FIGYELEM!

Bár a történetet valós, létező emberek ihlették, a velük megtört esemény, csak a képzelet szüleménye. Ez igaz továbbá a fejezetben szereplő helyszínekre is.

Az előző fejezetet itt olvashatod el:http://eleg007.blog.hu/2014/12/08/vervoros-_az_utolsok_negyedik_fejezet_eletjel

A történet kezdetét, itt találod :http://eleg007.blog.hu/2014/11/16/vervoros-_az_utolsok

Prins hullafáradtan esett haza, és nem kis időbe telt még a táskájából előhalászta lakáskulcsát. Tízéves testvérével, Larryval éltek együtt, nem messze a River Parktól. A lakásuk viszonylag nagynak volt mondható. Egy kicsit sajnálta, hogy  panelban  laktak, de talán így könnyebb is volt egyben. Kisöccse ugyanis autista volt. Agyvérzést kapott még egy éves korában. –Ketten éltek, mert anyja és barátja – kivel már öt éve élt együtt- anyagi gondok miatt, Kanadába költöztek munka miatt, két évvel ezelőtt. Larryt is vinni akarták, de Prins kijelentette, hogy ő fogja gondját viselni és kérte őket, hogy ne vigyék el. A lány tudta, hogy nagy felelősséggel jár ez, de rajongott a kis szőke öcséért. Egyrészt. Másrészt mivel tudta, hogy anyáék egy multicég menedzserei lettek, élt a gyanú perrel, hogy kevés idejük maradna rá vigyázni. Neki pedig elég sok ideje volt. – Akkor legalábbis. Pár hónappal ezelőtt kezdett dolgozni az Állami Pszichiátrián. Ugyan kétségbe is esett, hogy mi lesz Larryvel, de a kérdés hamar megoldódott, mert talált egy szakembert – Lien Turnert- aki hétköznap reggel nyolctól négyig vigyázott rá és tanítgatta. – Persze nem ingyen.

-        Asszem rendet kéne raknom. – Állapította meg magában a lány, miután a hosszas keresgélés után sem találta a kulcsot. De egy fénykép kiesett az egyik belső zsebből, amitől elszorult a szíve. Az apja volt rajta. Eric Barenty sikeres ügyvéd volt, jó hírnévvel bírt, de énjének másik oldalát, csak a családja ismerte. Rendszeresen ivott. Ahogy nézte apja 10 évvel ezelőtt készült fényképét, akaratlanul is felidéződtek benne azok a borzalmas éjszakák- nappalok. Elég sűrűn fordult elő, hogy apja részegen tért haza. És agresszívan. Félt is tőle. Rendszeresen a lányon élte ki agresszív hajlamait, ami gyakran szexuális zaklatással párosult. 15 éves volt, amikor először megtörtént AZ. – Ketten voltak otthon: anya és Larry elmentek valami jótékonysági rendezvényre…és akkor…megfenyegette, hogy ha bárkinek is beszél róla, édesanyja fogja bánni…- Így hát ez titokban maradt. Mikor anyja el akart válni a férfitől az megfenyegette őt is. – Meg jöttek az ígérgetések, hogy „ Ez volt az utolsó…megjavulok” stb. Nem javult meg.  Idegenek előtt ment az emberi színjáték: szeretet, család, béke…de amúgy pokol volt az egész.    

    Öt évvel ezelőtt, meg is halt. Prins megsiratta, hiszen az apja volt, de sose tudta megbocsátani az ellene és családja ellen elkövetett bűnöket. Édesanyja akkor találkozott a jelenlegi élettársával, Michaellel, aki mindenről tudott és csupa szív ember volt.

Mikor végre megtalálta kulcsát és bejutott a lakásba, már messziről hallotta Larry öröm ujjongását, aki éppen a Hupikék törpikéket nézte, kényelmesen a kanapéra heveredve, pattogatott kukoricát majszolva. – Pri…Príínsss…! Me’öttél. Azzal ki is szaladt a lány elé az előszobába és a nyakába vetette magát:- Hókipók’ nem kapta el törpök…Hókipóki nem kapta el törpök…- újságolta.

