2015 eleje van hihetetlen, hogy ez az év is milyen gyorsan elröppent. Alig merek kimenni a lakásból olyan hideg az idő, de le kell ugornom a közeli ábv-be. Nem tudom ki, hogy van vele, de én ekkor mindig tartok magamban egy „ Ez történt 2014-ben” visszaemlékezést. Mérlgelek.- De azt gondolom, hogy igen sokan teszik ezt rajtam kívül, hiszen sokan szeretik tiszta lappal kezdeni az újévet!

A tavalyi szilveszteri buli, totálisan félrecsúszott. Házibulival kezdődött, majd egy diszkóban folytattuk a barátaimmal, de néhol olyan képszakadások vannak, hogy…ugorjunk! Szóval: elsején ki kellett heverni mindezt. – Ja meg gyorsan meg kellett fogadni ezt azt, hogy: „ soha többé nem iszok, soha többé nem cigizek, és normális leszek, egész évben”, noná, hogy nem tartottam be! – Fölöslges fogadalmat tenni, mert halálbiztos, hogy nem tartjuk be! – Nem sokat henyélhettem, mert a romológia vizsgát, január 6.-ára vettem fel. – Egy sort se tanultam még rá, tehát lassan el kellett kezdenem. Miután az jól sikerült, ott volt a következő vizsga, „legrettegettebb” tantárgy: a szociálpolitika. – Csak halkan megsúgom annak, aki nem tudná, szociálpedagógia szakrajárok, egy főiskolán. A szocpoltól be voltam rezelve, vagyis már decemberben el kezdtem rá tanulni…és úgy megbuktam, mint ide Mekka….- Oké, vicceltem.

Miközben a bolt felé tartok, néhány szomszéd rám köszön és „ B.u.é.k.’’-ot kíván, én meg igyekszem még jobban szedni a lábaimat, mert olyan hideg van, hogy érzem, itt a vég!

Nagyon sok más dolog történt még akkor, januárban, felsorolni is nehéz lenne. Az egyik legfájóbb pont, nagymamám halála volt. Beteg volt már, végig ott voltunk mellette…és éreztem, hogy erre nem lehet eléggé felkészülni. Mármint az, hogy tudod, egy szerettedet elveszted és csak vársz, hogy: talán egy perc múlva…félóra múlva…óra múlva…idegőrlő. – Azt szoktam mondani, hogy nem az a lényeg, hogy ki meddig él, hanem hogy mit tesz. Mert az embert tettei alapján ítélik meg, nem kora szerint. – Az járt a fejemben, hogy mamám mennyi mindent átélt, te jó ég: háború, forradalom, rendszerváltás…és óhatatlanul megkérdeztem magamtól, hogy: mit fogok én még elérni? Lesznek körülöttem, ha meghalok? Feltűnik e majd, ha nem leszek? …Hát mama: nyugodj békében!

Ahogy pörögnek a fejemben az idei év eseményei - sok mindenről lehetne írni- , lassacskán rá kell jönnöm, hogy egy-két dolgot megbántam, vagy ha visszamennék az időben, másképp csinálnám. – Pedig általában semmit nem bánok meg és nem csinálnám másképp, már csak azért sem, mert hiszem, hogy minden okkal történik. De ezúttal változtatnék. Sokszor léptem át olyan határokat, amiket nem kellett volna, meg valahogy szeptembertől megszállt a „ semmi nem érdekel” életérzés. –Ennek persze több oka van, amit nem fogok itt ecsetelgetni.

Egy dolog biztosan érdekelt:a Vérvörös! Megváltoztatott, úgy érzem. Nagyon nagy kihívás egy ilyen regényt írni, főleg úgy, hogy a címszereplőt nem ismerem….annyira. Vagyis: látásból igen, máshogy nem. - Viszont könnyebb is, mert nem befolyásol érzelmileg.- Már ha attól eltekintünk, hogy bele nem zúgtam. – Mert volt olyan időszak…De már csak volt. Sokszor nagyon nehéz megtalálni a határokat. Íróként van ihleted, azt hiszed ismered azt, akiről szól a regény…azonban rájössz, hogy a valóság más és Ő –finoman fogalmazva is- lese szar téged! Ennek ellenére jól van ez így, mert tudok vele –úgymond- dolgozni. Az egész történet ott van az agyamban és ha változna a viszony egy kicsit is Vérvörös ihletője és köztem – ha csak napi szinten beszélgetnénk is- összeomlana az egész. Ebben biztos vagyok. Ő tökéletes kontrollt add nekem. Olyan, mint egy Norbi update diéta: ha tartom a határokat megváltozhat az életem, ha nem akkor megszívtam. De természetesen tud az egészről!

