Az előző fejezet itt : http://eleg007.blog.hu/2015/03/25/vervoros-_az_utolsok_tizenharmadik_fejezet_az_utolsok_5_resz

Az utolsók? – Tápászkodott fel a lány az ágyon. –Kik ők…oh, nem is fáj semmim! – Állapította meg boldogan, miután egy porcikája se sikoltott a mozdulatoktól. Se arca, se ajka nem égetett már.- Te meggyógyítottál?

-Nem! – Ingatta Vé a fejét.- Te gyógyítottad meg saját magadat! A szeretet és az a bátorság, ami belőled jött, gyógyító hatású, Vérvörös!

- Ez egy kicsit olyan, mint  valami fantasyban! – Jegyezte meg a lány, miközben lassan körbe járatta tekintetét a csillogóan fehér térben.- Most hol vagyunk? – Kérdezte kicsit hunyorogva, majd tekintette az asztalon ragadt.- Az ott egy svédasztal.

- Gondolom, hogy nagyon éhes vagy! Gyere egyél – javasolta Veselius, az asztal felé bökve. – Ezen mindent megtalálsz!-Felállt és jobb kezét a lány felé nyújtotta, hogy kisegítse az( amúgy hihetetlenül kényelmes) ágyból.-  Iszonyat éhes vagyok!- Futott oda a lány a márványasztalhoz, majd mohón le is kapott róla egy jókora csirke combot, és úgy elkezdte enni, mint aki életébe nem evett még olyat.- Phúúú…e’ nagy’ ’jó- -Motyogta teli szájjal és kapkodva az előtte lévő uborkasalátás tál felé nyúlt, és az ezüstkanállal abból is megkínálta magát- ’ Em eszel? – Kérdezte Vére se nézve, miközben újabb húsfalatot tömött magába. Csakhogy a saláta egyeduralomra tört szájában, és nem tűrte meg az érkező finomságot…- Ó, ’ annyira…fino…- baszdmeg…- Káromkodta el magát a lány, amikor a hús kifordult szájából és felsőjén végigszánkázva, a fényes padlón landolt. – Hoppáá….bocsánat…! – Nézett hol Vére hol a húsra, nagyokat pislogva Vérvörös, mikor rájött, hogy a fiú az egész zabálási jelenetnek szemtanúja volt. - Öhh én csak…pfú…ez nagyon ciki …-Motyogta zavarodottan és ezúttal hajához igazodva elvörösödött- Hogy lehettem ekkora idióta? Mint a disznó…
Vé felhúzott szemöldökkel, úgy nézett rá, mint aki nem is ismeri őt. – Legyőzöd a halált túlélsz mindent, és egy csirkecomb kifog rajtad? – Kezdte szelíden megdorgálva őt.- Ö…szerintem ez maradjon köztünk, Prins! Jobban jársz! – Kacsintott rá nevetve, miközben mellé lépett és csípőjét átfogva magához húzta őt.- Megtudsz még lepni, annyi szent!
- Vannak rejtett tartalékaim! – Suttogta titokzatosan beletúrva a fiú hajába, ajkát közelítve a Veseliuséhez.
- Azt sose vitattam- Adta meg magát a másik és viszonozta a csókot.- Viszont egy „Tanuljunk meg kulturáltan enni tanfolyam rád férne”- csóválta meg a fejét tettetett komolysággal. És ne beszélj csúnyán…nem áll jól.

-Szóval? Mi volt ez az egész? Kik Az utolsók? – Tette fel kisvártatva Vérvörös, miután hellyel- közel jóllakott, és visszazuhant az ágyba. Habár fájdalmai nem voltak, tudott volna aludni, elég rendesen.- Ők gonoszok….?  Hogy függnek össze az én NAGY FELADATOMMAL?

- Arra már rájöttél, hogy a Mennyekben vagy…és tudom, hogy csalódtál, amiért nem látsz repkedő angyalkákat, de nem kell sztereotipizálni. Mint ahogy Istent sem. Őt annak az alakjában láthatod, akihez a legjobban kötődsz…

- Larry. Biztos, hogy ő lenne! – Vágott közbe szenvedélyesen  a lány.

 Vé büszkén megsimogatta a lány arcát. – Nagyon jólelkű vagy. Sokan nem ragaszkodnak ennyire a beteg testvérükhöz és én…- Ám lenyelte a mondatot és a lány látta, hogy pillái megrebegtek, mintha zavarban lett volna.-  Nem az volt a cél, hogy ártsak neked, hanem, hogy megerősítselek. Nem szólhattam neked semmit az egészről.- Vallotta be őszintén a fiú, némi kis bűntudattal a hangjában.- de én – mint már ezt sokszor mondtam- mindig is többre tartottalak, egy átlagos lánynál. Amin most átmentél, az rendkívüli. Sokan már az első próbánál elbuktak volna. De te….elsőre legyőzted a legnagyobb félelmeidet: az omlást, az elvesztést, a kihasználást, és a tűz iránti rettegésed, immáron megszűnt! – Jelentette ki Vé ünnepélyesen.

