Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.

2015. augusztus 12. 11:41 - Kokas Bálint

"Tehetségek tyúkanyója" - Interjú Dr. Bánhidiné Maróti Magdolnával

Éden Gyula- Az előző interjú itt: http://eleg007.blog.hu/2015/07/03/edenbol_edenbe_interju_vago_gyulaval

Ez a cikk a 2015. évi Műsorkalauz című magazin augusztusi számában is olvasható!

Dr. Bánhidiné Maróti Magdolna énektanár, ének-,előadóművész,  jazz énekes. Számtalan, országosan is  (el)ismert tehetséget karolt már fel, többek közt Muri Enikőt, vagy Szakos Andreát.  „A  tehetségek tyúkanyója” örömmel adott interjút a magazin olvasói számára.  

 

Rengeteg tehetséges fiatal veszi  körül. Hogy kezdődött ez?  Mit jelent Ön számára a tehetség?

Ez egy nagyon jó kérdés! Nagyon sokat jelent. -Nyíregyházán az énekoktatással foglalkozom, ez kezdődött az Országos Szórakoztató Zenei Központban, huszonhárom évvel ezelőtt. Utána a Zrinyi Ilona Gimnáziumban tanítottam tizenhat évig, majd a Wesselényiben is, két-három évig, és jelenleg van egy saját színitanodám, ahol a tehetséges gyerekek felkarolásával foglalkozom, onnan is kerültek  már ki többen a színművészeti egyetemre! Nagyon fontosnak tartom, hogy a tehetség megtalálja azt az utat, ahol érvényesülhet, és nekem ebben van feladatom, úgy gondolom!

Nincs könnyű feladata, hiszen rengeteg tehetségkutató van ma már, és könnyen el tud benne veszni az ember! Mi a véleménye ezekről?

Sok gyerekem került be a tehetségkutatókba, és nagyon jól szerepeltek. Mint például Szabó Mariann, Muri Enikő, Szirota Jenifer az X-Faktorban, vagy épp Szakos Andrea  a Megasztárban, de megmondom őszintén, hogy  a tehetségkutatók néha kicsit rossz irányba viszik el a dolgokat. Ott az a fontos, hogy sztori legyen, nekem ez nem tetszik benne! Mert valóban lehetőséget adnak a tehetséges fiataloknak, csak sok tehetség azért sikkad el, mert nincs megfelelő sztori a háta mögött. Én ezt nem tartom helyesnek. Sokkal jobb lenne, ha egy kicsit jobban oda koncentrálnának a szakmai részére. És még annyit hadd mondjak -ha már így meg lettem szólítva –és kritikusként, hogy nem tetszenek a zsűrik hozzászólásai. Nem tartom őket elég szakmainak. Mindig van egy ember, aki megmondja a véleményét, a többi csak úgy  elkendőzi, és az nem helyes! Nem mondják azt meg, hogyha  hamiskásan  énekel valaki, hanem megtapsolják és elfogadják! Én szeretném, ha a hibákat megmondanák, nem csak a jó dolgokat.

magdineni.jpg

Ösztönzi, vagy hátráltatja a fiatalt az, ha látja, hogy mennyien belesültek a produkcióba?

Ez egyéntől függ. Van akit ösztönöz, van akit hátráltat.  Az érzékenyebbek nehezebben viselik – és azt el lehet mondani, hogy a művészek érzékenyek- viszont vannak olyanok, akik erre rácáfolnak.  Muri Enikő kezdetben nem volt olyan sikeres, aztán sokkal több energiát fektetett az éneklésbe! Neki a kritika hasznos volt! De ez nem mindenkinél van így!

Ha nem a tehetségekkel foglalkozik, akkor mivel tölti a szabadidejét? Gondolom a családdal…

Túl sok szabadidőm azért nincs …de természetesen a családdal! Van három fiam, két unokám. Remélem, hogy a másik két fiamnál is lesznek unokáim. Most nem sokára lesz a középső fiam esküvője…tehát van mire oda nézni a családban! Ha van egy kis időm ilyenkor nyáron, akkor nagyon szeretek olvasni. Iskolaidőben meg azt mondhatom, hogy szinte semmi szabadidőm nincs. Mert akkor tanítok reggeltől estig.

Büszke lehet a fiatalokra! Nem vesztegette el az idejét..vagy néha szokta úgy is érezni?

Nem, hál' istennek, nem.  Egy nagyon kedves kollégám mondta, azt  hogy „ Magdi, ha te csak ennyit tettél az életedben, már  megélte, hogy éltél”…És akkor a családot még nem is említette! Én úgy gondolom, hogy mind a két oldalán, a család és a szakma területén is a maximálisat igyekeztem kihozni magamból. Úgy érzem, hogy sikerült is! Erre büszke vagyok! Mert nagyon szép családom van, ugyanakkor imádom a hivatásomat is! Hatvannégy évesen, még most is eléggé lendületesen dolgozom. De ez tart fiatalabban. A gyerekek és a fiatalok! Most is van kiscsoportom a Hngszín- Tanodában. Tündériek.

 Lájkold a blogot itt: https://www.facebook.com/profile.php?id=597107567077388&ref=ts&fref=ts

Kokas Bálint

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eleg007.blog.hu/api/trackback/id/tr177700768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.
süti beállítások módosítása