-        Na még az a szerencse, nem? –kérdezte vissza Prins nevetve, miközben megpróbálta kigombolni fekete kabátját és három puszit is lenyomott öccsének. – Bocsi szívem, de a kabátom levenném…na és kinek is szurkolunk?- Kacsintott rá, miközben kibújt cipőjéből. – Gondolkodott rajta, hogy ma magassarkút vesz fel, de nagyon esőre állt az idő, ígyhát lemondott erről a szándékáról.- Törpök vagy Hókuszpók, Larry? Kinek kell éljenezni?

-        Törp, törp, törp, törp…- hajtogatta a fiú teljesen felizgatva magát.-’ Ien elment. Haza menni..el.- Tette hozzá szomorúan.- Ne szeretni engem? Még csak három óra, azért is jöttem hamarabb, mert küldött sms-t, hogy egy órával hamarabb menne el.

-        -De szeret téged, drágám!  Mint ahogy én is. Csak sok dolga akadt.- Nyugtatta meg egy piszival a homlokán a kis törpimádót.

 Eközben, Dr. Gremmel nagyot sóhajtva dőlt hátra forgószékében. Közepes termetű, barna hajú és szakállas férfi volt, arcán már látni lehetett az idősekre annyira jellemző ráncokat. Már négy is elmúlt, ment volna haza feleségéhez és egy szem kisfiához Samhez, de volt még egy kis elintéznivalója.  Kopogtak és egy hatvan év körüli, fehér ápolóköpenyt viselő nő lépett be rajta – Hivatott, doktor úr! Mit óhajt? – Kérdezte vékonyka hangon, miközben bezárta az ajtót. – Jöjjön be, Vanessa! És kérem, hogy értesítse az ápolókat, hogy holnapután  este tartunk egy rendkívüli partit itt, a pszichiátrián! – Adta ki az utasítást Gremmel, kerülve annak pillantását. – Készüljenek úgy, hogy a betegeink is részt vesznek rajta. Vanessán őszinte döbbenet látszott: - De uram! Sose szoktunk ….

- De most szokunk! – Vágott a szavába ingerülten a doktor. – Holnapután ünnepelni fogunk itt, mert én azt akarom és kész!! Ebbe meg mi a franc ütött? – Kérdezte magától csodálkozva. Valamiért rossz érzése támadt.

Este nyolc volt már,  mire  elvégezte a szokásos napi teendőit: mosás, főzés, játszás öccsével, megbeszélték a mai nap eseményeit (ami inkább Larry élménybeszámolójából állt, hogy milyen feladatokat adott neki Lien, hogy mennyit beszélgettek, hogy mennyi jó történetet hallott).  Mire végzett Larry kijelentett, hogy aludni megy, ami meglepte a lányt. –Még nincs kilenc óra. – Mindig akkor szokott nyugovóra térni. De hajthatatlan volt, így Prins megágyazott neki – egy szobában aludtak - és egy nagy puszit adva neki, jó éjszakát kívánt. Alig csukta be a szobaajtót, amikor megcsörrent a mobilja. A kijelzőn Olivier McKenzee neve állt. A lány szíve nagyot dobbant. Szerelmes volt a jóképű, huszonhat éves fiúba.  Csoporttársak voltak az egyetemen, de Oli csak a szakdolgozat megírása  után merte elhívni őt randira. Prins mai napig nem értette, hogy miért nem hamarabb történt ez, holott ő is jelét adta nem egyszer, hogy vonzódik a fiú iránt.  Amikor kérdőre vonta ezzel kapcsolatban Oli mindig csak hebegett- habogott, hogy: „ Mi csak barátok lehetünk, nem több” meg ilyesmi, Prins pedig – mélységesen csalódott volt emiatt- de ráhagyta a dolgot. – Sose volt az a nyomulós fajta. Sőt: igazából komoly kapcsolata is csak egyetlen egy volt, ezt leszámítva.Tizenhét  éves volt és három évig tartott. Timothyval egy suliba jártak, nagyon boldog időszaka is volt. – Egészen addig, amíg a srác meg nem csalta őt a suli új üdvöskéjével, a platin szőke barbi babával, Emma Delliottal.

-        Szia, szia! Hogy vagy Prinsem? – csengett a telefonba  Oli sziporkázó hangja.- Milyen napod volt? Hazatértél végre? Hogy van az a fiú? Felébredt végre már?

-        Hazajöttem aha, minden okés. A fiú pont ma ébredt fel.

