Új történet!

2 lány. 2 regényből. 2 író. 1 szövetség! Titok, szerelem, akció! Vérvörös pedig visszatér! A vér az élet, halál jelképe...Reményt adott, éltetett...de most...ő maga lesz A HALÁL. 

Cara. Makacs. Őszinte, És élete legnagyobb kalandjába kezd. Kalandba, mit majd vérrel vésnek fel az Égbe...

A bevezető részt, itt találod: http://eleg007.blog.hu/2017/12/06/vervoros_vs_cara_halal_a_ragadozo_ellen

Az orromban dohos és a büdös hús szagának egyvelege keveredett. Valószínűleg a vágóhíd valamely elrejtett zegzugában lehetek. Öklendeztem, nemcsak a szagoktól, hanem a fájdalomtól is. Utáltam a hús szagát.

- Kezd magához térni – mondta érzelemmentes hangon Carlo.

- Végre, már azt hittem soha nem tér magához – szólt türelmetlenül Vérvörös.

Nem akartam kinyitni a szemem. Valószínűleg a földhöz láncoltak, mert éreztem a csuklómon és a lábamon a bilincs hidegét, és az arcomnak jól esett a padló hűvössége. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, a neontól elég homályosan láttam.

- Jó reggelt, Csipkerózsika!

- Hmmm… - morogtam. Kábának és fáradtnak éreztem magam.

- Látod, előlünk nem menekülhetsz. Mindig elkapunk – Vérvörös diadalittasan vigyorgott, közben egyre közelebb jött felém. Köptem egyet.

- Micsoda lenyűgöző modor! – ujjongott Carlo. - Beszélgessünk.

- Grrr… - hörögtem. Némasági fogadalmat tettem magamnak.

- Lehet, hogy várnunk kellene? – kérdezte tanácstalanul Vérvörös.

- Nem, csak színészkedik.

- Nos, Cara, mesélj szépen az életedről. Azokról, akiket ismersz, akikkel nap, mint nap találkozol – faggatózott Vérvörös.

- Reggel felkelek, pisilek, felöltözöm, aztán dolgozni megyek. Dolgozok, hazamegyek, lefekszek aludni.

- Nagyon vicces vagy, Cara! – hörögte Carlo. – Kiket ismersz?

- Néhány alkoholistát – sziszegtem.

- Úgy látom, durvább módszereket kell alkalmazni – Carlo elővett egy kést és egy határozott mozdulattal belevágott a combomba. A fájdalomtól remegni kezdett.

- Kérdeznétek kicsit részletesebben? – nyögtem, miközben minden önuralmamra szükségem volt ahhoz, hogy ne bőgjem el magam.

- A drágalátos kis kocsmád, valaha búvóhely volt, kicsiszívem! – sziszegte Vérvörös méla undorral, miközben idegesen vállig érő, vörös hajába kapott.- Menedéket adott, a rászorulóknak. – Tartott egy kis szünetett, majd folytatta.- Olyanoknak, akik lelkileg már megtörtek, kétségbeesettek voltak… Mondjuk úgy, hogy ez a hely volt az élet és halál előszobája.

Oké: ekkora baromságot rég hallottam. A csajnak tutira agyára ment a HP.- Kérdés, hogy melyik mosta át az agyát: A Harry Potter, vagy a Házi Pálinka? – Mert momentán mindkét jelölt kapott volna tőlem egy voksot. –És itt döntötték el, hogy ki utazhat 90%-os kedvezménnyel az angyalkákhoz? – Vetettem közbe hunyorogva, mire ő odaugrott hozzám, és szikrázó szemekkel torkon ragadott.

-Örülök, ha ilyen jól mulatsz…- Préselte ki ajkán megfeszült arcizmokkal, egészen közel hajolva hozzám.- De rohadt kevés az idő Kicsi Cara!

 - Imádom, amikor ilyen vagy! – Hallottam magam mellett Carló önfeledt nyerítését.- Ez az: kell a keménység!

- Jó…’annaa…- Nyögtem remegő végtagokkal.- ’Ocsii…

- Mindenki maga dönti el, döntötte, hogy távozott-e, vagy maradt! – Folytatta Vérvörös közömbösen, miután elengedett és kivárta még magamba szívok némi oxigént.- Egy a lényeg: a te kocsmád helyszínét, csak sebzett lelkűek keresték fel.

- Hogy leigyák magukat… jaja – Kotyogtam közbe, de aztán cipzárt húztam a számra.

 - 120 éve ennek. Azóta új bázist találtak…

-És hogy jövök én a képbe? – Nem bírtam ki, hogy ne szólaljak meg újra.

Carló és Vérvörös összenéztek.

-120 évvel ezelőtt, egy olyan valaki kereste fel a kocsmád helyszínét, akire most szükségünk van.

- ÉÉSSS? – Dülledt ki a szemem.- Nem kapott számlát?

