Az előző rész itt:

http://eleg007.blog.hu/2015/03/05/vervoros-_az_utolsok_tizenkettedik_fejezet_megvaltas_3_resz_610

Így találkoztak először.Szándékosan tette a hülyét, mert kíváncsi volt a lány reakciójára. Pontosan ezt várta tőle. Minden megvan benne: a fellobbanó tűz, a csitító víz, a simogató szellő, és a biztonságot jelentő anyaföld. Hogy honnan tudta ezt? Elég volt csak a lány szemébe néznie. A szemébe, mely - a mondás szerint is - a lélek tükre. Ez a lány tökéletes választás lesz! Ezt gondolta, ezt érezte akkor, és most is így érzi. Nem csalódott benne. Kicsit sem....bár sajnálta, hogy Vérvörös nem emlékszik erre az első igazi találkozásukra, de talán jobb is .

Tippje se volt arra, hogy hogy is jut vissza a Mennybe, de akkor ez érdekelte legkevésbé. - Vérvörös...Vérvörös...Vérvörös...ismételgette gondolatban a hirtelen jött nevet. - Miért bukott ki ez a név? - Kérdezte magától homlok ráncolva, miközben bringájával egy dél-koreai csoportot igyekezett kikerülni. - És mi lesz vele, ezek után? Hova megy? Mit eszik? - Abba bele se mert gondolni, hogy szülei miféle poklot élhetnek át most. Hiszen meghalt. Biztos, hogy gyászolják de....NE GONDOLJ MOST ERRE! - Figyelmeztette magát a fiú.- Az a parancs, hogy a megtalált személlyel foglalkozz! Vagyis: Vérvörössel.

- Hát itt vagy, Veselius! Fiam! - A fiú összerezzent, ahogy meghallotta háta mögött az Isten hangját. Mikor megfordult, nagyapja gyönyörűen csillogó kék szemébe nézett és egy hosszú hajú, ősz szakállú, idős férfi állt előtte. Kezdetben zavarta ez a dolog, de mára már megszokta: Isten annak képében jelenik meg előttünk, akit a szívünkhöz a legközelebb érzünk magunkhoz. Számára Elias Braudner volt a példakép: szerető férj, jó családapa és kiváló nagyapa volt. Aki ismerte, rajongott érte. - Érzem, hogy nagyon töröd a fejed valamin.- Szólította meg nyájasan a gondolataiból felrezzent fiút.  - Csak az első találkozásunk jár a fejemben - Vallotta be mély levegőt véve.- Annyi minden változott azóta!

Az öreg felnevetett. - Az élet nem más, mint változás, mit ti emberek formáltok! Úgy érzem, az évezredek ellenére, még nagyon sokat kell tanulnotok. És ez rád és a lányra is igaz. 

- Mit, pontosan? - Húzta fel a szemöldökét kíváncsian, bár azonnal megbánta ezt az ostoba kérdést. Mit, mit? Rengeteg dolgot tanult már Prinstől, és különben is: minden embertől tanulunk valami újat...- Azt  hiszem visszavonom a kérdést.

Az öreg várt egy kicsit, majd odalépett a terített asztalhoz. Percekig állt felette, mint aki nem tudja eldönteni, mit is vegyen le róla.- Hmm, úgy látom van füge - mondta elégedetten és máris levett egy szemet a finomságból. - Degeszre tudnám magam enni belőle...- Nevette el magát rákacsintva a fiúra, majd elkomolyodott.- A lányon jár az eszed, ne is tagad.

Vé nekitámaszkodott a márványasztalnak. - Féltem őt...nagyon féltem! - Vallotta be halkan, fejét leszegezve.- Sok mindent tud már, de ez még az út eleje, úgy érzem!

- Minden út ott ér véget, ahol a másik elkezdődik! - Válaszolta bölcsen a fiú. - És Vérvörös nevében hordozza sorsát. Ő a kívülálló, valamennyi társa közül.

- Be kell őt avatnom! - Jelentette ki Vé nyomatékosan. Tudnia kell, hogy mit takar a neve és hogy mi a feladata. Tehetetlenséget érzett. Tudta, hogy nem segíthet a lánynak, hiszen ez az ő próbája, de a tudat, hogy nem lehet mellette megőrjítette őt. Tette pár lépést, hogy levezesse feszültségét, de hasztalan volt. Míg nincs mellette épségben a lány, aggódni fog érte.  -

- Később...később talán megtudhatja, hogy miért lett neve Vérvörös!- simogatta meg szakállát az Őszhajú.- De miért volna jó, ha már most tudná? - Tette fel költőien.-Mert mi is a vér?Hm? Mi jut eszünkbe e szócskáról: " Vér"?- Az élet, ugyebár ? Vagy a remény?  Hisz a vérző sebek jelenthetik az új kor hajnalát? A túlélés? - Jött a kérdés ismét szelíd filozofálással.- Igen! Hiszen minden küzdelemben kiontott vér, záloga a túlélésnek! Megállt és fürkészően nézett a fiú szemébe. - Korai még meg tudnia, hogy nevének egyik fele a lét első eleméből fakad. A másik meg..hát igen - kuncogott fel az öreg- a vörös haj. A lány elengedhetetlen kelléke, ha szabadna így mondanom! Reméld, hogy nem paróka!- Nevette el magát ismét, de most már Vé is vele tartott.

Eleinte furcsa volt neki, hogy Isten ennyire...ő nem így képzelte el. Igaz nem is hitt benne. De ha hitt volna is: egy komoly, szigorú, ízesen beszélő lénynek gondolta volna. Nem egy mókás, bölcs nagyapó képében képzelte el, amikor hittanon a Genezisről olvasott. - Azóta rájött, hogy túlságosan elzárkózott ettől a dologtól, és meglehetősen mereven kezelte a témát. Mekkorát tévedett!

- De kérdezd meg! - Csendült mellette ismét f nem kellett el a hang.- Hogy az életen kívül, minek is jelképe még a vér? - De nem kellett feltennie, magától is tudta: a halálé!

- Ha most ő, az élet jelképe...- Kezdte vonatottan, szinte suttogva.- És ha Ő egy szimbólum akkor...- Megértette és hirtelen, és beleremegett a felfedezésbe.- Akkor azt jelenti, hogy ..hogy eljő az idő amikor...NEM AZ LEHETETLEN! -Üvöltött fel lelkében egy hang.- Ez nem lehet...

- Nincs csak jó és rossz - Felelte szelíden az Úristen.- Rajongani fognak érte, és támaszként néznek majd fel rá...de eljön az idő egyszer, amikor ez fordítva lészen!

- Mert egyben a vér a halál szimbóluma is - Préselte ki ajkán a szavakat Veselius megkapaszkodva a fénylő asztalban.- Vérvörös...nem kerülheti el sorsát: nem csak teremteni lesz képes, hanem pusztítani is fog!

Folytatódik! Tizenharmadik fejezet: Az utolsók

Kokas Bálint