A történet első része itt: http://eleg007.blog.hu/2014/11/16/vervoros-_az_utolsok

Az előző, pedig itt: http://eleg007.blog.hu/2015/02/28/vervoros-_az_utolsok_tizenkettedik_fejezet_megvaltas_2_resz

Két évvel ezelőtt találkoztak először a lánnyal. De Vérvörös nem emlékezhetett rá.-Akkor még legvadabb álmában se gondolta volna, hogy ennyi kalandot fognak együtt átélni. Persze azzal sem számolt, hogy személyesen találkozik majd Istennel. - Főleg úgy, hogy világéletében ateistának vallotta magát. Ám a találkozás megváltoztatta. Megtérítette úgymond.A sors fintora, hogy egy napon belül két olyan személlyel is találkozott, akik örökre megváltoztatták őt, és az addigi életfelfogását!  Kezdetben  ugyan nagyon nehéz volt elfogadnia ezt az egész létezik Isten és ez a Mennyország dolgot, de mostanra belátta: egész életében hatalmasat tévedett. Az újabb meglepetés akkor érte,amikor szemtől szembe találkozott vele. Sose filozofált azon, hogy hogy is néz ki, de azt kapásból kizárta volna, hogy "úgy mint a nagyapád". És mégis: mikor először meglátta Őt, egy hosszú fehér hajú, ráncos nagy szakállú öregembert látott maga előtt, kinek nagy fekete szeme úgy csillogott, mint égen a csillag. 

- Braudner nagyapa?? - Kérdezte döbbenten, miközben hátrálni kezdett előle és gyanúsan méregette az őt körülvevő fehér világot.- Te...te meghaltál...úgy értem...mi ez? 

Az öreg percekig csak mosolyogva nézte őt, aztán két köhintés után, szelíden így szólt: - Hozzá kötődtél a legjobban, gyermekem, ezért látod bennem a nagyapádat. De én az vagyok, aki egy hazát teremtettem számotokra. - A fiút sokkolták a szavak, képtelen volt elfogadni, hogy az Isten, valóban élő, létező dolog. Nem pedig holmikeresztény mese!  Össze volt zavarodva. - Hogy lehet, hogy ez létezik? S ha létezel, miért van gonoszság? Miért ide kerültem én? Meghaltam egyáltalán? 

A másik barátságosan megsimogatta szakállát és elnevette magát. - Gonoszság? Létezés? Ó,  ezek olyan kérdések, melyekre Neked kell megfejtened a választ. Meghaltál e? Nem. A földi életben eltűnt a tested....miután megöltél valakit....Titokzatos igaz? - Húzta fel ősz szemöldökét, látva a fiú zavarodott tekintetét.- Normális esetben, másképp volna. A tested lent marad, a lelked pedig felszáll hozzám.

- És...most...ez akkor mi...? - Kérdezte habogva, úgy fürkészve az öreget, mintha valami bolond lenne. - Ha igaz amit állít, miért vagyok én kivétel? 

- Ne érezd magad annyira kivételnek, fiatalember! - Érkezett a finom dorgálás.- De ha teljesíted a kérésem, teljes valóddal visszatérhetsz a földi életbe, és tiszta lappal ott folytathatod, ahol elkezdted!

Aztán szépen lassan, nyugodtan elmondta kérését, le nem véve tekintetét a fiú olykor csodálkozó, de egyben izgatottságot tükröző arcáról. 

