Regényeem??? Biztos voltam benne, hogy jól hallottam, de ezt nem tudtam elhinni! – Mit zagyválsz itt össze? – Néztem rá homlok ráncolva, miközben körülöttünk a tér, egyre inkább kezdett kivilágosodni.- Hogy kerültél ide? – És nem kell a mellébeszélés!

A fiú nem válaszolt azonnal. Szándékosan játszva az idegeimmel, csak átható pillantásokkal nézett rám.- Én semmit nem zagyválok össze, Vérvörös! – Kezdte komolyan, rezzenéstelen arccal, amikor már épp’ szólni akartam.- Kettőnk közül nem én álmodozom. 

Nyelnem kellett egyet, hogy ne azt mondjam ki, ami épp eszembe jutott.- Figyelj: biztos a Slowlicin  mellékhatása ez, számítanom kellett volna, valami ilyen „kis” extrára! Nem akarlak megbántani, de azt hiszem jobb, ha most elmész. Akárhonnan is pottyantál ide!

A fiú váratlanul megragadta a kezem. Az övé jéghideg volt.- Bármi is történik veled, semmi nem a te hibád – Kezdte remegő hangon.- Tűzforró a kezed…ideje visszatérned  a valóságba, Barbara! Még sok embernek szüksége van Rád. Sokan szeretnek Téged. Ideje befejezned a menekülést.

Mi az istent hebeg ez megint? De mielőtt végleg kiosztottam volna, váratlan dolog történt. Szemem előtt pörgő képsorok törtek elő. A pulzusom az egekbe szökött, és éreztem, hogy ömlik rólam a víz.- Veselius…- Nyögtem erőtlenül. Egy autópályán voltam. Kocsiban ültem. Éreztem, ahogy fenekem az ülésbe süpped…- Kérsz ivólevet? – Zúgott fülemen egy ismeretlen, de kedves hang…egy fiatal srác ült a volánnál…meglehetősen jóképű…honnan ilyen ismerős??

-Vissza kell térned…- Hallottam Bálint hangját ismét…de ezúttal valahonnan távolról…mintha az óceán legmélyéről szólna.- Szeretnek…sokan…ne add fel, Barbara!

Miről beszél ez??? Mi a franc történik már megint velem????? A szédülés egyre erőteljesebb hullámban tört rám….nem vagyok Barbara…!!!

-Köszi, nem vagyok szomjas. Inkább lennénk már ott, Zoli!!! – válaszolta egy fiatal lány a fejemben. Úristen…ez az én hangom…ezek…

- Mindjárt ott vagyunk, szerelmem!

Nem…ez nem..nem ..Veselius! Émelygek…hányni fogok…mi történik velem???

-Teremtettél egy valótlan világot – Ez Bálint hangja….ebben biztos voltam. Viszont egyre homályosabban láttam őt…de érzem…érzem a kezét…és majdnem letépem! – Teremtettél egy világot…amiben boldog akartál lenni….

- Szeretlek Zoli…

…- el akartad felejteni, hogy a valóság mennyire rideg....Nincs semmiféle Veselius...egyedül te, Konrád Barbara...

Éles rázkódást éreztem. Az összes vér az agyamba tódult. Az autópálya korlátjai ide-oda kezdtek mozogni…majd egy kamion bukkant fel a semmiből.

-Kapaszkodj, Barbi!!!

- Anyááád! – Hallottam a saját hangomat. Aztán csattanás…csönd…Zoli…Zoli szeretlek!

- Térj vissza, Konrád Barbara…térj vissza….csak a te fejedben él Vérvörös…nem bánt senki…ébredj fel….

Éreztem, hogy lángol a testem…Én…én…Vérvörös…Konrád Barbara…Zoli…Kamion…Csattanás…sötétség….Vérvörös…

NEEEEE!

Az emlékképek úgy megrohamozták, hogy térdre rogyott.  A sötétség hirtelen semmivé foszlott. Tökéletes némaság vette körül.

Konrád Barbara kinyitotta szemét. A koszos neoncsövek ridegen pislogtak rá.

 Folytatás! 

 Kokas Bálint