Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.

2016. október 17. 20:44 - Kokas Bálint

Elég Blogból Vérvörös Blog- Haladni kell a korral!

Megint jöhet az a sablonom, hogy " Úristen, de rég írtam!". Igen, ami igaz, az igaz.De anno 2014-ben, amikor elkezdtem írni a Vérvörös- Ne higgy Benne! című regényemet, én se gondoltam azt, hogy ez a blogolás rovására fog menni! Én kis naiv! Azonban mégse bánkódhatok, mert a regényt már így is, félkész, vázlat szerű állapotában is siker lett! Még javában írtam, amikor már kaptam az üzeneteket, idegenektől, ismerősöktől egyaránt, hogy hogy fog alakulni Prins Baranty élete? Nagyon sokan azt kérdezgették, hogy ki ihlette? Nos, azt nem szeretném elárulni, mert -az olvasó szemszögéből -az teljesen lényegtelen. Nekem fontos egyedül. Két év távlatából azt tudom mondani, hogy nagyon sokat tanultam én is ebből a regényírósdiból. Azt hiszem, megtanultam még koncentrálni, összefogni a gondolataimat, és a fantáziám is sokat fejlődött. Ugyanakkor nagyfokú precizitást, és következetességet igényelt a sztori. És ami a legfontosabb! El kellett következtetnem a valóságtól valamennyire! Nem engedhettem meg magamnak, hogy a fejemben már kialakult sztorit, valami mérvadóan befolyásolja! Pl. ha Vérvörös a valóságban felhúzott, nem tehettem meg, hogy csak úgy kinyírom őt!

Na ennyit erről. Jelenleg átdolgozás alatt van a történet. Kicsit zsúfolt napjaim vannak, úgy tűnik a megjelenés már csak 2017-re marad, ami nem baj! A lassan járj, tovább érsz elvet alkalmazom, ami szerintem abszolút nem lesz hátrány. Nem szeretnék egy silány, szar regény kiadni a kezemből! Ezért kérem a megértésüket, illetve még egy kis türelmet még! Természetesen tartozom még egy giga nagy KÖSZÖNÖMMEL is: nagyon jó érzés, hogy ennyien várják, várjátok a vörös hajú ápolónő kalandját! Hozzáteszem: sok változás van/lesz az eredetileg kigondolt, és a végleges koncepció között. Az azonban biztos, hogy a főhős nem fog meghalni! 

És akkor vissza a múltba! Az Elég Blog nagyon szép számokat hozott. 2013. december 18.-án posztoltam az első cikket. Több tucat cikk is jócskán meghaladja az ezres olvasottságot!! Sőt a " Választások Mónika Show módra" vezeti a toplistát, a maga 5129-es olvasottsági számával! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!! 

Őszinte leszek: igen, igen, trehány voltam, amiért ennyire elhagytam a blogot. Rengeteg témáról maradtam le, rengeteg aktuális, érdekes hírt nem közöltem le! Véleményem lett volna, van is, csak - mondjuk ki- lusta voltam! Bár politikai fronton szinte semmi nem változott: mennek az aljasabbnál, aljasabb játszmák, de számtalan olyan esemény is történt, amiről kifejezetten bánom, hogy nem mondtam ki véleményem! ( pl. migráns helyzet, focibajnokság stb...). Viszont: visszatértem, és ígérem, hogy igyekszem magam aktiválni ezen a fronton is. A tartalom nem változik, de a blog neve igen! Ennek oka pedig egyszerű: haladni kell a korral! És mivel ide fog érkezni hamarosan a Vérvörös 2-is, logikus a névváltozás! A folytatásra azonban, mint írtam, még várni kell, tehát egy Vérvörös blog mentes vadonatúj Vérvörös Blog veszi kezdetét, amit itt lehet lájkolni: https://www.facebook.com/vervorosblog/?ref=ts&fref=ts ....

 

Kokas Bálint 

 

 

    

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eleg007.blog.hu/api/trackback/id/tr3111815483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.
süti beállítások módosítása