Azt hiszem kezd sablon szövegemmé válni, hogy " Úristen, de rég írtam cikket!".- Tény, hogy iszonyatosan elhanyagoltam a blogot, és rettentően egyhangú lett. Nem azért, mert nem volt véleményem semmiről. Fejben kismillió cikket legyártottam már ( akartam írni a párizsi terroról, a migráns hullámról, vagy épp a kis hazánkban  történő eseményekről) de mivel tavaly novemberben itt kezdtem el a Vérvörös- Ne higgy benne! című regényemet, és mivel volt, van érdeklődés iránta, nem lett volna fair, ha nem itt fejezem be! - Még amúgy nagyon sok utómunka van a könyvvel ( és ugye más dolgom is van!) szóval egyenlőre egy biztos: folytatás 2016 őszén...- Addig meg gyorstalpaló üzemmódba kapcsolva, picit mással szeretnék foglalkozni! Ennyit a múltról. Mert bizony a valóság is van olyan izgalmas, mint egy könyv, és nem egyszer tapasztaljuk, hogy az életünk is KÉSZ REGÉNY, aminek sorait az élet írja...- Más tészta az, hogy a Vérvöröst is a valóság ihlette, létező szereplőkkel, de ezt most hagyjuk! :)

Bármilyen hihetetlen is: itt  a karácsony! Tudják: az ünnep, amikor mindenki méregdrágán bevásárolhat, jelezve, hogy mennyire szereti a másikat, az ünnep, amikor mindenki hirtelen nagyon adakozni akar ( valószínűleg azért, hogy az éves bűneit törlessze és megnyugtassa a lelkiismeretét!) az ünnep, ami szinte mindenről szól már, csak egyvalamiről nem: a szeretetről! - Tisztelet a kivételnek, nem szeretnék nagyon általánosítani sem, de én személy szerint ezt tapasztalom, tapasztaltam.

Elmesélek egy személyes történetet, röviden. December közepe felé úgy alakult, hogy átruccantam Debrecenbe. Egy orvosi vizsgálatra kísértem el az egyik jó barátomat, és amíg ő az orvosnál volt, én a főtéren nézelődtem! - Elsőre ez így jól hangozhat, valójában  kábé szétfagytam. Viszont másfél órányi magányom alatt bejártam a forgatagot, beszélgettem ezzel-azzal, és amikor éppen már le akartam tenni a magam egy padra elég furcsa dolgot láttam. - Lehet, hogy nekem volt az persze csak...- Egy hajléktalan ült egy tolószékbe, levágott lábakkal szinte a tömegben és tök egyedül volt, mereven nézett maga elé. - Miközben a körülötte lévők itták a méregdrága bort, vagy ették a sült kolbászt.  Szartak rá, már elnézést, de tényleg! - Percekig csak figyeltem a hajléktalant. Volt végül olyan,  aki nagyon kedvesen vitt neki italt, váltott vele pár szót, majd boldog újévet kívánva távozott.- Jó látni, hogy vannak még emberek az emberek közt!

Aztán az egyik eladócsajt megkértem, hogy valami forró italt töltsön már neki. Megtette. Odavittem a hatvanon túl lévő bácsihoz és odaadtam neki!- Világéletemben szerettem beszélgetni olyan emberekkel, akiket mások kerülnek. Mint például a hajléktalanokkal, vagy a prostikkal...khm....khm....oké: a prostituáltakat általában a normális emberek nem azért keresik fel, hogy beszélgessenek velük....de engem mindig érdekelt, hogy hogyan kerül valaki ebbe a helyzetbe. Miért és hogyan lesz valakiből az ami, holott a társadalomban a többség nem kerül ennyire szélsőséges ( mondhatnám, hogy elfogadhatatlan ) helyzetbe!  

Megköszönte a bort, és miután nem tudtam amúgy se mit csinálni, leültem mellé beszélgetni! - Mivel nem akartam tapintatlan lenni, először csak általános dolgokról csevegtünk. Elmondta, hogy ő is felszínesnek tartja a karácsonyt, nagyon sokan beszólnak neki, sőt! Az egyik " segítő" civil szervezet kiszúrta a szemét egy forró vízzel. Tea akart lenni, csak éppen semmi íze nem volt. Értik: fagyjál meg, pusztulj  éhen, nesze neked lötty! - Hányinger! - Menhelyre azért nem megy mert nagyon mocskosan bánnak az emberrel. Mind a dolgozók, mind a sorstársak. Fél. Ő amúgy is magatehetetlen, trombózis miatt elveszítette mind a két lábát, felesége meghalt.....arra már nem emlékszem, hogy a család többi tagja merre van, mért nem támogatja őt...lényeg a lényeg: Debrecen főterén nagyobb biztonságban van. - Elég szívszorító...itt akad néhány vele egykorú hajléktalan is, akikkel jóban van!- Már amennyire jóban lehet velük lenni.

Tudom, hogy az a legrosszabb érzés, ha megsajnálunk valakit, de akkor én tényleg megsajnáltam a bácsit. Kérdeztem, hogy hogyan lehetne segíteni rajta....de ő azt mondta, hogy ő már elfogadta ezt a sorsot és beletörődött a dolgokba. Nem szid senkit: elfogadja azt ami van, él vele, ahogy tud! Ez a hozzáállás pedig tetszik: sose szerettem az önmagát sajnáltató, rinyáló embereket. Rossz volt, és rossz belegondolni, hogy miközben én itt írom ezt a cikket a jó meleg szobában, ő lehet, hogy odakint még mindig fagyoskodik...ám nekem is rá kellett jönnöm, hogy nem segíthetek olyan emberen, aki nem is kér segítséget! - Szociálpedagógia szakra jártam a Nyíregyházi Főiskolára, ez a szakmám kulcsmondata is: Aki nem kér segítséget, azon nem tudsz segíteni! Különben egy  művelt emberről beszélünk ( sokat olvasott anno) ,aki ott volt börtönőr, ahol a Viszkis rabló raboskodott.

A barátom végzett közben a dokinál, búcsúzóul kapott még egy forró teát. De az tényleg finom volt. - Értem én ezt a karácsony dolgot, de azt gondolom, hogy az év többi napjában, hónapjában is oda kéne figyelni a másikra! Sose értettem, hogy  miért ebben az időszakban szállja meg az embereket a szentlélek. Már, ha megszállja. Vagyis pontosítok: értem én ....de ez nincs jól így! Nagyon nincs! Ez olyan, mint a Valentin nap: a szerelmesek mennek és jól bevásárolnak..hogy " Hú de szerelmes vagyok beléd!" És ? A többi nappal mi van? Ha szerelmes vagy, minden percben az vagy, nem? Valahogy így van ez a karácsonnyal is: ha adakozni akarsz, ne csak ekkor tedd! - Karácsony egyszer van egy évben? Addig mi van? Addig anyázhatunk, éheztethetünk, letaposhatjuk  a másikat? - Na, ugye hogy nem?

Lájkold a blogot: https://www.facebook.com/eleg007/?ref=ts&fref=ts

Kép forrása: saját

Kokas Bálint