Személyes dolgot írok le. Hogy megértsenek és ne higgyék azt, hogy a Gyilkos elmékből szabadultam. - Az utóbbi időkben egyre többen hiszik ezt!  Ma elmentem egy hastánc gálára, Debrecenbe. Elmentem, mert valaki fellépet. Az, aki a Vérvöröst ihlette. És mivel kérdeztétek nem egyszer, hogy ki ő...? Na, elmesélem az egész sztorit! De nem lesz rövid…

 2014. 12.07.

Az út eleje itt olvasható: http://eleg007.blog.hu/2014/12/13/_14_12_07-_vervoros_szemelyesen_egy_nap_kronikaja?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

Az előző rész, pedig itt: http://eleg007.blog.hu/2014/12/15/_14_12_07-_vervoros_szemelyesen_egy_nap_kronikaja_3_resz?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

Az utolsó tíz percet már nagyon feszengve ültem végig. Pár lány újabb zseniális táncot mutatott be, míg ő – pár társával együtt- a színpadon oldalt állva várta, hogy sorra kerüljön. Az volt az érzésem, hogy néha-néha kinéz a közönségre is. - Néha-néha meg hol eltűnt, hol a lányok felé fordult és súgott valamit. És volt egy pillanat, amikor egyenesen rám nézett. – Lehet, hogy bemagyarázom és nem is így volt, de akkor úgy éreztem. Rám nézett. De nem úgy, mint aki egy idegenre néz. Hanem úgy, mint aki felismer valakit...

Sokszor vannak pillanatok az életben, amikor azt kívánnánk: bárcsak megállna az idő. Megállna, és nem mozdulna semmi. És akkor miénk lenne a pillanat! Egy percnyi öröklét. Ott át oldalt a színpadon és várt. Volt a tekintetében valami felemelő, valami megfoghatatlan. Közhelyes, de fél mindent odaadtam volna azért, ha akkor tudtam volna a gondolataiban olvasni.

Aztán valahogy minden felgyorsult. Ha más nem a szívverésem ismét Halálos Iramban-t játszott. A csoport meghajolt. Felkapcsolták a lámpát és szépen lassan – a családok, barátok gratulációinak közepette- jöttek lefele a színpadról és – miután minden szerettüket végigpuszilták- mentek átöltözni, valamerre.

Én a színpad elé mentem és gyakorlatilag pár méterre állt tőlem. Lehet, hogy csak simán meg kellett volna szólítsam? Nem tettem. Akartam, de mivel nem tudtam, hogy mennyit tud rólam, és nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, befogtam a csőröm. Akkor azt reméltem, hogy majd négyszemközt elcsípem és hátha szán rám egy kis időt….Meg tudják mit? Paráztam. Aki ismer, az tudja, hogy eléggé szókimondó vagyok, bármit kimondok, ami eszembe jut, akkor és ahol épp eszembe jut, de most…para volt, ciki vagy nem: ez az igazság! – Hiszen: ott állt pár lépésre tőlem az a személy, akiről majd beszélni fognak! Aki nagy dolgot visz végbe. Aki önmagával harcol, és aki egyben: nagyon is emberi és szerethető. Vagyis Vérvörösről beszélek! ( OKÉ DE B. NEM VÉRVÖRÖS!!!- Figyelmeztetem magam gondolatban .- Ő CSAK MEGIHLETTE….de ha megihlette formálja is, nyakamat rá merem tenni, hogy van közöttük hasonlóság).

És ott volt a barátja…khm…ezt azt hiszem, hogy „ elfelejtettem”, erre nem is készültem fel. Van barátja. – Mondjuk az lepne meg, ha nem lenne. Mikor erre ráébredtem, hát…azt se tudtam, mit csináljak. HOGY LEHETTEM EKKORA IDIÓTA??? – karmoltam magam folyamatosan belülről. És valahogy közben végig bennem volt az, hogy: tudja ki vagyok…párszor rám nézett…és kerül. – Jobban örültem volna, ha ma elküld a francba…de ez így…!!

