a Semmi. Igen, azt hiszem, ez valamiféle Semmi közepe lehet! Egyetlen szikrányi fény se gyúlt sehol, egyetlen kis szócska se zúgott fel…tök egyedül ácsorogtam ezen a túlvilágszerű izén. Abban biztos voltam, hogy a valóságban halottnak hisznek. Bizonyára élettelenül fekszem a szerelmem karjaiban ( bárcsak legalább az ő érintését érezném) miközben..miközben mi? Vajon elhiszik hogy „ meghaltam’’? Vajon kinek törtem össze a szívét, ki sír utánam? És vajon hányan repkednek az örömtől, hogy na végre megszabadultak Vérvöröstől! –Az utóbbira egy holtbiztos tippem már van is: Heléné! Megnézném a képét perpillanat! Biztos majd’ kiugrik a bőréből, hahaha!-Pont ezt akartam vele elhitetni!  Csak fogalma se lehet róla, hogy nem az ő terve sikerült, hanem épp ellenkezőleg:az enyém, hála a Slowlicinnak! –Súlyos klinikai betegeknél használjuk. Kis időre ez a szer képes leállítani a túlpörgött testet, de úgy, hogy a szívet is megállítja! Nem örökre. – Nagyon kell vele vigyázni, mert ha valaki túlzásba viszi és túl sokat vesz be belőle, tényleg belehalhat! Mi ápolónők is csak extrém helyzetben használjuk…ami azt illeti, én még nem is adtam belőle senkinek belőle…saját magamon tesztelem le, mondhatni! A Kormány szíve szerint tiltaná a Slowlicint, de nem teheti: az eutanázia miatt! – Ez a leghumánusabb módszer rá, ha valaki ilyen kényszerhelyzetbe van: elvégre csak beveszi és vége! Fájdalommentes.

Lehet, hogy őrültnek tűnök, de tudom mit csinálok. Le akarom győzni Helénét. Ha ehhez a halálom kell: tessék,  megkapja! Nincs más választásom, semmi különleges képességem, mint neki! Egyetlen pillantásával kinyír, ha akar! Viszont így nyerek időt, és megtöröm a Braudner család átkát….oké: legalábbis remélem hogy megtöröm,   mert ha nem, akkor jobb lenne nem felkelnem!

’’ Nem mehetek ebbe bele, Vérvörös’’ Szegény Vé: de igen, bele KELLETT, hogy menjél.- Mellesleg nem kértem a beleegyezésed, szerelmem. – Legfeljebb egy csókot….hm… biztosan nem lennék a helyedbe! Ha hibázol és a gonosz szöszi rájön, melyik oldalon állsz akkor…akkor…nem, ebbe nem is akarok belegondolni!

Minden cél nélkül újabb lépést tettem a vaksötétben, aztán jobbnak láttam megtorpanni. Legyen ez a Semmi közepe, vagy a Túlvilág, mindegy: egyetlen porcikám se vágyott arra, hogy valami óvatlan mozdulatom miatt esetleg itt rekedjek. – A legtöbb horrorfilmben ilyenkor jönnek elő zombik, vagy a gonosz szellemek…mondjuk azok után, amiken keresztül mentem, nem hiszem, hogy beparáznék már annyira!

Leültem a bronztalajra és tovább gondolkodtam az eseményeken.

Veselius nagy nehezen, de áldását adta az én „ öngyilkos akciómra” de láttam a szemében, hogy fél. – Szeretlek, visszajövök hozzád!- mondtam neki búcsúzáskor a karjaiba borulva.- Visszajövök és boldogok leszünk. Ígérem! – Tudom, tudom ezt a szöveget bármelyik romantikus bestsellerből lenyúlhattam, de őszintén hiszek ebben. Egyszer boldog leszek Vele…- Már csak az a kérdés, hogy mikor?