 Veselius. Amióta bevitték a fiút a pszichiátriára a lány szinte csak az alapvető szükségletek miatt ugrott haza. 97%-ban ott éjszakázott  mellett. Lient  megkérte, hogy -emelt fizetés fejében-  arra a pár napra költözzön oda hozzájuk. Volt némi bűntudata, hogy „ lelép” öccsétől, de a skizofrén fiú  első betegének számított, és nagyon furcsának is találta. Bedrogozva vitték be, semmi papír, nem volt nála. Még ruha is alig… Mintha, egyedül élne a világban. A történet árnyékoldala az volt, hogy pár nappal ezelőtt, ott megöltek egy fiatal vörös hajú lányt….és pont azon az éjjelen vitték be Vé-t is! Véletlen volna? Vajon ő a gyilkos?  - Kérdezgette magától folyamatosan az ágya mellett ülve Prins. De akárhányszor ránézett a fiúra, nem tudta elképzelni a kegyetlen gyilkos szerepében. Sőt! Éppen ellenkezőleg: Volt benne valami különleges, valami megnyugtató.  Az pedig egyenesen sokkolta, hogy félre beszélt….és róla, Prins Barentyről beszélt!  -

 DE EZ HOGY LEHETSÉGES? NEM IS ISMER? – Amikor a főorvost kérdezte, Dr. Gremmel azt mondta: „ A skizofrének, vagy pszichés betegek gyakran keverik a valóságot és az illúziót. Te megszemélyesítesz számára valakit, akire ő halványan emlékszik valahonnan, de természetesen nem rólad szól az egész. Hagyd rá, Prins! Mindenki tudja, hogy nem vagy gyilkos…bár az angyali résszel egyetértek- és nevetve vállon veregette. – De nyugodtan haza mehetsz, szólok ha van valami.”  De ő nem ment. Tudni akarta, hogy Veselius miként szövi tovább azt a történetet, amiben történetesen ő a főhős. Ő Vérvörös! – Az első nap nagyon zavarta a név, mostanra azonban már néha  hiányzott is neki, titkon. Ami meg végképp bosszantotta, hogy a fiú „ megölte őt” ráadásul a lány múltjában. Vagyis az általa elképzelt múltjában. Többször feltette magában azt a kérdést, hogy milyen is lenne, ha ez tényleg a valóságban történt volna meg? - A sok rossz, talán kihozhatott volna belőle is egy gyilkost…de nem! Pont ezért választotta ezt a szociális munkát, mert segíteni akart másokon. Ha már rajta nem segítettek…

 Ült az ágya mellett és hallgatta a maratoni mesét, mintha csak egy mesedélutánon lenne. Mázlija volt, hogy a kórteremben nem volt több beteg és rendesek voltak a kollégái is, hogy nem sóztak semmi munkát a nyakába. Külön engedélyt kért a vezetőségtől, hogy ő csak Veseliussal foglalkozzon, mint esettanulmány. Eleinte furcsán néztek rá, de aztán megenyhültek és a lány szabad kezet kapott. Mondván, hogy „ Fiatal vagy még, Prins! Tapasztalj hát, ha ezt szeretnéd, csináld csak! – ”Nem hagyta nyugodni az, hogy vajon mi fog kiderülni Veseliusról? Vajon a gyanú be fog igazolódni? Vé ölte meg azt a vöröshajú fiatal lányt? Miért tette volna? Talán féltékeny volt? Megcsalta?  Hitte is, meg nem is a bűnösségét…– Nem feltételezte róla, de volt már annyi tapasztalata, hogy tudta: pszichiátrián ne ítélj elsőre és ne higgy a betegeknek.

  Miután Vé felébredt elment a doktorért, aki éppen kórházon kívül volt.  Meg akarta várni, de Lien akkor küldte az sms-t, hogy hamarabb távozna tőlük. És ha már éppen abban a minutumban ébredt fel, Prins kapásból beleegyezett. – Próbált elköszönni Vétől, de a fiú ( miután közölte vele, hogy csak hallucinált és nem is ismerik egymást) visszazuhant az ágyra és öt percnyi kitartó káromkodásözön után, úgy tett mint aki ismét aludna. – Semmi hajlandóságot nem mutatott a vele való kommunikációra. Ptrins remélte, hogy furcsa betege holnap, aktívabb beszélgetőtárs lesz.

-PRIIINS, halló! – A lány Oli hangjára riadt vissza a jelenbe. – Még mindig itt vagyok, halihó!!