Az emberek többsége kitódult a nagyterem bejárata elé és várták a lányokat. Nem tudtam, mit csináltam. Vártam én is. Rá. Aztán észrevettem, hogy a barátja mellettem áll. Némi tanakodás után megszólítottam, hogy nem e csinálhatnék a barátnőjével interjút, a fellépéssel kapcsolatban? Most azt kérdezik, mi a fenéért szólítottam meg a srácot, igaz? Jogos kérdés! Azért, mert nem akartam sunyizni. Ha B. tudta, hogy ki vagyok ( és gyanítom, hogy beszámolt erről a barátjának is!) akkor vállalnom kell az arcom! – Nyilván azt gondolta, hogy fel akarom szedni….már mint nem a srácot, hanem Vérvöröst…de mindegy is: így legalább őszinte voltam, valamennyire! Hiszen tényleg interjút akartam!

Noná, hogy nem egyezett bele. – A helyébe én se tettem volna, ez tiszta sor. Meglepődött először, aztán meg finoman elküldött, hogy „ Ezt talán mással kéne”. Az a más pedig a csoport vezető lett. Rohannom kellett, hogy elérjem a vonatot, így csak pár általános kérdést tettem fel. – Az interjú itt olvasható: http://eleg007.blog.hu/2014/12/07/dirty_denszing_2-_interju_az_ozirisz_hastanc_studio_vezetojevel

Szó szerint 6 percem volt elérni a vonatot, így futnom kellett. De elértem. Jegyet meg a vonaton kellett volna vennem, de a kalauz azt mondta, hogy mindjárt visszajön és válthatok jegyet, de nem jött.

Beültem egy fülkébe. Próbáltam gondolkodni. Mit éreztem akkor? Azt, hogy felvágnám az erem. Hívott egy haverom, de nem voltam kommunikálós kedvemben, hamar rányomtam a telefont. Jött a „ Hogy vagy, mizu?” kérdéssel. Nagyon jól vagyok, kösz..

Most kb. hajnali egy van, kicsit lecsillapodtam, de még mindig vegyes érzelmek kavarognak bennem. Csalódottság és düh. Nem B.-re vagyok mérges, hanem magamra. –Fut valaki után, akit kurvára nem ismer! Bocsánat a trágárságért. Fáradt vagyok, aludnom kéne, de nem megy. Pedig, holnap zh. egészségpedagógiából. DE KIT ÉRDEKEL A HOLNAP? – Ráadásul, ha a csoporttársam megtudja, hogy ma ott voltam…hát kifog akadni. Mert világosan elmondta, hogy: Hagyjam békén B-t! De nem csináltam semmi rosszat! Tényleg nincs bűntudatom. Nem kattantam be! – Rengetegszer be jelölhettem volna facen, de nem tettem….Pont azért, hogy ne tartson egy tuskónak. – Most, mégis annak fog tartani! Ha összegezni akarok: nem baj, hogy így alakult, azért! Ha B. gyűlöl is az azért jó, mert legalább nem sajnál ( a lábam miatt). –Utálom, ha valaki sajnál! Inkább gyűlöljön.

Szóval: Így találkoztam újra Prins Berentyvel, vagyis Vérvörössel! És hogy mikor fogok legközelebb? Lesz e legközelebb? Nem tudom. –Tudni fognak róla, ígérem! Remélem…Remélem egyszer rájön, hogy nem vagyok elmebeteg. Csak ő lett Vérvörös…és néha az olyan hősöknek, mint ő, el kell viselnie néha azt, hogy az élet nehéz! Ha kijön a könyv, meg fog érteni, úgy érzem! – Meg hát…nem ártana, ha beleegyezését adná a Vérvörös 2-be! Halványan, de terveim között van a folytatás is! Csak előbb legyen vége az első történetnek, csak előbb jelenjen meg, csak előbb éljem túl a holnapot…éljem túl a vizsgaidőszakot …ÉS! Csak előbb ne kattanjak be. De nem fogok! Tudom, hogy mit csinálok!...Például most azt, hogy húzok aludni!

A Vérvörös első része és a folytatás, itt: http://eleg007.blog.hu/2014/11/16/vervoros-_az_utolsok

Lájkold a blogot: https://www.facebook.com/profile.php?id=597107567077388&ref=ts&fref=ts

Kokas Bálint