Új történet!
2 lány. 2 regényből. 2 író. 1 szövetség! Titok, szerelem, akció! Vérvörös pedig visszatér! A vér az élet, halál jelképe...Reményt adott, éltetett...de most...ő maga lesz A HALÁL. Cara. Makacs. Őszinte, És élete legnagyobb kalandjába kezd. Kalandba, mit majd vérrel vésnek fel az Égbe...
Ami eddig történt:
A jéghideg, csontig hatoló hideg térített magamhoz. Egy kísérteties, sötét helyen voltunk. Éreztem, hogy egy fűcsomóra lépek, és szemem hirtelen egy jellegzetes építményen akadt meg. Száz közül is felismerném.
- Mit keresünk apám sírjánál!!!???- Dideregtem a mellettem állóknak, végképp összezavarodva. - Mi…?
Nem tudtam megszólalni. Az emlékek hirtelen előtörtek belőlem. -Pedig már tényleg kezdtem magam túltenni rajta. Apám 2 éve, autóbalesetben halt meg. Bronz sírja volt, két kivont bronz karddal.
- Megértem, ha fáj…- szólt együttérzően Vérvörös, kezét a vállamra téve.- De történetesen van még egy nyomunk… igaz, nem vettük számításba ezt…
- És micsoda véletlen – szólalt meg Carlo, ezúttal emberre hasonlító, normális hangon.- A nyom szerint a Lélekzabáló, már bocsi, de te mondtad… nos…
Elhallgatott. Vérvörös szinte suttogva folytatta.
- A sírját valaki… valaki kiásta…de azt tudjuk, hogy….
A lány elhallgatott.
- MITTT??? – ordítottam remegő hangon a némaságba. - Mit? Ugye nem azt akarod mondani, hogy… hogy apám az???
- A lánya…- folytatta Vérvörös megadva magát. - A lánya ötödik hó, hatodikán született, Cara!
- Vagyis pont akkor, amikor te! – fordult felém Vérvörös, nem titkolt együttérzéssel.- Azért ma…azért ma találkoztunk…mert…
- Sejtettük már, hogy te vagy az! – fűzte tovább a történetet Carlo.- De most már tudjuk, apád nem halt meg! És elfelejtett pár dologról beszámolni neked!
- Én már teljesen összezavarodtam – leültem a sír elé. Pörgött az agyam, de egyszerűen annyi információt kellett feldolgoznom, hogy beleszédültem. – Azzal gyanúsítotok, hogy én vagyok a Lélekzabáló?
- Nem. Te tudod legyőzni – szólt csendesen Carlo.
- Miért pont én?
- Te vagy az egyedüli, akire nem hat a képessége. Te vagy a Lélekerő. A te lelked az egyedüli, amire semmi sem hat, de mégis a meghasadt lelkekből erőt merítesz – világosított fel Vérvörös. Ez már sok volt. Eddig is tisztában voltam azzal, hogy valamiért különleges vagyok, de arra nem gondoltam, hogy ennyire.
- Készült egy jóslat is, hogy 120 év múlva születik egy lány, ötödik hó hatodikán, aki legyőzi a Lélekzabálót – folytatta Carlo.
- Állj, állj, állj! – integettem a kezemmel. – Honnan tudjátok, hogy én vagyok az? Nagyon sokan születnek ezen a napon…
- Apád mikor született? – felelt kérdésre kérdéssel Vérvörös.
- Május hatodikán.
- Nagyapád mikor született? – kérdezte Carlo.
- Május hatodikán – motyogtam bizonytalanul.
- S lőn, majd egy megmentő, ki harmadikként születik a felmenőivel egy napon, de óh, vigyázz, mert a sötétség, ha bekebelez, te magad válhatsz a fertelemmé – idézte Vérvörös. – A jóslat így szól szóról szóra.
- És mi köze az apámhoz? – kérdeztem. Már megint túl sok az információ, amit fel kell dolgoznom.
- Apád volt a második, aki ezen a napon született. Ő az, aki általában a gonosz felé fordul. Csak azt nem tudjuk, hogy gonosszá vált, vagy esetleg a Lélekzabáló kísérletezik a holttestével. Mert készül valamire, méghozzá arra, hogy átvegye a hatalmat a világ felett – mondta Carlo. Majdnem elnevettem magam. Mintha egy fantasy kellős közepébe csöppentem volna. Lélekzabáló, Lélekerő… mi a franc?
- És ti kik vagytok?
- Mi vagyunk a Lelketlenek, a semlegesek – magyarázta Vérvörös. – Mi segítjük a Lélekerőt mindenben. De veszélyes a mi munkánk, mert bármikor átállhatunk a sötét oldalra.
Fergeteges. Másra sem volt szükségem, mint két instabil segítőre.
Kellett egy újabb perc még felfogtam a szavak jelentőségét.
