Hazánkban is nagy népszerűek a német licensz műsorok, amik a "valóságot" szeretnék bemutatni, dokumentumfilm szerűen.

Gyanú árnyékában, Családi titkok. Németországban már több éve futnak, nálunk kb másfél éve bontogatják szárnyaikat. A Mónika show hangulatát keltő műsortípus a családi botrányokat, házastársi problémákat, fiatalkori nehézségeket feszegetik, jól megspékelve ordibálással, verekedéssel, és trágár szavakkal. Nem kell bemutatnom az efféle műsorokat, azt is tudjuk, hogy a végére minden konfliktus megoldódik, és az aktuális epizód happy enddel zárul.

De vajon hasznosak az efféle műsorok!? Persze nézzük nap, mint nap nap - mert szeretünk más életébe leskelődni- de mennyire gondolkodunk el azon, hogy a kitalált történetek szereplői mi magunk is lehetnénk? Vagy vagyunk is...mert mindenkinek vannak titkai. Olyan titkok, amelyekről hallgatunk. Nem beszélünk róla, mert a félelem nagy úr! Szégyelljük őket, el akarjuk felejteni. Pedig beszélnünk kell róla. Közösen kell megvitatnunk. Egymás érdekében, hogy segítsünk egymáson. - Mert nem is gondolnánk hány családban uralkodik a terror,hogy hányan vannak a szakadék szélén. -Csak szégyellik, síri csöndben tűrnek. Kifelé azt mutatva: minden oké! Nem, semmi nem oké! És ezt tapasztaltam. Szerencsémre az én családomban nincsenek horderejű problémák, de van ahol pl. a tizenévest, tízévest naponta zaklatják szexuálisan. Egy életre sérült marad, a torz emlék, örökké bennük él. Zaklatással nem ritkán együtt jár a verés. A kiszolgáltatott fél (aki vagy nő, vagy kiskorú, vagy nem egy súlycsoportba tartozó személy) magatehetetlen.

A legtöbb esetben a zaklató fél jól számol: bántalmazottja nem meri bevallani senkinek a történteket, így még a család tagok se tudnak semmit. - Maximum egy nagy családi összejövetelen szúrhat szemet valakinek, hogy: X miért nézi folyton Y melleit? És Y...Úristen miért reszket? - Az ember nem gondol a legrosszabbra azonnal,elhessegeti a gondolatot. Hiszen nyugtatja magát a "mi családunkban az efféle nem eshet meg, ez rendes család" szöveggel. Ne nyugtassa magát. - Sajnos, nem teheti meg. Vele is, és veled is megtörténhet az, amire a rémálmodban sem gondolnál!

Van ismerősöm - nem is egy - akik elmondták:átéltek ilyen traumát. . Azt mondták, nem mertek tükörbe nézni...féltek, és kívánták a halált. Könnyen mondom én, hogy nem, nem a ti hibátok, ne akarjatok halálvágyat, ez borzasztó, de...nem is tudtam, hogy igazából - miközben mesélték a sztorit- mit érzek. Nyilván nem teregetem ide ki az ő magánéletüket, de AZ ESET már évekkel ezelőtt történt...és talán csak most oldódtak fel, hogy beszél tudnak, mernek róla. Kiherélném aki ilyet tesz, egy tizenéves, tehetséges, ambiciókkal teli lánnyal! Meg mással is. - Minden tiszteletem az ÖVÉKÉ. Mert beszélnem róla, és mert nem veszítették el önmagukat. Ez a legfontosabb ilyenkor. Ne veszítsük el magunkat!

És még ezer más, ehhez hasonló trauma van az emberek életében! Szociálpedagógia szakra járok, amikor terepgyakorlatunk volt idén áprilisban, láttam, láttunk eleget: alkoholista anyuka –három éves gyerekkel-, tizenöt éves drogos srác, beteges szexuális életet élő család...hadd ne soroljam! Házról házra jártunk. Nem túlzok. Sokkolt is rendesen.

Tehát a Családi titkok féle műsorok, már régebb óta hiányoztak a magyar piacról. Mert legalább tükröt mutatnak nekünk, hogy hol is élünk, mi is vesz körbe minket, és hogyan tudjuk azt megoldani. Mert meglehet oldani. - Igaz, részemről csinálnék egy +18 as verziót, mert sok minden nem fér bele a 12-es karikába. Hátha, egyszer látunk olyat is! De egy biztos: egyedül nem megy, beszélni kell minden sérelemről. Szóval: BÁTORSÁG!!

Kokas Bálint