A bolt mellett már ott áll a kidobott fenyőfa. Szegénykém, mint a kopasz csirke. Amikor bemegyek, megcsap az a tipikus bolti illat!

Dehogy miért hozom fel újra ezt a témát? Mert most értettem meg, hogy fontossá vált, válik nem csak számomra: ismerősök, barátok, idegenek számára. A fogadtatása nem volt olyan pozitív, de mostanra elült a vihar. Egy ismerősömnél voltam, és a kis 10 éves öccse nagyon meglepett.-  Nagyon aranyos, kell ide írnom.

-  Mi lesz azzal a lánnyal? – Kérdezte, odafutva hozzám, én meg bambán nézek rá, hogy: - Kire is gondolsz?

-  Hát a vörös hajú…ugye nem hal meg a végén? – Ja, szóval a regényre gondol! Leesett…

- Nem, ő életben marad! – válaszolom neki, miközben meglepetten nézek a tesójára.

 Nem gondoltam volna, hogy egy tízéves is olvassa…nem is neki való. De a tesója elmeséli, hogy amikor kiposztoltam az első fejezetet, ő épp olvasta, amikor öccse odakúszott mellé, és azt akarta, hogy olvassa hangosan neki is. Azóta együtt olvassák. Tök kész voltam! Ez hihetetlen…Pedig nem neki való: Prins és Vé eléggé szabadszájú, indulatosak néhol…ki kelllett volna raknom a 16-os karikát? Megkérdeztem a kisfiút, hogy miért szereti a regényt?

- Mert izgalmas, és mert, a lány Fannyra hasonlít. – Fanny: sulis játszótárs.- Én a lányt jobban szeretem...De elmehetek abba a kórházba ahol ő dolgozik? Találkozhatok vele? 

Ez annyira aranyos volt: olvas valamit és keveri a regényt a valósággal! Esküszöm, nem tudtam neki mit mondjak, nem akartam azt mondani neki bevallani a valóságot, szóval azt mondtam neki, hogy:

 -Hát tudod ő most már nem dolgozik ott….meg túl messze is van. – Elhúzta a száját.- De tudod ő bárhol felbukkanhat, pont akkor, amikor nem is számítasz rá! A történet elején is csak úgy megjelent, hát kitudja:te is bármikor összefuthatsz vele. - Kicsit rágja magát ezen, nem tetszik neki  a válasz, mert ő most akar vele találkozni, de aztán sikerül lebeszélni őt erről a haditervről. - Eltudom képzelni: egy telefon és iderohanna, hát...rám jönne a nevetőgörcs, haha!

De tudatosul bennem, hogy megéri szenvedni ezzel a dologgal. Ha más nem: hát az ilyen pillanatokért, beszélgetésekért. Furcsa és leírhatatlan!

Ahogy hazafelé tartok, találok néhány petárda maradványt az aszfalton. Érdekes amúgy, hogy mindenki mennyire nagyra tartja a szilvesztert. Köztük én is! Pedig ha belegondolunk, mi az, ami megváltozik? Lényegében semmi! Az élet ugyanúgy megy tovább…Talán, ha keresgélni kéne, azért egyvalami változást lelnék. Ott belül, kigyullad újra a láng. Az a láng, ami óév végére megfáradt és lassan kialudt. Az élet, az új remény, az új kezdetek és új lehetőségek lángja ez! Mert hátunk mögött hagytuk a múltat és kezdhetjük tiszta lappal! Nem igaz? Nem tudhatjuk, mit hoz az új év, szóval: előre kétezer tizenöttel és B.U.É.K.!

Lájkold a blogot itt: https://www.facebook.com/profile.php?id=597107567077388&ref=ts&fref=ts

Kokas Bálint