Mivel a nyakamon volt ( van) egy seregnyi F.B.I.-os ügynök és az egész média, bevontuk a tervbe Edwards nyomozót is. Szándékosan egy vastagabb ruhát vettem fel, hogy alá magamra húzhassak egy golyóálló mellényt.- Közben pedig Vének egy szempillantásába került ellopnia némi Slowlicint a pszichiátriáról, főleg mert odaadtam a gyógyszeres szekrény kulcsát.  Izgultam kicsit, hogy esetleg lebukik, de mire felöltöztem már teljesítette is az akciót.- Megjöttem! – Mondta szűkszavúan fürkésző tekintettel nézve rám- De ugye tudod, hogy ezért most utállak? – Talán egy hosszú csókkal sikerült némiképp kiengesztelnem.- Ha felébredek és győzünk, mást is kapsz! – Mondtam mosolyogva a nihilbe, és szinte éreztem, ahogy a testem bizseregni kezd a gondolattól.

Innentől kezdve minden simán ment. Illetve még két dologra szükség volt. Művérre, és arra hogy mindenkit biztosítsak afelől: igenis élek! – Színjátékom utolsó felvonása ez volt. Mindenkinek látnia kellett azt, hogy a rendőr főkapitánnyal távozom, mert ha ezt mégse élem túl, ő könnyen talál majd valami fedősztorit. A művérrel se volt gáz. Vé és Samuel egy disznót áldozott fel a kedvemért…

Angyalom egyenesen Oscar díjat kaphatna azért a jelenetért, amikor engem leszúrt. Még most is hallom a fülemben:  Azt hitted szerettelek bármikor is? Csak egy eszköz voltál, érted!? A csókod viszont eszméletlen....Zseniális szöveget nyomott le, el kell ismernem.- Már egy pillanatra el is hittem.

Most pedig várok. Nem tudnám megmondani, hogy mióta vagyok itt a Túlvilágon, de esküszöm, hogy egy örökkévalóságnak tűnik. Valamit azonban nem tudtam nem észrevenni, saját magammal kapcsolatban: nem félek! Normális esetben már csont ideg lennék, de most…mint ha valami halálos nyugalom szállt volna meg, és öntött volna belém kétliternyi bátorságszérumot.

Ekkor hirtelen a sötétség lassacskán, mintha felszívódni látszott volna.- Hol vagyok? – Kiáltottam fel újra, villámgyorsan felpattanva, kimeredt szemekkel. – Van itt valaki?

Ismét semmi válasz nem jött. – Szólalj már meg, ki vagy?  – Furcsa, de egyre erősebben kezdtem azt érezni, hogy valaki figyel.- Mutasd már magad, ha itt vagy!

-Itt állok melletted, Vérvörös! – Zúgott fel a fülem mellett egy nyugodt, barátságos hang.- Nyugi, nem akarlak  zaklatni, meg semmi: csak egy perc türelmedet kérem!  

Egy kábé  százhatvan centi magas, szemüveges, kockás inget viselő srác termett mellettem a semmiből, miközben  koromsötétet, szürkület váltotta fel.

Zavart a felbukkanása. Attól függetlenül, hogy nem tűnt ismerősnek, határozottan egyre idegesebb kezdtem lenni, bár én sem tudom, hogy mitől.- Ki vagy, és hogy kerülsz ide? – Néztem rá.

Nem válaszolt azonnal. Ahelyett, mintha ha lassan az arcomat kezdte volna el tanulmányozni, de a vak figyelmét se kerülhette el, hogy zavarban volt egy picit.- Furcsa itt állni melletted, Vérvörös! – Nyögte ki végül.

-Ki vagy, és honnan ismersz?- Kérdeztem tőle, most már leplezetlen indulattal.- Rohadtul nincs időm a kis…

-Bálint vagyok, és lehetnél kedvesebb is egy kicsit! – Válaszolta a srác enyhén megsértődve.- Elvégre te vagy a regényem főszereplője. Vagy nem is te vagy Vérvörös?  

Folytatás!

Kb.