Új történet!

2 lány. 2 regényből. 2 író. 1 szövetség! Titok, szerelem, akció! Vérvörös pedig visszatér! A vér az élet, halál jelképe...Reményt adott, éltetett...de most...ő maga lesz A HALÁL. Cara. Makacs. Őszinte, És élete legnagyobb kalandjába kezd. Kalandba, mit majd vérrel vésnek fel az Égbe...

Az előző részben: 

http://eleg007.blog.hu/2018/01/04/vervoros_es_cara_harmadik_fejezet_eltuntnek_nyilvanitva

Mielőtt még bármit is szólhattunk volna megragadott, minket és kört alkotva ott álltunk a terem közepén. - A nevem Penelope Ann, de egy másodperc múlva már Vérvörösnek fogtok hívni. Vérvörös nincs többé: elszívtam a lelkét, a személyiségét, mindenét! Nem is emlékeztek rá. Mintha nem is lett volna, soha. Én vagyok PenelopeAnn. És soha többé nincs Vérvörös…a Lélekzabálót keressük. Vé a szerelmem. Pennynek becéz. Nincs Vérvörös. És nem fogtok emlékezni rá. Nem kezeltek újként: ez az egész velem PenelopeAnnal kezdődött, és nem Vérvörössel. Delux excito werubertó.  Delux excito werubertó.  Delux excito werubertó….

- Én már teljesen összezavarodtam – leültem a sír elé. Pörgött az agyam, de egyszerűen annyi információt kellett feldolgoznom, hogy beleszédültem. – Azzal gyanúsítotok, hogy én vagyok a Lélekzabáló?

- Nem. Te tudod legyőzni – szólt csendesen Carlo.

- Miért pont én?

- Te vagy az egyedüli, akire nem hat a képessége. Te vagy a Lélekerő. A te lelked az egyedüli, amire semmi sem hat, de mégis a meghasadt lelkekből erőt merítesz – világosított fel Penelope Ann. Ez már sok volt. Eddig is tisztában voltam azzal, hogy valamiért különleges vagyok, de arra nem gondoltam, hogy ennyire.

- Készült egy jóslat is, hogy 120 év múlva születik egy lány, ötödik hó hatodikán, aki legyőzi a Lélekzabálót – folytatta Carlo.

- Állj, állj, állj! – integettem a kezemmel. – Honnan tudjátok, hogy én vagyok az? Nagyon sokan születnek ezen a napon…

- Apád mikor született? – felelt kérdésre kérdéssel Penelope.

- Május hatodikán.

- Nagyapád mikor született? – kérdezte Carlo.

- Május hatodikán – motyogtam bizonytalanul.

- S lőn, majd egy megmentő, ki harmadikként születik a felmenőivel egy napon, de óh, vigyázz, mert a sötétség, ha bekebelez, te magad válhatsz a fertelemmé – idézte Penelope – A jóslat így szól szóról szóra.

- És mi köze az apámhoz? – kérdeztem. Már megint túl sok az információ, amit fel kell dolgoznom.

- Apád volt a második, aki ezen a napon született. Ő az, aki általában a gonosz felé fordul. Csak azt nem tudjuk, hogy gonosszá vált, vagy esetleg a Lélekzabáló kísérletezik a holttestével. Mert készül valamire, méghozzá arra, hogy átvegye a hatalmat a világ felett – mondta Carlo. Majdnem elnevettem magam. Mintha egy fantasy kellős közepébe csöppentem volna. Lélekzabáló, Lélekerő… mi a franc?

- És ti kik vagytok?

- Mi vagyunk a Lelketlenek, a semlegesek – magyarázta Penelope. – Mi segítjük a Lélekerőt mindenben. De veszélyes a mi munkánk, mert bármikor átállhatunk a sötét oldalra.

Fergeteges. Másra sem volt szükségem, mint két instabil segítőre.

