Új történet!

2 lány. 2 regényből. 2 író. 1 szövetség! Titok, szerelem, akció! Vérvörös pedig visszatér! A vér az élet, halál jelképe...Reményt adott, éltetett...de most...ő maga lesz A HALÁL. 

Cara. Makacs. Őszinte, És élete legnagyobb kalandjába kezd. Kalandba, mit majd vérrel vésnek fel az Égbe...

Egész nap güriztem a munkahelyemen, ezért jól esett már az a Strongbow. Éreztem, ahogy az agyamat egyre jobban elmámorítja az alkohol, átveszi a hatalmat, valami bódító boldogság. Az ajtó kinyílik, beront rajta Carlo, nem az olasz macsó, de nem is egy pornószínész. Simán csak Carlo Butcher, a pasi, akivel kavargattunk egy darabig, de annyira megijedt tőlem, az összetett érzelmeimtől, hogy inkább üres kifogásokkal lekoptatott. Azóta eltelt pár hét, kihevertem, a felbukkanó jelenléte meg se rendített.

- Cara, Cara – sietett oda hozzám a főnökasszonyom, arcára kiült a rémület.

- Mi történt? – kérdeztem.

- A gyerek balesetet szenvedett, be kell mennünk a kórházba – hadarta. A fia egy évvel volt fiatalabb tőlem.

- Súlyos?

- Nem tudunk semmi. Be tudsz állni egy kis időre?

Bólintottam, bár éreztem, eleget ittam ahhoz, hogy bármikor bármit képes legyek elrontani. Szerencsére kevesen voltak. Carlo haverom viszont elég bőszen dobálta magába a söröket. Az ötödik üres sörösüveg is a pulton landolt. Az arcán láttam már, hogy az alkohol kezdi kifejteni a kellő hatást. Hirtelen ötlettől vezérelve, kifizettem neki még ötöt, majd biztonságosan beadagolom neki. Az elsőt ki is tettem pont oda, ahova az üres volt. Mikor visszaért, fura tekintettel méregetni kezdett.

- Ez még az én söröm?

- Igen – válaszoltam negédes mosollyal.

Eljátszottam ezt vele még négyszer. Ahogy a tizedik is legurult a torkán, piszok részeg volt már. Odabillegett a pulthoz, arca sápadt volt, szemei szinte már keresztbe álltak.

- Jól érzed magad?

- Kicsit fáj a fejem.

Majdnem elnevettem magam, hiszen olyan borzalmas volt a kiejtése, hogy már fontolgattam a tolmácsgép használatát.

 De ekkor hirtelen kinyílt az ajtó, és egy középmagas, hosszú vörös hajú lány lépett be rajta. Körbenézett, majd a tekintete rajtam akadt meg. - Cara…segíts!! – suttogta sápadtan, köszönés nélkül hozzám lépve.- Csak te tudsz…

-Bocsánat, de ki vagy?? –Ráncoltam össze a szemöldököm, miközben nem tudtam nem észrevenni, hogy alány hajvége véres..- Honnan tudod a nevem? – kérdeztem megdöbbenve. – Mi sosem…

- Prins Baranty vagyok – Válaszolta remegő ajkakkal.- Vagy ahogy elég sokan hívnak: Vérvörös.

Nagyon nehezen álltam meg, hogy ne nevessek fel, mert ennél találóbb neve nem is lehett volna. De belenéztem sötétbarna szemébe, és valamiért szimpatikus lett.- És persze megsajnáltam. Valaki üldözi.- Állapítottam meg magamban. Ilyet már láttam egy C.S.I. epizódban: idegen csaj betéved egy társaságba és félholt állapotban segítséget kér.

-Hónapok óta téged kereslek, Cora! – Folytatta a jövevény, egy kicsit már határozottabban.- Hónapok óta keresek valamit… pontosabban mondva, valakit…

- Okééé… hagyhatnánk a rébuszokat! – Vágtam a szavába élesen.- Sose voltam jó a rejtvényfejtésben. Miben segíthetek?

Vérvörös résnyire húzta szemeit, majd óvatosan körbe sandított.- Ezt ne itt…- Motyogta szinte zárt szájjal.- Ez a hely már nem… nem biztonságos…

 Nem tudom, hogy miért kapott el az az érzés, hogy nem a Cosmopolitanról akar csevegni, de kezdtem úgy érezni, hogy valami nem stimmel a lánnyal. NE MENJ VELE…- Zúgott fel elmémben élesen egy hang.- VESZÉLYESSS….!

