Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.

2017. november 19. 13:26 - Kokas Bálint

A Viszkis-Bankrablóból celebet?

A Viszkis,alias Ambrus Attila. Az utóbbi hónapokban már a csapból is ő folyik. Nem hiszem, hogy annyira be kéne őt mutatni nektek, de aki esetleg nem tudná: egy bank-posta rablóról van szó. 1993-1999 közt összesen harminc bankot rabolt ki. Ebből egyedül nyolcat, a többit társsal szövetkezve. Csaknem 142 millió forintot lopott, 17 év börtönre ítélték. Nevét onnan kapta, hogy a tetthelytől nem messze, mindig megivott egy -két deci whiskyt.  2012-ben jó magaviselet miatt, feltételesen szabadlábra helyezték! És ez idáig, rendben is lenne...

De itt jön az, ami nekem igenis szúrja a csőröm! Jelenleg Ambrus Attila, az ország egyik legismertebb...hát...nem is tudom, hogy nevezzem? Mert adott ki könyvet, és mert igen sokat celebeskedik a tévében. Éppen az Ázsia Expressz című utazós műsorban láthatjuk őt, Berki Krisztián csapattársaként. És már az első hét adásaiban sztorizgatott arról Mr. Viszkis, hogy hogyan is rabolt. Csütörtöktől pedig Antal Nimród (Kontroll) rendezésében jön az életét bemutató film (november 23.-án), A Viszkis címmel...milyen meglepő cím! 

Komoly bajom nincsen Ambrussal,de elég sok morális kérdést felvett bennem, az ő mostani szereplése, celebeskedése. Oké, hogy nem ölt, oké, hogy megkapta a büntetését, de könyörgöm: egy hajdani bűnözőt sztárolnak! Gondolom, hogy annak a banknak az alkalmazottai, amit kirabolt, nem kacagtak amikor anno ő megjelent. Élek a gyanúval, hogy féltek tőle! Mert egy bankrabló, nem megsimogatja a kacsódat, hogy szívem, add már ide az a 40 milliót! Most meg csak annyit látunk, hogy igen jól megy neki a szekér!  Vagyis -ugyan lesarkítva a dolgot- de lehet ennek egy olyan üzenete is, hogy eredj rabolj bankot, mert utána olyan sztár leszel, mint Ambrus Attila! Ne már! Sajnos nem rendkívüli az eset, hogy valaki kifejezetten nagy presztizsre tesz szert a médiában, miután kijön a börtönből,de valahol ez számomra elég visszataszító! Elfogadom, ha más nem így látja, de nem értek vele egyet: nem kéne celebet faragni valakiből, aki nem kutyasétáltatás miatt ült! Még akkor sem, ha már leülte büntetését, megbánva minden bűnét! A 17 év az viszont aláírom: sok. Egy gyilkosságért nem kap annyit az ember. De akkor is, na! 

 

Lájkold a blogot: https://www.facebook.com/vervorosblog/

Kép forrása: 

https://i.ytimg.com/vi/O73F9FGmSwA/maxresdefault.jpg

 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eleg007.blog.hu/api/trackback/id/tr4513310923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.11.20. 10:14:50

Érdekes, én most hallok róla először hónapok óta. Egyszer már valahol volt ez a hír, hogy könyv meg film. Hát a celebvilág már csak ilyen, gondolom kiderült cserépből nem könnyű megélni.

Skywatcher 2017.11.20. 10:33:08

Találkoztam vele, vettem tőle általa készített kézműves terméket - jófej, humoros, közvetlen, szerény. Amit tett, bűn, talán soha meg nem bocsátható. Ült érte valamennyit, van aki szerint sok, van aki szerint kevés. Ez az igazságszolgáltatás dolga.
Most celebet, hírességet, szenzációt csinálni belőle - ez eléggé problémás kérdés. Mert mit lát egy erre fogékony egyén? Lopsz, csalsz, rabolsz - és a végén jól jössz ki a dologból. Lehet, hogy most még több pénz áll majd a házhoz, mint anno a rablásokból. Ki tudja?
De nem ő az első, és nem is az utolsó.
A különbség az, hogy van aki bűnözőből lett celeb, és van aki előbb lett celeb, majd valamiért ráhúzták a vizeslepedőt... Egyre több "jófej médiasztárról" derül ki mostanság, hogy itt-ott lopott, csalt, hazudott, stikliskedett.
A médiának ez kell. Egy átlag, becsületes pó'gár senkit nem érdekel.

humorpalanta 2017.11.20. 10:38:33

A viszkis akkoriban is közéleti téma volt, pont a viszki miatt. Sokat beszéltek róla az emberek, sokat írtak róla az újságok. Sokan érdeklődtek iránta. Nem véletlen, hogy filmet csinálnak az életéből.
Jön a morális rész: Igen, bakot rabolt, de embernek nem ártott. Szóval, igazából lehet azt mondani, hogy nem élt éppen példás életet, de ha örökre megbélyegzettként akarjuk hagyni, hogy márpedig ő ezt nem csinálhatja, mert volt börtönben, akkor csak azt érjük el, hogy ha valaki egyszer börtönbe kerül, akkor onnan már sosincs visszaút a társadalomba.
Márpedig éppen az lenne a cél, hogy az embereket visszavezessük a normális társadalmi életbe, ne pedig ott folytassák, ahol abbahagyták.
Tudod kurvából lesz a legjobb feleség. Félsz, hogy rossz példát mutat a gyerekednek? Beszélgess el vele. Nem hiszem, hogy ő javasolná a gyerekednek, hogy csinálja utána a dolgokat, mert azért a börtönélet nem csodaszép, meg a menekülés a rendőrség elől.
Másrészt, miért ne húzhatna hasznot abból, hogy ő A viszkis? Nagyon sok megtévedt ember életéből tanultunk már a történelem folyamán, például nem egy szent volt, aki nem élt szentéletet a teljes életén keresztül. Ha valaki megváltozik, azt támogatni kell, nem elítélni a korábbi cselekedetei miatt.

