Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.

2015. december 29. 19:56 - Kokas Bálint

"Nincs karácsony Kevin nélkül!"- Az év filmje lett!

Gyakran szidják, szidjuk a kereskedelmi tévéket, hogy folyton csak ismételnek! – Ez főleg azokra jellemző, akik nem a neten néznek filmet, hanem „kénytelenek” a televízió műsorait nézni! Szerencsére én is neten tévézem! Nagyon sokszor megy a felháborodás, hogy miért ismétlik ezerszer is, ugyanazokat a filmeket? – Na vajon mé’? A válasz nagyon egyszerű: mert nézik!

Fontos megemlíteni azonban két dolgot. Vagyis úgymond tisztázni. Megkülönböztetünk közszolgálati tévét ( M1, Duna tévé, Duna Word, M2/Petőfi tévé, M3, M4) és kereskedelmi tévét ( Rtl, tv2, Cool…és itt igen hosszan lehetne sorolni). – A közszolgálati csatornákat az állam tartja fent, így kötelesek megfelelni egy adott elvárásnak. – Igaz, hogy a vajmi kevesen nézik, igaz, hogy nagyon nem a közről van itt szó, de ebbe ne menjünk bele…És vannak a kereskedelmi tévék, amelyek a reklámokból tartják fent magukat. Ott a nézettség a fő szempont. Az dönti el ugyanis, hogy egy műsor marad e kínálatban, vagy nem. A közmédia esetében a nézettség nem feltétlen mérvadó!

És, hogy miért ismételnek ezerszer is? Persze, hogy a nézettség! A Reszkessetek betörök például idén is az év legnézettebb filmje lett, miközben más premierfilmeket, alig-alig néztek! ( Még sincs karácsony Kevin nélkül!) – Ezt az egész évre vonatkozóan el lehet mondani…bár azért vannak, voltak szép nézettséget szállító premierfilmek is! Azonban tény, ami tény: egy többször agyon játszott Bud Spencer filmet, többen leülnek megnézni sokszor, mint egy tévében először debütáló szupermozit. – Ennek több oka is lehet, amit hadd ne ecsetelgessek most, mert estig itt ülhetnék!

Beszéljenek inkább a számok. Top 4 legnézettebb film, idén karácsonykor!

 Reszkessetek, betörők! 2: 1 millió 250 ezer néző ( Rtl Klub)

Reszkessetek, betörők!: 1millió 076 ezer néző (Rtl Klub)

Reszkessetek, betörők! 3: 1millió 048 ezer néző ( Rtl klub)

Bűbáj: 775 ezer néző (Rtl klub- Tv premier…illetve a Disney csatornán nemrég ment, de azt csak töredékek nézik, nem mérvadó ellenfél).

 ee.jpg

Halkan tenném hozzá, hogy a csatornák nézettsége alapból megzuhant. A pár évvel ezelőtt 2 millió fölött hozó Barátok közt, idén már nem egyszer csúszott egymilliós nézettség alá.- Sorozatoknál amúgy is természetes, ha egy idő után, a nézők elpártolnak mellőle! És, hát nagyon sok a csatorna, bő a választék, a nézők szétszóródtak… -Ennek ellenére még ma is a Bk a legnézettebb sorozat hazánkban. Ami engem személy szerint meglep az a Tv2! A csatorna összes főműsoridős műsora ( 19-23 óra között) bukásnak volt mondható. – Leszámítva a rendre másfél millás nézettségű Sztárban sztárt, és a gyakran egymillió fölött hozó Összezárva Friderikusszalt. Bukásnak mondható a Kocka, az 50 milliós játszma, sőt az Éden Hotel sem hozta igazán azt, amit tőle vártak. Persze: lehet szépíteni, mindent ki lehet magyarázni a másik oldalról. A nézettségi görbék azonban rendre az Rtl Klub mellett álltak, állnak: ott gyakorlatilag akármit adnak, azt nézni is fogják. Ebből következik az a megállapítás, hogy ma az emberek többsége nem műsort néz, hanem csatornát!

 kép forrása: https://www.google.hu/search?q=reszkessetek+bet%C3%B6r%C5%91k+2&biw=1093&bih=506&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiPu_bn3YHKAhXLXhoKHQYQDHIQ_AUIBygC#imgrc=uvWALEw_9NaDMM%3A

Kokas Bálint

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eleg007.blog.hu/api/trackback/id/tr108210850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.
süti beállítások módosítása