- Srácok, nem felejtettünk el valamit? - dörzsölte a homlokát bizonytalanul Vé.
- Előtte meg kell keresnünk a Lélek Érzőt, mielőtt bárki más megtalálná.
- Lehetetlen - szólt Carlo.
- Már miért lenne az? - csillant fel a szeme Penelope Annak. - Cara, nem vagy véletlenül szerelmes?
- Öhm... de... mondjuk... vagyis... miért fontos ez?
- Mert a Lélekzabálót a Lélekerő szerelme pusztítja el, amit a Lélek Érző iránt táplál.
Az agyamban mostmár tényleg sok volt az információ. Belecsöppentem egy olyan világba, ahol idegen, embernek álcázott lények vesznek körül. Kicsit örültem is, hogy végre különleges lehetek, de nem ilyen áron akartam.
- Szóval, Cara?
- Várjatok. Mi a szerepe a Lélek Érzőnek ebben a történetben? Keresi őt a Lélekzabáló?
- Igen, keresi, és ha megöli a szerelmedet, nélküle aligha tudnád legyőzni őt - mondta Vé.
- És, ha szerelmes típus vagyok? Mármint, hogy könnyen leszek szerelmes, az nem jó?
- Cara, te is tudod, hogy ezt kár volt mondanod - mosolygott fejcsóválva Penelope Ann.
- Én azt hiszem, tudom ki az - szólalt meg bizonytalanul Carlo.
- Ki? - kérdezte egyszerre Vé és Penelope.
Csak pislogtam, miközben izzadni kezdett a tenyerem és kényelmetlenül kezdtem érezni magam. Igyekeztem leplezni izgatottságomat, mikor a gondolataimban megjelent a szeretett férfi arca.
- Én!
- Hehe! Viccelsz? - kérdeztem zavartan. Bár, a hangom olyan abszurdnak csengett, mint a fülemnek az imént elhangzott információ. Egyébként, valami tényleg elindult felé, de amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is illant.

- Miért talán nem? – kérdezte felháborodva Carlo.

- Mi folyik köztetek? – kérdezte gyanakodva Penelope. Kék szemeivel úgy méregetett minket, mintha a világkerekség legnagyobb bűnét követtük volna el.

- Szerencsére csak az Ilopy-folyó – feleltem komolytalanul.

- Cara! Ez most komoly dolog. Ha érzel valamit is iránta, mondd el! Mindnyájunk sorsa függ tőle – szólt komolyan Vé.

- Jól van, jól van! Nem érzek iránta semmit!

- Hogyhogy nem? A múltkor még azt írtad, hogy szerelmes vagy…

- Az a múltkor volt! – emeltem fel a hangomat.

- Örülök, hogy letisztáztátok – vetett véget a vitának Penelope. Közben Carlo gyűlölködve méregetett. Ramatyul éreztem magam, ezért inkább elkaptam a tekintetemet és az imént említett folyó rohanását néztem.

- Szóval, Cara, ki az illető? – kérdezte Vé.

- Muszáj? – húztam el a szám.

- Jason Foster – kiabálta Carlo. – Ő a nagy szerelme. A férfi, aki nem ért a nőkhöz…

- Ez így van? – kérdezte mosolyogva Penelope.

- Mármint, hogy nem ért a nőkhöz? – próbáltam elterelni a szót másfelé. Közben láttam Carlón, hogy halványan elvigyorodik.

- Nem! Tényleg szereted Jasont?

Bólintottam.

- Tudtam, Veselius, tudtam!  A Sors is egymásnak teremtette őket! – Penelope szinte ujjongott örömében.

- Carlo, szerintem le is léphetsz – röhögött Vé.

- Elmondanátok, minek kell ennyire örülni? – kérdeztem ingerülten. – Engem mindig mindenből kihagytok. Hogy mentsem meg a világot, ha mindent utoljára tudok meg?

- Improvizálj – mondta egy ismerős hang. Ez a hang számomra jellegzetes és szívmelengető volt. Se nem túl magas, se nem túl mély férfihang. Az ő hangja. Megfordultam, ott állt előttem a szokásos fekete farmerjában és bakancsában. Kék szemei egyenesen az enyémbe fúródtak. Hagytam, hogy olvasson belőlem. Mindig is hagytam neki, mert megbíztam benne.

- Jason, hogy kerülsz te ide? És hova tűnt Carlo?

- Carlo alakját vettem fel, mert azt hittem ő a befutó. Tudtam, hogy érzel irántam valamit, csak nem voltam megbizonyosodva arról, hogy ennyire erős.

- Jason! A Lélek Érző is tévedhet? Az, aki tudja az érzéseket olvasni? – Veselius úgy csevegett, mintha csak az aznapi időjárást mondta volna el.

- Hahóóó! – integettem. – Megint le vagyok maradva.

- Jason a Lélek Érző. Minden ember érzését ki tudja olvasni – világosított fel Penelope Ann.

- Akkor miért nem tudod megtalálni a Lélekzabálót? – kérdeztem.

- Mert neki is vannak érzései – válaszolt Jason. – Ugyanolyan érzésekkel rendelkezik, mint mi. Tud szeretni, gyűlölni, örülni, haragudni. És az alkalmazkodóképessége az erőssége.

Folytatjuk!

Kokas Bálint, Szabó Enikő