-Mondjuk siettnünk kéne..- Harapott Carlo az ajkába.- A Lélekzabáló perpill bárhol lehet. Bárki lehet az…ja és nem hiszem, hogy elöntötte volna a karácsonyi szeretet.
- Igen – helyeselt Vérvörös a temetőt pásztázva.- Sürget az idő…. és nincs semmi informá…
- Mi az, hogy én is fertelemmé válhatok? – Ugrottam fel a sírról hirtelen.- Ugye nem azt akarod mondani, hogy én is..???
- De, de - bólogatott bőszen Carlo, eleresztve egy szenvtelen mosolyt.- Olyan vagy, mint mi: ha valami negatív ér, ha nem tudsz uralkodni az érzelmeiden, akkor te magad válsz gonosszá.
- Izgisen hangzik, de kihagynám.
- Hát üdv a klubban! – Csapta össze tenyerét, a helyzethez képest vidáman.
Reagálni akartam volna, de ekkor váratlan dolog történt.
Alig pár lépésre mellettünk léptek zaja verte fel a némaságot.
- Társaságunk van – figyelmeztetetett csöndesen Vérvörös. - Asszem, halkabban kéne…
A sötétségből hirtelen egy középmagas alak sziluettje rajzolódott ki. Felénk tartott.
Térdem remegni kezdett az izgalomtól, és magamba gyorsan elmotyogtam három miatyánkat, hogy ne a Lélekzabáló legyen az.- A horrorokban rendszerint a sötét és elhagyatott temetőkben bukkan fel valami, szóval éltem a gyanuperrel, hogy félelmem nagyon is jogos volt.
-Cara! Húzódj mögénk! – Ragadta meg a karomat Vérvörös, szinte suttogva.- Akármi történjék is, ne mozdulj…
-De én meg tudom magam…- erősködtem, de azért úgy tettem, ahogy kérte.
-Nem, még ez új Neked! – intett le a lány szeliden.- Számol a gyengeségeddel. Fasírt lenne belőled.
A jövevény még jobban közeledett. Finom Dany Dos parfümjének illata, valahogy bizalomgerjesztőnek tűnt.
-Nem tudom mikor féltek utoljára ennyire tőlem! – csendült fel egy fiatal fiú hangja, magabiztos könnyedséggel. - De, hogy szerelmem, te is tarts tőlem… nemár: ez tényleg abszurd!
Szinte hallottam, ahogy Vérvörös levegővétele szaporábbra váltott az izgalomtól.- Vééééé??? – Kérdezte újjongva, azonnal a fiú karjaiba vetve magát.- Te mit keresel itt?
Carloval döbbentent megkönnyebbüléssel néztük a fejleményeket.
- Veselius Braudner, Vérvörös nagy szerelme! - tolmácsolta a jelenetet, fülemhez hajolva.- Ha jól tudom, hónapok óta nem látták…pfújj…mindjárt hányok!
A két szerelmes hosszas, izzó csókolózásba kezdett. – Hiányoztál…- Szuszogta Vérvörös, szerelme karjaiba burkolózva.- Hogyhogy itt?
Vé csak egy újabb csók után volt hajlandó válaszolni.
- Elfelejtetted, hogy én vagyok az őranygyalod? Aztán már felénk is fordulva, hangosabban folytatta. - Tudom, hogy hol van a Lélekzabáló. És azt is, hogy mit tervez!
- MIIII??? – kérdeztük egyszerre értetlenül meredve rá.
- Gondolkodjatok! – folytatta a fiú komolyan. - Lelkeket akar. Keres valamit. Hol lennétek a helyében?
Találós kérdésére néma csend volt a válasz.
-Oké, nem csigázlak titeket! Oda megy, ahol sok ember van! Ahol elvegyülhet a tömegben. Ahol szinte tárcán kínálják magukat a lelkek.
-Kinyögnéd, hogy mi van? – Rivallt rá Carlo.- Semmi kedvem kitalálósdit…
-Kussolj már! – sziszegte dühösen Vérvörös.- Vagy ha nem, esküszöm, hogy te leszel a desszertje…
Nem tudtam nem elnevetni magam. Egyre jobban kezdtem csípini Vérvöröst.
- A Moonroel megnyitóján van! – Jelentette ki Vé, ügyet se vetve a türelmetlenre. - Vagyis mondhatnám úgy is, hogy főiskolai bulin van, mert az egy új kollégium.
- Szóval…- vágtam a szavába bocsánatkérően. - Szóval innen 10 percre van!
-Pontosan! Okos vagy, Cara! – biccentett elégedetten Veselius megragadva Vérvörös kezét.- Készen állsz az újabb kalandra? – Kaccsintott rá csibészen.
- Hát…ha nem halok meg egy nap alatt háromszor, naná! – nevette el magát a lány.
- Állj! Honnan tudod a nevem? – Húztam fel a szemöldökömet értetlenül.- Mi még nem is…?
- Ő már csak ilyen! – előzte meg a válasszal szerelmét Vérvörös könnyedén.- Anélkül ismer, hogy bemutatkoznál. Szerinted, én mennyire voltam rá kiakadva?
