"Magyar diákok haltak meg  egy olaszországi buszbalesetben. Tizenhatan vesztették életüket, huszonhatan megsérültek,többen életveszélyes állapotban vannak" - Így számolt be a tragédiáról az Rtl Klub esti híradója, január 21.-én. ...Csak egy franciaországi sítáborból jöttek haza kísérőikkel a diákok, a busz a szalagkorlátnak csapódott, majd hamarosan egy autópályahíd pillérjének ütközött, és végül kigyulladt. A tanárok közül egy meghalt, ahogy menteni próbálta diákjait.

És itt most...nem tudom mit kéne írjak, őszintén szólva! Vagy kell e erről a tragédiáról, egyáltalán írnom? Hiszen már hatszázezren beszámoltak  a hírről, millió videót láttunk már a helyszínen égő buszról, mi újat tudnék én mondani? Pár tucat ember, vagy száz, vagy több ezer elolvassa ezt a cikket, és két perc múlva el is felejti, hogy mit olvasott, vagy kitől. A nevem semmit se mond majd neked, kedves idegen, aki az interneten böngészve találtál rá  a Vérvörös Blogra, és megakadt a szemed a szalagcikken! Számodra én egy senki vagyok. Egy blogger, író, nevezz akárhogy is, érts velem egyet, vagy ne, mégis  kapsz egy képet rólam, de nem látsz mögém!  Lehet, hogy barna a hajam, lehet, hogy szőke, az is lehet, hogy  vörös...igaz? Mégis  most gyászolnál, ha én is a buszon lettem volna!(?). Mert jelenleg ez a szomorú helyzet: olyan fiatalokat gyászolunk, akiket bár nem ismertünk személyesen, olyan érzés fog el minket, mintha ott lettünk volna velük! Minden egészséges lélekkel rendelkező ember beleremeg ebbe a tragédiába. Mindenki ledöbben az élet igazságtalanságán, és megrökönyödve kérdezi magában legbelül: miért kellett ennek megtörténnie? Miért haltak meg ilyen ifjan azok, akik senkinek nem ártottak? Ha van Isten, miért engedte meg ezt a borzalmat? Miért nem egy csapat sorozatgyilkos veszett oda?

Milyen abszurd egy világban élünk: eddig sopánkodtunk a villanyszámla horribilis összege miatt, szidtuk MÁV-ot, amiért még ilyen jéghideg időben is órákat késnek a vonatok, és dühösen hallgattuk a miniszterek újabb ígérgetéseit a rádióban .... Aztán egy nap minden megfagy körülöttünk! Az addigi problémák köddé válnak...és újra-meg újra halljuk, látjuk a tragédiát.  Az elménk azonnal kattogni kezd! Az anyuka  megöleli gyermekeit, hálát adva a sorsnak, hogy élnek...de ugyanakkor meg majd megszakad a szíve azokért, akik már nem. Az apuka csendesen abbahagyja a barkácsolást, újra emlékeztetve magát, hogy bármi pokol is történjen körülöttünk, míg a szeretteink köztünk vannak, minden rendben van! 

A fiatalok kilépnek a közösségi portálakból, leteszik a mobiltelefont és egy kérdés biztos megfogalmazódik bennük: mi lett volna, ha én vagyok a buszon?  Lehetséges, hogy az egyik diákkal évekkel ezelőtt egy moziteremben ültél a Shrek 2- premierjén, de kitudja, talán elszaladtatok egymás mellett a Margit-szigeten... Igen, most TE ott ülsz a kényelmes szobádban az íróasztal előtt olvasod ezt a cikket, lehet szendvicset eszel közben, vagy csokival kényezteted magad, miközben a halottak hozzátartozói összeomlottak.

Egy ilyen tragédiát nem lehet megemészteni, sem felfogni teljesen! A miértekre senki nem kap választ. Marad bennünk egyfajta üresség. Szidhatjuk Istent, sírhatunk...minden teljesen felesleges! A halottakat semmi nem támasztja fel. Nem szeretnék egyházi, demagóg dumát lenyomni, hogy miért történt ez a tragédia és nem szeretnék pszichológust se játszani. Csak még egy gondolat, és befejezem!

Bármikor, bárhol, velünk is megtörténhet  bármi. Így hát éljetek úgy, hogy büszkék legyenek rátok. Tegyétek azt, amit ti éreztek, hogy meg kell, még ha más hülyének is néz miatta ( természetesen nem deviáns cselekedetre gondolok) és mindig mondjátok ki, ami a szíveteken van. Mert soha nem tudni. Lehet, hogy az lesz az utolsó szavatok! 

Őszinte részvétem az érintettek felé! 

Kokas Bálint

Kövess Facebookon: https://www.facebook.com/vervorosblog/?fref=ts

A kép forrása: 

http://debrecen.offmedia.hu/assets/images/3-2017-01-23-19-34-02.jpg