teéjesenmindegy 2017.11.20. 10:42:24

1. Igazad van, tényleg nem tudom mire ez a nagy sztárolás.
2. Igen komoly gáz van a világban, mert a Berki-Viszkis duó messze nem a legirritálóbb, vállalhatatlanabb, bunkóbb a versenyzők között.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2017.11.20. 11:55:39

@humorpalanta: Van egy elhallgatott rész, hogy több esetben fegyvert használt, illetve volt egy pénztárosnő akik halálrarémült, és kezeleést igénylet.
Szóval azért ez már jófej rabló státsuz, mint ahogy a mozikban megszoktuk.
És hiába a mostani tisztes élet, az is annak köszönhető, hogy sztárolva lett, azaz nincs mutatandó példa egy esetleges jó útra térő bűnözőnek.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.20. 12:03:51

Nekem is vannak kétségeim.
Azonban embert nem ölt!

Volt valami műsor, régebben a Nagy Ő volt a címe azt hiszem, nos abba egy olyan szereplőt válogattak be, aki emberölésért ült, és ha jól emlékszem 5-6 évet kapott(a Viszkis ennek többszörösét kapta, hiába pénz az érték, nem az emberi élet).
Nekem sok médiaszereplővel van problémám.
Intellektuális téren is...........

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.11.20. 12:43:06

Ha köztörvényes bűnözők lehetnek befolyásos politikusok, akkor miért ne lehetnének celebek is? A különbség "csak" annyi, hogy Ambrus Attila leülte a büntetését.

commentes nikk 2017.11.20. 12:55:03

Mondjuk az tök világos, hogy a csávó azért van a TV2-s műsorban, mert most jön a film, sima keresztpromo. Ambrus meg az egész múltjával együtt értékelhetőbb figura, mint az átlag celebselejtek, neki van egy olyan története, ami tanulságokat hordoz, bűnözött, nem jött be, elítélték, leülte, most tisztes polgári életet él, ez nálam még mindig értékesebb, mint a celebtöbbség teljesen sima prostisága, szexuális vagy egyéb értelemben.

Ellenvélemény_ 2017.11.20. 13:05:54

A magyar kriminalisztika különleges alakja a Viszkis (Ambrus Attila). Nem ölt, egyetlen eset kivézelével nem okozott testi sértést, ellenben rendkívül ügyes volt, mely ügyességet világszerte elismertek. Letöltötte büntetését, 12 évet es közben leérettségizett majd lediplomázott. Szerintem igenis érdekes ember es egy celeb.

kewcheg 2017.11.20. 13:22:05

A szánalom magyar igazságszolgáltatás, amely még nem találta meg a máshol (pl. USA) működő megoldást. Az ítéletben a bíró rendelkezik arról, hogy soha az életben nem nyilatkozik bulvárnak, filmesnek etc. nem ír könyvet arról amit csinált. Vagy különben....
Ezzel nem csorbul semmilyen joga, joga van a normál, átlag kispolgári élethez....

illiberalisberlo · http://illiberalisberlo.blog.hu/ 2017.11.20. 13:49:36

Vajna tv, ez a nemzethy polgári színvonal.

Dr. Boros Gyula 2017.11.21. 00:57:56

Egyvalamit tegyünk azért tisztába......a Viszkis nem egy hős, nem egy Robin Hood, hanem egy senkiházi fegyveres rabló, aki fegyvert nyomott az adott bank pénztárosainak a fejéhez. Mindig éles fegyverrel ment rabolni, csak a szerencsének és az alkalmazott rémületének, engedelmességének köszönhető, hogy nem halt meg senki. Nem játék pisztollyal, de még csak nem is gázpiszzollyal ment rabolni - pedig az is elég lett volna -, hanem éles fegyverrel, amit lehet elsütött volna és akkor még most is ülne és egy ország megvetné a tettéért. Ellenben most egy valóság show-ban szerepel - egy másik gyökér oldalán - és még a híradóban is bemondták, hogy 50 éves....na azért várjatok már.....évekig rabolt a büdös gyökér, a rabolt pénzt elverte kurvákra, külföldi utakra stb.....miért is kellene emberszámba venni??? Megünnepelni a szülinapját??? Ilyen alapon aki rablás miatt szabadul a Markóból holnap és netán szülinapja van, álljunk a kapuba egy tortával és szerződtessük le mondjuk egy kibeszélő-showba......ez a pali a rabolt pénzt felélte, elköltötte.....olvastam egy ír paliról aki a rabolt pénzből szegény negyedekben segített családokon.....de a mi Wiszkisünk max a kurváknak szerzett néhány könnyebb napot.....meg kellene kérdezni azt a banki alkalmazottat akit az Erzsébet királyné úton a hajánál fogva kirángatott az utcára és a fejéhez végig fegyvert szorított, túszként tartotta maga előtt, hogy ő milyen meglepetéssel készül ennek a cukimuki ember születésnapjára........
Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.
süti beállítások módosítása