Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.

2018. február 19. 22:38 - Kokas Bálint

Korhatáros szerelem - Jön a 2. évad?

Azt már tudjuk, hogy ma Magyarországon, igen nagy fénykorát élik a saját gyártású sorozatok. Az utat 2015-ben a napokban finálézó Válótársak törte meg, majd tavaly giganézettséggel berobban A mi kis falunk. Aminek jelenleg a 2. évadja fut, minden szombaton este 8-kor, az RTL KLUBBON! És még idén jön a Tanár című széria, Nagy Ervin főszereplésével. Bár a közmédia folyamatosan próbálkozik saját gyártással, sajnos ők nem könyvelhetnek el eposzi sikereket. Az Egynyári kaland 3. évada jön idén, és jelenleg a Csak színház és más semmi 3. , valamint a Tóth János fut, de egyiket se nevezném sikernek! Sőt! A Mucsi Zoltán főszereplésével készülő Tóth János nézettsége, már 100 ezer fő alatt is van, ami irdatlan nagy bukta a csütörtök esti (20:30-as) sávban. Nem értem, hogy miért nem pakolják el, hiszen csak lehúzza a Duna Tévé nézettségét. 

És akkor TV2! 2017 december 2.-án indult el a Vajna tévé saját sorozata, a Korhatáros szerelem, itt írtam róla: http://eleg007.blog.hu/2017/12/01/szamit_a_kor_korhataros_szerelem_a_tv2-n. 

Kezdetben közepes számokat hozott, és verte nézettségben az RTL KLUB filmjeit, de az utóbbi pár részt elporolta a rivális csatorna, random, agyonismételt filmekkel (Halálos fegyver 1-2 Mel Gibsonnal pl.), szóval kérdéses, hogy lesz e folytatás? Egyébként szerintem igen, mert 1, annyira pocsék számokat nem hozott, 2, nagyon kell magyar piacra, magyar sorozat, 3. egy fiataloknak (is) szóló történetről van szó, így képernyő elé tudják vonzani, a többnyire facebookon posztolgató ifjúságot is! 

korhataros-szerelem-s1-promo_001.jpg

13 résznyi Korhatáros szerelmet kaptunk. Olyan neves színészek tűntek fel benne, mint Kovács Patrícia, Bánsági Ildikó, vagy éppen Dobó Kata, Fenyő Iván. A  történetet a háromgyerekes anyuka, és a fiatal pultos srác szerelme indította el. A bökkenő az, hogy kettőjük közt 15 évnyi korkülönbség van. Ki lehet találni, de segítek: anyuci az idősebb. A család természetesen nem nagyon akarja elfogadni az ifjú apajelöltet. 

Egy kellemes, fiatalos, humoros darabot kaptunk, ami pont elég arra, hogy kikapcsolja az embert. Nem azt mondom, hogy ez az évszázad sorozata, de érdemes ledarálni az évadot, ha más nem azért, mert kis hazánkban készült. Lehet, hogy most sokan azt mondják: a magyar film, sorozatgyártás semmit nem ér, nem tudok velük egyetérteni. Elég, ha csak az utóbbi egy év gigadíjait bezsebelő Testről és lélekről című filmre, vagy a Kincsemre gondolunk. Hálistennek megtört a jég: mi magyarok, már nem csak böfögős, fingós, obcén filmeket tudunk gyártani ( hiszen ez a sztereotípia él sok emberben)  hanem bármelyik amerikai produkcióval fel tudjuk venni a versenyt! 

 

U.I. : Tudom, hogy az utóbbi időben "szinte csak sorozatokról posztolok", de a blog nem fog átmenni sorozat fanclubba!  :)  

 

Kép  forrása:  

http://www.sorozatguru.info/wp-content/uploads/2017/11/Korhataros-szerelem-S1-Promo_001.jpg

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eleg007.blog.hu/api/trackback/id/tr6513683534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.
süti beállítások módosítása