-  Akkor lassan angyal leszek, vagy halhatatlan?

-Nem, ne keverd – Rázta meg a fejét hevesen a fiú.- A félelmeid legyőzése nem tesz hallhatatlanná. Hanem a tetteiddé révén leszel halhatatlan! De az nem azt jelent, hogy – úgymond a való életben nem leszel sebezhető, vsak, hogy….

A lány közelebb húzódott a fiúhoz, aki meg is akadt a beszédben. – Csak azt, hogy sokkal nagyobb lesz a fájdalom küszöböd, és meghallod, a segítségkérők szavát.

-  Mint te?

-   Igen, részben, Csak nem tudsz egyszerre több idősíkon utazni,

-   De ha te tudsz, miért nem teszed jobbá a múltadat?

A fiút meghökkentette az amúgy jogos kérdés, de kis szünet után folytatta.- A múltban elkövetett hibák, nem azért  történnek, hogy jobbá tegyük őket, hanem, hogy tanuljunk belőlük. – Szögezte le.- Az utolsók pedig olyan  rászoruló emberek csoportja, akikkel a társadalom nem foglalkozik, akiket a társadalom lenéz. Mint a betegeid a pszichiátrián.

-   Akik kimentettek a tűzből! – Kiáltott fel a lány. –„ Mi is élünk, mi is élünk!” ezt hajtogatták…de konkrétan, mit kell majd tennem?

- Segítek. – jött a kitérő válasz és a lány előtt megjelent a pszichiátria folyosója, amin Vé egymagába lépkedett. Majd az egyik ajtó mellett elhaladva megtorpan és feszülten figyel. Az ajtó mögül hangok szűrődtek ki, és fel-felbukkant egy –egy arc. Három férfi tanácskozott. Az egyikben felismerte Dr. Gremmelt, a főorvost.  

-  Utoljára mondom el Dr. Gremmel, a WOREN-nek itt kell meg kell valósítani – a reszelős férfi hang, durva erőszakos volt. – Tudja mennyi lénk lesz belőle!

- Igen, de a betegek…ez jogilag…- Az orvos hangja megremegett. Kétségbeesés és hitetlenkedés egyszerre párosult benne. – Nem tehetjük meg, iszonyatos per lesz…
- Ó, ettől nem kell félnie! – kapcsolódott be a beszélgetésbe reszelős, mély hangon egy harmadik férfi. – Manapság bármi megtörténhet…főleg ennyi agybeteggel, ugyan már! A társadalom szarik rájuk. Lesz egy kis céco, de az elmúlik.
- De hogy lehetne elvinni őket? Hogy lehetne…?
Az első hang gazdája krákogva felnevetett.
- Hát magát is be kéne zárni, doktor úr! Az előbb pofáztam el, mit tegyenek: leszarom, hogy csinálják, de tegyék el láb alól, azt a sok pszicho barmot. És a lényeg, senki nem tudhatja meg! 
- De valaki már gyanakszik…illetve remélem nem, de – kezdte bátortalanul az orvos, de az előtte szóló őrjöngő hangon sziszegve rátámadt.
- Hogy lehet ekkor…KI AZ?
- Prins Berenty. Meglátta a hamis papírokat.
- AKKOR KUSSOLTASSÁK EL DE AZONNAL.- Ordította őrjöngve a másik.- ÜZEND MEG OLIVÉRNEK, HOGY KEFÉLJE MEG JÓL, MERT HA NEM FOGJA VISSZA MAGÁT, EZ LESZ AZ UTOLSÓ! NEM ÉRDEKEL: HA KERESZTBE TESZ ÖLJÉK MEG, A TÖBBIVEL EGYÜTT - Vé hallotta, amint a magából kikelt ember, kapkodva, hörögve szedi a levegőt.- De fel is hívom majd! 

Ez az egyik: meg kell mentenünk őket! – Fűzte tovább a szavakat Vé, miután az emlékkép elhalványult.- Segítened kell rajtuk és…sss! – Intette le a lány, aki épp szólni akart.- Tudom, min agyalsz: Igen, segítek neked persze, de rám nem fognak emlékezni! A világ abban a tudatban él majd, hogy TE egyedül jöttél rá mindenre. Ez a te dicsőséged lesz, és ki is fogod érdemelni!