-Megértem, ha most furcsálsz! – Szögezte le a lány, mintha gondolatolvasó lett volna.- Megértem, ha meg vagy rémülve… Nem én jelentek rád a legnagyobb veszélyt!

A beállt csendben farkas szemezve meredtünk egymásra.- Van egy percem…- Mondtam neki végül bizalmatlan hangon. – Klassz, elég is lesz. Azzal elindultunk a kijárat felé…

Valami furcsa, megmagyarázhatatlan véletlen lehetett, hogy a főnökasszonyom visszatért. Vetett egy lekicsinylő pillantást Vérvörösre, aki még mindig reszketett, pedig még hideg sem volt. Járt a fejem ide-oda, láttam, a főnökasszony nyugodtabb, mint ahogy elment.

- Mehetek? – kérdeztem óvatosan. Bólintott.

- Szóval – fordultam hozzá – miről van szó? Miért vagyok veszélyben? – tettem karba a kezem.

- Téged akarnak. Mind – suttogta elhaló hangon.

- De kik? A Halálfalók a Harry Potterből? – muszáj volt oldanom a hangulatot, hiszen idegesített az, ha valakiből harapófogóval kell kihúzni a dolgokat.

- Cara… érted jönnek. Már úton vannak – a sokktól remegett az egész teste. – Azonnal el kell mennünk egy biztonságosabb helyre, ott mindent elmondok.

Hittem neki.

- Még van egy kis elintézni valóm, gyere velem, segíts.

- Cara, légy szíves…

- Nem tart sokáig, ígérem, ha ketten csináljuk, gyorsabban megy.

Visszamentünk a kocsmába, megittam a maradék Strongbowmat. Carlo éppen a fejét lógatva ült az egyik székben.

- Carlo, magadnál vagy? – kérdeztem, miközben közelebb hajoltam.

- Hmmm?

- Lehengerlő válasz. Ilyen egy igazi úriember! – mutattam Vérvörösnek, aki folyton az ajtóra pillantott. – Segíts kivinni a mosdóba – kelletlenül engedelmeskedett. Meglepődtem az erején, hiszen olyan könnyedén cipelte a részeg disznót a vállán, mintha az valami könnyű dolog lenne.

- Mit csinálunk vele? – kérdezte Vérvörös, mikor leültettük őt az általam bevitt székre.

- Csak figyelj. Így kell elbánni az olyan köcsögökkel, mint ő.

Először a cipőjétől szabadultam meg. aztán a pólójától. A nadrággal sokat vesződtem, de hála Vérvörösnek, az is lejött róla, aki kezdett feloldódni a sokktól. Végül két perc alatt teljesen meztelenre vetkőztettük.

- Mehetünk! – szóltam diadalittasan. Carlo nyögött egyet a piszoárba, amit mindketten egy fintorral díjaztunk és rácsuktuk az ajtót. A ruháit belevágtam a kukába.

- Mégis hova megyünk? – Faggattam Vérvöröst, miután kiléptünk az utcára.

Nem válaszolt azonnal, helyette inkább gyorsított.- Mindjárt meglátod. – Válaszolta rám se emelve tekintetét.

Még mindig feszültnek és idegesnek tűnt.- Elmondanád, hogy mi ez az egész? – A kelleténél kicsit már élesebb volt a hangom, de már dühített ez a titokzatosság.- Nincs annyi időm itt flangálni…

-Cara, te mindig ennyit szövegelsz? – torpant meg indulatosan, rám emelve sötétbarna szemeit.- Meg fogod tudni…- Azzal tovább indult.- És, remélem, jól döntesz…- tette hozzá alig hallhatóan. 

Jól döntök? Miért van az az érzésem, hogy nem shoppingolni megyünk. Valami itt nagyon nem stimmel.

- Szükségem van rád, Cara- szólalt meg újra hidegen, miután betértünk egy sikátorba és megállt.- Nincsen választásod. sajnálom!

- Mi ez az egész… te?

- Szép munka volt Vöröske! – Csattant egy kissé gúnyos hang a hátam mögött. Éreztem, hogy a verejték gyöngyözni kezd a homlokomon. Ez… ez nem lehet igaz.- Tudtam, hogy kicsalod.

Villámgyorsan megpördültem tengelyem körül, és ott állt előttem.

- Carlo…! – préseltem ki magamból megdöbbenve. - De te az előbb még… ez nem lehet ez….te honnan ismered őt?