- Semennyire! – kotyogott közbe Vé. - Mert rögtön belém szerettél, hiába tagadod.
- Csak szeretted volna!- Feleselt vissza Vérvörös nevetve.- Olyan ágról szakadt voltál, hogy megsajnáltalak.
- Kapd be, te kis szemétláda! – kontrázott rá Veselius, büszkén kihúzva magát.- Ezért még este számolunk. Érintsetek meg. Teleportálni fogunk.
-Totál eszméletlen!- Visítottam fel, mint egy nyolcéves, de aztán el is szégyeltem magam.- Bocsika, de ez akkor is….
Mikor mindanyian Véhez értünk, ismét kicsúszott alólam a talaj…
A buli helyszínén bukkantunk fel, legalábbis csak a zenéből jöttem rá, mert borzasztóan szédültem.
- Legközelebb inkább gyalogoljunk, mert borzasztóan szarul vagyok – motyogtam.
- Első teleportálás. Szólnom kellett volna – vigyorgott Vé.
- Jól vagy, Cara? – hajolt közelebb hozzám Carlo. Én csak ingattam a fejem, mert éreztem, hogyha megszólalok, menten kiadom a vacsorámat.
- Sietnünk kellene – türelmetlenül topogott Vérvörös.
- Még Cara jobban lesz, lenne ötletem, mivel üthetnénk el az időt – kacsintott rá Vé.
- Persze, mi meg tartjuk a gyertyát, nem? – mondta Carlo.
- Vagy csinálunk egy gangbanget – motyogtam erőtlenül, a többiek meg elnevették magukat. – Mehetünk, jobban vagyok.
Igaz a lábaimban még nem sok erő volt, de éreztem, hogy fontos ez a küldetés.
- Mi a terv? – kérdezte Carlo.
- Úgy teszünk, mintha főiskolások lennénk – mondta Vé, közben megfogta Vérvörös kezét. – Csak bulizni jöttünk. Fontos, hogy mindig együtt maradjunk. Szóval… - nézett Vé Carlóra és rám.
- Biztos, hogy nem! – tiltakozott Carlo.
- De, de. Milyen jó is a négyes randi! – kiáltott fel Vérvörös.
- Kizárt – kulcsoltam össze magam előtt a karom.
- Ne legyetek már gyerekesek – mondta Vérvörös. – Muszáj lesz elvegyülnünk.
- Rendben van – morogta Carlo. Megfogtam a kezét, összekulcsoltuk az ujjainkat. Tetszett, de a jó érzéseket eltompította a félelem.
- És miről ismerjük fel a Lélekzabálót? – kérdeztem.
- Magabiztos, társaságkedvelő, de mégis érzed rajta, hogy valami nem stimmel – magyarázta Vé. Aztán beléptünk az ajtón.
Hatalmas tömeg vett körbe minket. A hangszorókból teli torokból üvöltött egy Shakira szám, meleg, párás levegő volt, úgyhogy most már TÉNYLEG szarul voltam.
- Rég találkoztunk - hallottam a hátam mögött Vérvörös hangját (legnagyobb meglepetésemre nagyon is tisztán) - Hiányoztál Vé.
Nem fordultam meg, csak tovább furakodtam a tömegben, közben radarként járatva a szememet. – Legalább ha tudnám, hogy mégis, mit keresünk - kiáltottam a mellettem nyomuló Carlonak, akit persze a főiskolás kis ribik, mindennél jobban lekötöttek. - Olyan, mintha tűt keresnék, a szénakazalban…
- Az is könnyebb meló lenne - horkant fel Carlo egyetértően. - Keresnünk kell valami jellegzetest… valami…
- Srácok! A pultnál várjatok meg! - tette a kezét vállamra Vérvörös. - Nagyon rám jött a pisilhetnék, bocsi…
Mielőtt bárki reagálhatott volna rá, a lány szinte futólépésben eltűnt.
- Oké, ez fura….- ráncoltam össze a homlokomat, kérdően nézve a többiekre, miután már sikerült egy pultfélénél letelepednünk. – Kezdem reménytelennek érezni ezt az egészet.
- És akkor még csak pár órája ismered Vérvöröst - tette hozzá Veselius szemtelen vigyorral az arcán.- Lefogadom, hogy nem pisilni ment, hanem kieszelt valamit.
-Partizánakció? – értetlenkedtünk egyszerre Carloval. - De miért hagytad elmenni? – nem tehetek róla, volt egy kis szemrehányás a hangomban. Ha a Lélekzabáló itt van, tudhat róla, hogy vadászunk rá, és mivel Vörös most külön van, túl gyenge préda.
- Őt nem tarthatod vissza! – jelentette ki hirtelen elkomorodva Vé. - Hidd el ezerszer megpróbáltam már. Mindig megszívtam…
Kokas Bálint, Szabó Enikő
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.