Elindultam az önkormányzati választásokon. Jött egy lehetőség, elfogadtam. Folytatom a kis beszámoló félét. Az első cikk itt olvasható vissza: http://eleg007.blog.hu/2014/09/11/politikai_dekadencia_1_resz_magyarorszag_kuss

-Nagyon nehéz itthon maradni! De menni is..- azt meséli egy fiatal pár, akik kedvesen beengedtek otthonukba.  Valahogy olyan érzésem volt, mintha menekültekkel beszélgetnék, vagy legalábbis emigrálni készülő (amúgy mindvégig a hazáját szolgáló) honfitársakkal. Mennének, mert itt megdöglik mindenki, de maradnának, mert mégis: a család ide köti őket. Anya, apa, mama… Még sokáig beszélgetek velük. Pedig már iszonyatosan fáradt vagyok. Mégis, újabb és újabb témát vetek fel. Mert húszon év körüliek, mert igazából ők azok a korosztály, akiknek igenis itthon kellene maradnia és felszólalni, hogy valami nagyon nincsen rendben Magyarországon. Itt már semmit nem ér Vörösmarty Szózat című verse:

„Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.’’

Ma már nem hű a magyar. És nem tudom, hogy mennyire tekintenek a mai fiatalok büszkén erre az országra, de mivel én magam is fiatal vagyok még igen csak, és mert 80%-ban így fiatalok között mozgok, azt tapasztaltam: semennyire. Kivétel nélkül szinte mindenki elvágyódik innen és ugyanúgy szidja az itteni légkört, kormányt, mint mondjuk az EU- Parlament. Vagy hagyjuk az EU-t! Több ismerősöm, barátom van kint Londonba, vagy Torontóba például…hát van hírünk!  Nem pozitívnak mondható, sajnos.

Ez alatt az egy hét alatt, sok érdekességet is hallottam. Például: X helyből Y-ba kisbusszal hordták a romákat a választások napján, és valami jutalom fejében ők oda voksoltak, ahova kellett. Ha ugyan oda rakták. Mert nem biztos. Tudják: a szavazófülkében mindenki oda teszi a szavazatát, ahova akarja, ám cáfolhatja magát, ha kiszabadul onnan. – Ne értsenek félre! Még egyszer mondom: ezt több embertől is hallottam már!  Nem a romák ellen vagyok. Sőt! Az egyik ( és a másik)  legjobb barátom roma, és igenis dolgozik, tanul szorgosan! – Persze ezekkel a mende –mondákkal meg  úgy vagyok, hogy hiszem, ha látom. …de mivel ezt sokan megjegyezték már…- Kár is ezen agyalni!

Valahogy kezdem elfogadni azt a nézetet, amit oly sokan vallanak: itt a felső tíz irányit, nekünk meg kuss! Mi csak rohadjunk nyolctól háromig az iskolában, aztán teperjünk dolgozni valami gyárba (ahol szarba se nézik a diákokat)  …és essünk be este kilenckor az ágyba. Na, mi maradt ki? Ja, igen: meg kell nézni az idióta Berki Krisztiánt, hogy ezúttal vajon a húgycsövét vasaltatja ki, vagy átmegy Juniorba és élő egyenes adásba megszül? – A kereskedelmi média mindent megtesz azért, hogy átmossa az agyunkat. ( Nem akarok álszent lenni, én is vevő vagyok az efféle agymosásra. Mert egy nehéz nap után, már csak heverni akarsz, és röhögni a másik hülyeségén.  Berkin lehet).  Minden bántás nélkül mondom: így telnek el napjaink. Robot üzemmódban. És miközben a Fazekas János tér egyik tízemeletes házában a néni épp a rezsicsökkentős számláját mutatja (ami nem csökkent, hanem épp a duplája lett majdnem) kezd elmenni a kedvem az egésztől. Az egész mocskos, lezsírozott politikától, mindentől. Egyszerűen tök feleslegesnek érzem magam.  Meg éhes is vagyok. Meg ha már itt tartunk, pisilnem is kell.

Újra meg újra elkezdtem kételkedni benne, hogy van e, lesz e értelme ennek az egésznek? Így utólag azt tudom mondani, hogy bár nem értem célt: de volt értelme. De akkor, amikor egy tíz emeletes házban csak mintegy négy aláírást tudtam szerezni…elkapott az idegesség. Üresen bámultam a lépcsőház neon sárga lámpáját és magamban, csendesen dúdolni kezdtem valami dalt, aminek csak a refrénjét tudtam. Hurrá, azt hiszem én is agymosott lettem…

( Folyt. köv!)

Lájkold a blogot itt: https://www.facebook.com/profile.php?id=597107567077388&ref=ts&fref=ts

K.B.