-  Olikérlek ’ eharagudj, el’ondolkoztam .- Hadarta a lány ajkába harapva.- Csak, hogy kérdeztél a fiúról, tudod… - Gratula Prins, életed szerelme felhív, erre te meg jól beégeted magad előtte- Szidta  magát gondolatban.

-   Jó, nem baj, megértelek: nehéz heted volt – jött a válasz szelíden. – Mi lenne, ha megbeszélnénk ezt egy vacsora mellett a Deliens Dewwerben?

-  Benne vagyok! – vágta rá egyből a lány.

-   Érted megyek.

Torkában dobogott a szíve. – Főleg, amikor másfél óra elteltével ajkuk összeért és a férfi lágyan megcsókolta. Boldog volt, úristen milyen boldog. Kifogta Álmai Hercegét! Igen: ez csak álom lehet, semmi egyéb. Nem sejtette még, hogy hamarosan minden rémálommá válik…

 Vé nyitott szemmel feküdt a meglehetősen kényelmetlen kórházi ágyon.  Egyedül volt a kórteremben. Mivel ősz volt, csak félig takarózott be, de most teljes erejéből lerúgta magáról azt. Néhol itt -ott villant fel a hold fénye, biztos volt benne, hogy egészen kellemes odakint az idő. Tisztában volt vele, hogy tulajdonképpen most bárhol lehetne. Legalábbis ilyenkor, éjszaka. Mérget vett volna rá, hogy az éjszakai felügyelőknek fel se tűnt volna, ha eltűnne. Unta már ezt az álarcot, ezt a megjátszósdit, de nem tudta letagadni, hogy Vérvörös miatt akármilyen messzire elmenne. Tilos lenne szeretnie őt, de mégis…Ugyan volt némi bűntudata azzal kapcsolatban, hogy hazudott a lánynak de…de megfogja érteni. Százszázalék. És nem is az a kérdés , hogy megbocsájtja neki e a kegyes hazugságot, hanem, hogy hogyan tovább? Hogy fogja teljesíteni a feladatát? Vajon készen áll rá?  Veselius tartott tőle, hogy elkésett, de jobban ismerte Prins, mint azt gondolnák...Tudta, hogy lehet a lányra számítani és hogy kiváló a Nagy Feladatra. Mert Ő Vérvörös…. 

Észrevette, hogy a folyosón ég a villany. Mivel nem tudott aludni, - és nem is szokott- úgy határozott, hogy tesz egy kört odakint a folyosón. Csak nem vágják emiatt kényszerzubbonyba. Mikor feltápászkodott az ágyról, látta hogy  az amelletti kis szekrényen három egy-egy literes palack víz, és kábé egy heti vacsoraadagja áll. – Ha tudnád, hogy nem eszem…- Suttogta Vesellius miközben odébb egy kenyeret beljebb csúsztatott a fal felé, mert az eltökélte, hogy le fog esni.- De  jólelkű vagy, Vérvörös. – Nagyon is jól tudta, hogy a lány kisajátította magának. Aminek azért – őszintén szólva- nagyon is örült.

Kiment a folyosóra de alig tett pár lépést, hangokat hallott. Egy ajtó mögött férfiak beszélgettek. – Lerítt róluk, hogy nem betegek. Vé megállt és az ajtóhoz simulva hallgatózott. úgy vette ki a hangokból, mintha három férfi tanácskozna.

-  Utoljára mondom el Dr. Gremmel, a WOREN-nek itt kell meg kell valósítani – a reszelős férfi hang, durva erőszakos volt. – Tudja mennyi lénk lesz belőle!
- Igen, de a betegek…ez jogilag…- Az orvos hangja megremegett. Kétségbeesés és hitetlenkedés egyszerre párosult benne. – Nem tehetjük meg, iszonyatos per lesz…
- Ó, ettől nem kell félnie! – kapcsolódott be a beszélgetésbe reszelős, mély hangon egy harmadik férfi. – Manapság bármi megtörténhet…főleg ennyi agybeteggel, ugyan már! A társadalom szarik rájuk. Lesz egy kis céco, de az elmúlik.
- De hogy lehetne elvinni őket? Hogy lehetne…?
Az első hang gazdája krákogva felnevetett.
- Hát magát is be kéne zárni, doktor úr! Az előbb pofáztam el, mit tegyenek: leszarom, hogy csinálják, de tegyék el láb alól, azt a sok pszicho barmot. És a lényeg, senki nem tudhatja meg!
- De valaki már gyanakszik…illetve remélem nem, de – kezdte bátortalanul az orvos, de az előtte szóló őrjöngő hangon sziszegve rátámadt.
- Hogy lehet ekkor…KI AZ?
- Prins Berenty. Meglátta a hamis papírokat.
- AKKOR KUSSOLTASSÁK EL DE AZONNAL.- Ordította őrjöngve a másik.- ÜZEND MEG OLIVÉRNEK, HOGY KEFÉLJE MEG JÓL, MERT HA NEM FOGJA VISSZA MAGÁT, EZ LESZ AZ UTOLSÓ! NEM ÉRDEKEL: HA KERESZTBE TESZ ÖLJÉK MEG, A TÖBBIVEL EGYÜTT - Vé hallotta, amint a magából kikelt ember, kapkodva, hörögve szedi a levegőt.- De fel is hívom majd! 