- És veled mi lesz? – Faggatta aggódó tekintetet vetve rá, kezét a kezére téve.- Nélküled, nem sikerülne….ez igazságtalanság!   

Miért érzi úgy, hogy Vé nem szándékszik vele maradni, miután ez véget ér? Úgy érezte, valójában kismiska volt az eddigi próbatétel…az igazi csak most jön.- Nem hiszem el, hogy erre készülnek! Rohadt szemetek! – Fakadt ki keserűen, miközben fel állt, és csak céltalanul elindult a hófehérségbe. Nem nézett Vére, mert egyre erősödött benne az az érzés, hogy a fiú csak felkészíti őt és továbbáll…Tudta, hogy ha a fiú szemébe néz, a kívántnál jobban elérzékenyül.

- Mért ne járna neked is a dicsőségből?- Kérdezte szárazon, uralkodva kitörni készülő pánik rohamán.- Ez igazságtalanság, Vé!! Én erre nem állok készen, érted?

A lány hangja úgy vízhangzott, mintha egy templomban, vagy egy aulában lenne. – Eddig minden úgy alakult, ahogy kellett volna! – Nyugtatta meg az angyal, kicsit tanakodva, hogy menjen e utána vagy sem. – Segítened kell az embereken, érted?

- Nem vagyok jó…Prins! –  – Suttogta mardosó bűntudattal a hangjában, odalépve a lány mellé, aki a két ezüsthinta mellett lecövekelt. - Te sokkal tisztább szívű vagy, mint…
A lány lassan mozdulatokkal megérintette a fiú kezét, majd szembefordult vele és körbefonta karjaival. - Jó ember vagy, aki nehéz döntést hozott.- Válaszolta bátorítva, miközben újaik szinte észrevétlenül fonódtak össze.- Itt állunk a Mennyben Vé…olyan álomszerű ez. – Nem hibáztathatjuk mindig önmagunkat. Te mondtad, hogy az életben nincsenek sose véletlenek. 
Keserédes nevetés volt a válasz.- Nagyon könnyen tanulsz, de ez nem ilyen egyszerű, Vérvörö..s! – Jelentette ki egy kicsit elharapva a mondat végét. A lány közben egyre közelebb hajolt hozzá. – Minden egyszerű, angyalom! – Érezte a férfi  csodás parfümét, érezte leheletét és érezte, hogy a szíve liftezni kezd a torka és a gyomra közt.- Csak te bonyolítod túl! - Mondta, miközben ajkával egyre jobban közeledett a nem gyengén remegő Vé ajka felé.-Együtt tudjuk véghez vinni a tervet és….azzal megcsókolta őt. – Sikerülni fog minden! –  Sose csókolózott még angyallal, pláne nem a Mennyben...ha csak egy másodpercre is! De most minden tökéletes volt. – Hát…úgy megtörtént.  – Mosolyodott el kalapáló szívvel Vérvörös.- Ettől féltél annyira? – Rettegtem. – suttogta a másik mélyen a lány sötét szemébe nézve. – Rettegtem tőled, amióta megláttalak! – Vallotta be pimaszul hunyorítva egyet. Aztán mohón nekiesett a lánynak.

Nem tudta, és nem akarta  visszautasítani. Tudta, hogy tilos lenne ennek megtörténnie, tudta, hogy súlyos következményekkel jár majd még ez, de amint a lány ajka az övéhez tapadt, olyan legyőzhetetlen kísértés- kábulat fogta el, hogy nem tudott magának megálljt parancsolni. Minden egyes porcikáját érezte, minden egyes levegővétele új és új reményt adott számára. Hogy talán megbocsájtást nyer egyszer…de ez most olyan távoli. Itt van vele. Mellette. Érz. Csókolja. – Ó, Vérvörös…- suttogta eufórikus állapotban. – Két éve…két éve erre várok…de nekem tilos veled…tilos lenne….De nem!   Képtelenség volt betelni vele! Újra és újra hagyta, hogy megcsókolja őt és hagyta, hogy magával ragadja.- Nem….nem kéne…lihegte, miközben szenvedélyesen beletúrt a hosszú vörös hajba.- Nem…tudok…a következmények….

-Tojok rájuk – Nevette el magát a lány megvillantva hófehér fogait, miközben játékosan megharapta a fiú ajkát.- Kell egy kis romantika, mielőtt megmentem a világot, nem?

Ezzel nem lehetett vitatkozni. Totálisan lefegyverezte őt. Boldogan megadta magát neki….. 

Folytatódik!

Folytatnád? Megteheted: http://eleg007.blog.hu/2015/03/24/vervoros_vege_ki_folytatja