-Mi a terved? – Faggatta Vérvörös, miközben behozta a táskáját és annak teljes  tartalmát kiborította az ágyra.-  Ha itt van az a szerződés vagy mi, akkor…

- Nem mész el oda! – Pattant fel az ágyról Vé. – Tudod, hogy ha bántja őt, akkor az egész rendőrség a nyakába lenne! Hallod, Prins? – A lány rá se hederítve matatott a különböző sminkek, papirok, kulccsomók közt.

- Hallom, de itt kell legyen! – Motyogta a lány elszántan, majd átszáguldott a nappaliba és egy névjegykártyát tartva kezében tért vissza. – Ő Jacob Edwards nyomozó – Bökött az igazolványképre.- Ő az egyetlen kábé, aki hisz az ártatlanságodban rajtam kívül. Mindent elmondok neki holnap! – Jelentette ki a lány eltökélten, de amikor látta, hogy Vé abszolút nincs elragadtatva az ötlettől, kicsit leereszkedőbben folytatta.- Tudnia kell. Egyvalakit fel kell világosítanunk, ha netán mi már…- A  lány lenyelte a mondatot.

- Ha mi mi? – Vette fel a kesztyűt szerelme, a kelleténél kicsit indulatosabban.- Megértem, hogy félsz de….

-Nem!- szakította félbe temperamentumosan a lány, a kezében féltucat befizetésre váró, sárga csekkel.- Amikor kezdődött ez az egész Vérvörösség…én nem hittem, hogy így el fog durvulni minden körülöttem!

  Telefonja hirtelen éles berregésbe kezdett. – Ha még valami történt én esküszöm…!- Sziszegte dühösen a lány, és felkapta a barna komódról Samsungját. A kijelzőn édesanyja mosolygós képe jelent meg, színes csákóval a fején. Farsangkor készült kép…vagy öt éve már.

• Priiinsssssssss!! Kicsiiim jóóól vagy!!!!! – Sikított bele Marianna Barenty a kagylóba olyan élesen, hogy a lány szinte majdnem leejtette azt.- Láttam a híreket…benne voltál…meg a szökött rab…vagymi! – Édesanyja olyan felzaklatva beszélt, mintha már közölték volna, hogy ő is gyilkos.
• Veselius megszökött de…- Kezdte két nagy levegővétellel nyugodt hangnemet erőltetve magára.- De fogalmam sincs merre van! – Hazudta, egy töredéknyi gondolkodási időt se adva magának.- Engem nem keresett, és…és vannak rendőrök itt! – Csillapította le az aggódó felet…bár voltaképp ő se volt most a nyugodtság mintaképe.- Minden rendben van!
• ..SEMMI ….NINCS RENDBEN! – Sziszegte fülébe élesen villámcsapásként a temetői hang.- SEMMI …NINCS…
• Neemost!! – Nyögött fel a lány reszkető kezével szorítva a telót.
• Vérvörös! – Veselius a lány mellé ugrott és óvón mellkasához szorította a didergő lányt.
• KICSIM? MI A BAJ??? – Kiáltott fel pánikolva vonal másik végéről Marianna.- Mintha valami…Prins!! Mi történt veled???

A lánynak lövése volt, hogy mit tudna erre felelni. Egy dologban már nem mondott igazat, de másodjára nem tud lódítani.- Kicsim, oda megyek! – Ajánlotta fel hirtelen, és lerítt róla, hogy komolyan is gondolja.- A következő géppel indulok Bostonba!

• Neee! – Kiáltott fel a lány, miközben izzadságcseppek kezdtek gyöngyöződni homlokán. Ha ide jön, csak veszélynek teszem ki őt. Azt nem tehetem! Nem veszíthetem el őt is.-Az történt, hogy az egyik szomszéd fiú véletlenül berúgta az ablakomat .- Improvizált gyorsan, megspékelve azt egy nevetéssel.- Mindjárt tizenegy, és még javába rúgják a bőrt!
• Akkor biztos, hogy minden rendben?? – A hívót meggyőzte a magyarázat, de azért még biztosra ment.- Elmondhatod, ha baj van…
• Minden rendbe…
• BÚCSÚZZ EL TŐLE…BÚCSÚZZ EL!- Víjjogott a hang ismét fel fülében, de olyan élesen, hogy azt hitte kiszakítja a dobhártyáját. - AZ UTOLSÓK JÖNNEK ….! AZ UTOLSÓ NAPOK!!- Ekkor hirtelen egy iszonyatos hörgés hallatszott. És utána csend.

Érezte, hogy forróság járja át testét. Érezte, hogy félelem szövi be őt.