Vé automatikusan hátrébb lépett az ajtótól. – Kezdődik- Gondolta magában.- Tényleg kevés az ideje. Vérvörös és a többi beteg életveszélyben van. Meg kell állítani ezt, mielőtt még a pokol elszabadul.

 Prins lázasan készült a randira. Tűzpiros estélyit vett fel, magassarkúval és több mint fél óráig sminkelte magát.- Bár Oli a természetes szépségéért szerette, de….de már hiányzott neki ez a kis pacsmagolás. A telefonja ismét élesen megcsörrent.

 Cecilya hívta, az egyik kolléganője. Amin kicsit fel is húzta magát. Este tízkor, mit akarhat?  Nem kedvelte a szőke lányt, mert túlságosan sokat beszélt, plusz folyton idegesítette a pasis kalandjaival. De sose kereste még telefonon. Akkor ez most fontos lesz! – A beteged megszökött, Prins! A srác le’épett! – Visította zaklatottan a telefonba. – A főorvos azt mondta, hogy a rendőrség szerint ő ölte meg azt a lányt…tudod a vöröset! Már körözést adtak ki ellene. Be is mondta most a BBC, kapcsolj oda: „ 911- Zárt osztály” szalagcímen fut. Vigyázz magadra Prins!

A lány érezte, hogy torkában lüktet a szíve.  Eszébe jutott Vé képzelgése! Abban a tudatban volt, hogy ő Prins gyilkolt, holott – mint minden egyéb képzelgése- ez is csak egy személyes élményből fakad. Úristen!!! Megszökött…- Holt biztosra vette, hogy Vé felé tart: tudja a címem!Állj! Tudhatja? – A lány gondolatai forródrót üzemmódra kapcsoltak.-  Larry…- Hullámban öntötte el a pánik. Fel kell hívja Olit! Nem! Előbb előveszi a fegyvert. Anno, még Oli adta neki, biztonsági okokból. Miközben vetett egy pillantást a tévéző Larryre kihúzta éjjeli szekrényének belső fiókját és egy automata fegyvert húzott elő. Szerencsére töltve volt. Barátja tanította ugyan tanította lőni, de a reszkető kézzel zárta vissza a kis szekrényt. Vé gyilkos, és ide tart! Vé Gyilkos és ide tart! Nem: nem tudta elhinni. De mégis hihető volt. Vörös hajú lányt gyilkoltak meg…akkor ezért kötődik hozzá. Mert az ő haja is vörös. Azt hiszi ő az a lány…

Már elkésett. Vé ott állt az előszoba küszöbén. Valahogy bejutott. Merev, falfehér arccal vizsgálta a lányt, aki ráemelte a fegyvert:- Tudom az igazat. Tudom, hogy mért kötődsz hozzám! Nyugodtnak akarta álcázni hangját, de úgy remegett mindene, akár a kocsonya. – Te ölted meg azt a fiatal lányt, igaz? 

 Vé úgy fürkészte őt, mintha most látná először. A lány sose gondolta volna, hogy ténylegesen félni fog a fiútól. Pedig most nagyon is félt. Felhúzta a pisztolyt és kezét a ravaszra helyezte...

A történet hamarosan folytatódik! ( A blogon lévő további fejezetek, csak vázlat szerűek! :) )

Lájkold a blogot és ne maradj le! https://www.facebook.com/profile.php?id=597107567077388&ref=ts&fref=ts

Kokas Bálint