- Cara az istenért! – Kiáltott fel Carló, paprikapiros fejjel.- Komoly dologról van szó!!!

- Keresünk egy férfit. És, ha őt nem is találjuk meg még, a nyomait igen. Mert mindenki hagy nyomot, ott ahol jár. Még ha a te kocsmádról beszélünk, akkor is!

Éreztem, hogy a gyomrom görcsbe rándult a szavak hatására.

Bazdmeg…- Káromkodtam el magam gondolatban.- 120 éves nyomokat keresnek….

Az egész nagy hülyeségnek tűnt, mégse… mégse tettem volna rá a nyakam arra, hogy ezek ketten most csak szórakoznak velem.

Nem! Nagyon is komolyan beszéltek…

- Jól van, tegyük fel, hogy hiszek nektek. Jó, jó – intettem le közben Vérvöröst, aki látható módon ismét felpaprikázta magát. – Kit keretek tulajdonképpen?

- Egy férfit. Igen veszélyes, mert vagy így vagy úgy nyomot hagy.

- Mit értesz vagy így vagy úgy alatt? – kérdeztem Carlót.

- Szó szerint azt, hogy vagy látható nyomai vannak a pusztításának, vagy elveszi az ember lelkét – szólt halkan Vérvörös.

- És miért van szükségetek rá? Hiszen közveszélyes.

- Pontosan ez az, amit nem akarunk elárulni neked – mondta Carlo.

- Vele is ilyen fantasztikusan fogtok bánni? – kérdeztem ironikusan.

- Az a mi dolgunk – morogta Vérvörös.

- Jól van, meggyőztetek, segítek. De lehetettek volna barátságosabbak is – vetettem oda. – Nem azt mondom, hogy kávéval meg cigarettával kínálgassatok, de …

- Cara, fogd be! – kiáltottak rám egyszerre.

- Hogy fogom én ezt idegekkel bírni? – kérdezte felfelé nézve Carlo.

- Csak ő tud nekünk segíteni, senki más. Úgyhogy, légy szíves és legyél kedves hozzá.

- Olyat ne kérj tőle, amit nem tud teljesíteni – röhögtem.

- Fúúú… te…. hallod… - Vérvörös úgy állt Carlo és közém.

- Hagyjátok már abba! – ordította Vérvörös. Erre mi összerezzentünk.

- Szóval… - szólaltam meg csendesen kis idő elteltével. – Miért van rám szükségetek?

- Úgy gondoljuk, hogy ez az ember most is odajár. A te dolgod az lesz, hogy kiderítsd ki is az – szólt Vérvörös.

  - Oké. Mégis hogyan? Kérdezzek meg mindenkit:" Szia! Te vagy a Lélekzabáló, aki talán 150 éves, és jól tartja magát?"

- Cara, ne légy már komolytalan – forgatta a szemét Carlo.

- Jól van már, csak oldom a feszkót – magyaráztam, miközben a mobilom éles pittyogásba kezdett.- Hívnak…

- Ne vedd fel! – dörrent rám Carlo.- Ez most fontosabb, mint holmi tracsparti.

Hát persze, hogy felvettem. - Halló, szia, Keira – szóltam bele negédes hangon, százvattos vigyorral az arcomon. - …Jajj, de aranyos vagy…köszi! – Azzal kinyomtam a mobilt. Nem akartam hosszúra ereszteni amúgy sem.

-Ő legalább nem felejtette el, hogy szülinapom van! - morogtam rá Carlora, aki csak elkáromkodta magát.

- Asse’ tom’ hanyadika van!

- Boldog szülinapo…- kezdte Vérvörös békítő szándékkal, mint aki jó előre látja a kitörni készülő vulkán jeleit.- Tényleg Cara…

- Jellemző…- kotyogtam közbe sértődötten, köszönömöt biccentve a lány felé- Két hülye számot se tudsz megjegyezni: 5, 6! Május 6? Vágod???

- Na, ide figyelj te kis…- Kezdte Carlo, de tekintette közben megakadt Vérvörösön.- Téged meg mi lelt, hé!

Vérvörös falfehér arccal, kövé dermedve, szinte pislogás nélkül meredt maga elé.

-5… 6…-suttogta révülten.- Nem ismerős? – Nézett jelentőségteljesen a férfira.

Carlo azonnal lehiggadt. Farkasszemet néztek. A feszültség tapintható lett, ismét. Én persze naná, hogy megint nem értettem semmit.

- Lemaradtam valami…? – Kezdtem fejemet ingatva, de ekkor az események felgyorsultak.

Egyszerre ugrottak oda hozzám, hogy megragadjanak. – MI AAAA??? Ordítottam, de a talpam alól kicsúszott a talaj.

 ( Hamarosan folytatódik!) 

Kokas Bálint, Szabó Enikő