         -Prins, mi a baj?? – Tedd le!! – Suttogta Veselius, gyengéden megsimogatva arcát- Nagyon kimerült vagy…

• Jól vagyok!- Formálta ajkával némán. Pedig, nagyon jól tudta, hogy minden igaz, csak ez nem.
• - Anya! Tudnod kell hogy, hogy szeretlek...- Hangja elcsuklott. Szedd össze magad, Prins! - Ostorozta magát a remegő lány.- Akármi történt, akármi is fog történni, köszönöm, hogy voltál...Én...én nagyon szeretlek!
  Hallotta, hogy a vonal túlsó végén szaporábban vették a levegőt:
  
• - Kicsim, mi...mi a baj? Miért van az az érzésem, hogy búcsúzol? Hova mész? - Faggatta megrökönyödve, félelemmel a hangjában Marianna. - Mibe keveredtél, Kicsim?
  A lány nem válaszolt azonnal. - Szeretlek. - Válaszolta alig hallhatóan.- Sose felejtsd el, amit mondtam. - Most mennem kell. Majd beszélünk még...legalábbis remélem! - Tette hozzá megtörölve könnyes szemeit. Hallotta, hogy anyja válaszolni készült, de gyorsan bontotta a vonalat. - Ne haragudj ...kérlek ...nem tehetek mást! - Suttogta halkan, megpuszilva a telefonja kijelzőjét, ahonnan Marianna Prins vidáman mosolyogva nézett vissza rá.

Másodpercekig, csak a kijelzőre bámult. Elkapta az a bizonyos „ senkivel nem akarok beszélgetni hullám!”

• Tudom, hogy nehéz…- Kezdte Vé együtt érzően.- De tudom, hogy minden rendben lesz.

„Manipulál, Vérvörös! Rohadtul azt teszi. – Robbant be újra Barbi hangja elméjében szikraként.- Vagy….mennyire ismered te igazán Veseliust?”

Ekkor, valami megmagyarázhatatlan düh támadt fel benne. Tudnia kellett róla, hogy ez lesz! Tudta, hogy Larryt elrabolják..tudta, hogy vadászni fognak rá…tudta, hogy mindent elveszíthet.

• MINDENT TUUD!!! – Sziszegte a hang kígyóként a fülébe.- Ő …MINDENT TUD! Ő TEHET MINDENRŐL….!!

 -Prins, jól vagy? – Kérdezte felhúzva szemöldökét Vé, aggódó hangnemben.

Noná! Hazudtál. Becsaptál. Manipuláltál. És te ölted meg őt. – Gondolta magában és némán elkáromkodta magát.

-  Mindvégig tudtad, hogy ez lesz..- Kezdte lassan, vádlóan lesütve szemét.- Tudtad, hogy elrabolják …- Hangja elcsuklott. Nem sírhatsz, légy erős! – figyelmeztette magát mély levegőt véve.

- Nem rajtam múlt. Okkal történt, Prins! – válaszolta a fiú remegő hangon.- Meg fogod érteni….

Na jó! Itt telt be a pohár. – Fortyant fel magában a lány, ökölbe szorítva kezét.

-MI AZ, HOGY MEG FOGOM ÉRTENIIII??? – Ordított a lány magából kivetkőzve.- 10 ÉVES BASSZA MEG!!!!  -Miért nem téged raboltak el, hm??  –Szidta magában.  Miért rángattál ebbe bele? Ha te nem lennél, itt lenne mellettem….normális életem lenne!

Az angyal megragadta a lány vállát és szembe fordította magával. – Sokkal jobban tudom mit érzel, Prins. Én is átéltem, ugyanezt! – Vallotta be őszinte fájdalommal a hangjában.- Idővel beforr minden seb..Már hatalmad van. Az élet nem egy regény. Ez a kőkemény valóság!

A lány vett még egy nagy levegőt, hogy lecsillapítsa indulatait, de hasztalan volt. Kirántotta magát a fiú kezei alól, és hátrálni kezdett előle.

-TŰNÉS INNEN! KIFELÉ! – Kiáltott rá gyűlölködő tekintettel.- Bárcsak sose találkoztunk volna!  Érezte, hogy könnyei ki fognak törni. Pedig nem is volt az a Titanicon is besírok fajta.

 – Rendben, ha ezt szeretnéd…- mondta végül beletörődve, de látszott rajta, hogy nem ilyen végre számított.- Ne feledd, hogy hatalmad van, Vérvörös. Te jó vagy…

 Amikor magára maradt a némaságban még a szívdobbanását is hallotta. Csak ott állt a nappaliban  és falon logó tükör előtt állva nézte tükörképét. Gyűlölte őt. Gyűlölte az egész Vérvörös dolgot. Elvesztette Larryt. Már senkije se maradt. Sose gondolta, hogy így vállnak el Veseliustól, és nem tudta, hogy látja e még valaha is, de akkor abban a percben undorodott tőle.

- SZÖVETSÉG!!! – Sziszegte a hang a fülébe sejtelmesen.- Mi ketten…

- Megkereslek Barbi! – Határozta el magát ökölbe tett kezekkel.- Ha te vagy a kulcs mindenhez, előbb vagy útóbb találkoznunk kell. Holnap ideje bemutatkoznod, személyesen is.

Már most elindult volna szíve szerint, de olyan elemi fáradtság vett rajta erőt, hogy ruhástúl zuhant az ágyba. Tudta, hogy Larry miatti aggodalma miatt nem fog jól aludni. De muszáj volt próbálkoznia. Nagyon ráfért. Nehéz napokat élt meg…és ki tudja, mi is vár még rá!

Folyt. köv.!