- Cara, Cara… még mindig túl naiv vagy!- Indult meg felém kimért léptekkel.- Megtanulhatnád már végre, hogy nem minden az, aminek tűnik! – És hirtelen egy ezüstpengéjű kést rántott elő kabátja zsebéből.- Ideje, hogy megtudj néhány igen fontos dolgot… nem igaz, Vöröske?

- Utálom, ha így hívsz! – Sziszegte dühösen a lány. Rémülten hol az egyikre, hol a másikra néztem. Asszem kijelenthetem, hogy kezdtem bepánikolni? Mi a franc ez az egész? Honnan ismerik egymást? Hogy került Carlo ide? És persze jellemző: a környéken egy teremtett lélek se volt, mint valami elcseszett horror filmben…

Nem igazán érdekelt honnan ismerték egymást, inkább azt kerestem, hogy tudok ebből a helyzetből megmenekülni. A legnagyobb erőmet vetettem be, az állandó fecsegésemet.

-  Kérdezhetek valamit? – kérdeztem csevegő hangon, ami mindkettőjüknek feltűnt. Vérvörös és Carlo összenéztek. – Carlo, mégis hogyan tudtál ilyen hamar kijózanodni? Érdekelne engem is az a módszer, amit alkalmazol, jól jönne nekem is, amikor kicsit jobban túltöltök.

- Már megint beszél… - Carlo szinte kitépte Vérvörös kezéből a kést, aki erre sértődötten összekulcsolta a karját.

- Jól van, jól van, nem kell az erőszak – pánikoltam, hiszen Carlo egyenesen felém tartotta a kést. - Mi akartok tudni?

Vérvörös előrébb lépett.

- Van valami, ami engem érdekelne…

- Nem lehetne egyértelműen? – színleltem egy ásítást. – Felesleges kerülgetni a témát, mint macska a forró kását. Utálom a rébuszokat.

- Vérvörös, én ezt már nem bírom elviselni. Ott is folyamatosan az ő hangjától zengett minden. Hagy vágjam ki a nyelvét – fakadt ki Carlo.

- Nyugodj meg, élve kell – szólt tárgyilagosan Vérvörös, aki végig rajtam tartotta a szemét.

- Megkérdezitek, majd szépen megyünk a dolgunkra – kotyogtam közbe. Carlo megindult felém a késsel, erre Vérvörös utánanyúlt.

- Meg ne öld, te idióta – ordította. Erre nekem több sem kellett, futásnak eredtem. Úgy sprinteltem, ahogy csak tudtam. Szerencsére nem messze volt a belváros, így csak odáig kellett elérnem. De két őrülttel a sarkamban ez roppant nehéz feladatnak tűnt.

Átrohantam az úttesten, miközben több sofőr káromkodva emelte rám az öklét, de kicsit se érdekelt. – Csak futottam és futottam. Lélegzetvételnyi szünet nélkül követtek. – Ezek maratoni futásra gyúrnak, vagy mi? Gondoltam lihegve magamban.- Nem, nem állhatok meg. Ha megteszem, díszcsomagolásban teszik csontjaimat a karácsonyfa alá, ergo: fuss Cara, fuss! Amikor a St. Dears térre értem, hirtelen éles hang ütötte meg a fülem.

-HÖLGYEM ÁLLJON MEG!- Üvöltött rám valahonnan egy szirénázó rendőrautóból egy öblös férfihang.- JOBBAN TENNÉ, HA FELADNÁ MAGÁT!

-Nem… nem csináltam semmit! – Kiáltottam vissza lihegve, és egy percre tényleg átsuhant az agyamon, hogy megállok… de Carló és Vérvörös… éltem a gyanúperrel, hogy pont ezt akarják elérni!

Egy kész tervük van, hiszen ismerik egymást! Carló pedig vagy megjátszotta a részeget, vagy… vagy halálfaló… Minden esetre elég furcsa, hogy az egyik pillanatban majd’megdöglik, a másikban pedig már Voldemortként sziszeg rám.  

- Aztakurvaaa! – Üvöltöttem fel fájdalmamban, mert váratlanul éles, égető fájdalom nyilalt a gerincebe. – ELKAPTUK, ELKAPTUK! – Üvöltötték mindenhonnan, újabb lövéseket adva le rám.

A kíntól szemem fátyolossá vált, éreztem, hogy a pulzusom az egekbe szökken. Tudtam, hogy öt másodpercen belül összeesek. Megtántorodtam…

- Mi tört….mi…énik?

Azzal fejem a kőpadlón koppant, és elsötétült előttem a világ.

( Hamarosan folytatódik!)