- Ha jól értem – összegezte Vé keresztbe tett karokkal, elgondolkodva.- Akárkit választok, az a valaki, valamiféle megmentő lesz, igaz? Mint valami patrónus. Az emberek segítője.  
- Igen. – Válaszolta az Ősz hajú.- Te választottad ki, és ezzel megpecsételted a sorsát.
- Mi van, ha hibázok?  – Kérdezte halvány aggodalommal a hangjában. - Ha bebizonyosodik, hogy bebizonyosodik, hogy a választottam,  csak egy tévedés? – Mi van, ha ez az ember, nem  teszi meg, amit meg kell tennie? És egyáltalán, hogy találok ilyen embert? Honnan tudom, hogy X-et, vagy Y kell választanom? - A fiú lassan kezdte megérteni, hogy a kérésnek hatalmas tétje van. Érezte döntése fontosságát. - Miért pont én? - Tette fel a kérdést tanakodva magában.
A válasz egy kicsit megkésve érkezett.
- Ha bízol az érzelmeidben és az ösztöneidben, nem fogsz tévedni, fiam! Nézz a lelke mélyére, abban rejlik az igazi valója….mint mindannyiunknak. Ne írd le őt íly hamar, ne a felszínt lásd magad előtt.
Könnyű azt mondani – gondolta magában Vé, de még mielőtt kimondhatta volna gondolatait az Őszhajú felemelte bal kezét és így szólt. - Külsőd új lesz, ne lepődj meg. S kit választasz nem fogja azonnal sorsával szembesülni. Majd csak akkor, ha eljő az ideje. Ám onnantól kezdve, Neked figyelned kell az illetőt, meg kell őt ismerned. De ajkad maradjék néma arról, ki is vagy valójában. Igazi éned akkor fedd fel, ha eljő az ideje! Indulj angyal és tedd, mi feladatod! - Szólt a parancs.

 Hirtelen azt se tudta mit kell csináljon! Csak arra eszmélt rá, hogy egy kék bringán ül és egy hatalmas téren bringázik. A nyári meleg napsugarak finoman simogatták arcát, noha valójában ő sötétséget és leginkább káoszt érzett a lelkében. Emlékében még frissen  ott kavarogtak a gyilkosság rémképei...és - be kellett vallania magának- az Istennel való találkozás is felkavarta. Nagyon is. Félt is tőle, nem is.- Fogalma sem volt, hogy hogy talál rá a megfelelő személyre. Arra: aki  az elesettek vezetője lesz, akire reményként néznek majd fel! Akiért az emberek rajongani fognak, mert tiszta szívvel kiáll mellettük! -Ő lesz a lét túlélésének szimbóluma!- Mondta az Úr neki.-  Az a valaki, aki bebizonyítja a földieknek, hogy lehet küzdeni még szívvel. De hogy lel egyáltalán ilyen emberre? Van ilyen személy ma, a XXI. században? 

Némi lehangolódással figyelte a téren az embereket. Volt aki rohant, volt aki padon ült, volt aki beszélgetett és nem egy volt köztük, aki kutyát sétáltatott. Figyelte az arcukat és nem egyszer azon kapta magát, hogy furcsa szemeket meresztve vizsgálják őt is. - Mi van, meleg vagy, hapsikám? - Szólt be neki egy tizenéves iú, miközben eltekerve mellette alaposan szemügyre vette. - Mit bámulsz?? - A fiú csak levette róla tekintetét, de nem válaszolt. - Az az igazság, hogy minél hamarabb le akarta tudni feladatát! Minden porcikája visszavágyott a földi életbe! - Szeme előtt látta,  szülei kisírt tekintetét, tudta, hogy nagyon hiányolhatták őt.Szinte látta, amint barátai nehéz szívvel emésztik meg eltűnését..és oda akart futni szeretteihez, hogy kiüvöltse nekik: Élek, hé, élek! Ne sírjatok! 

Gondolataiból hirtelen kiugrasztotta valami. Akkor, amikor már végképp feladta volna a keresést, váratlanul meglátta a lányt. 

. A téren sétált barátnőjével. Széles gesztusok közepette, éppen meg akart valamit magyarázni neki. Mikor távolról meglátta a lányt, olyan forróság öntötte el, hogy azt hitte, meg is fog gyulladni.

- Te leszel az én kiválasztottam. - Suttogta magában eltökélten és lassított tempóján, hogy szemmel tartsa őket. Vagyis Prins Barenty-t. Könnyű, bordó színű ruhát viselt, vörös haja félig kigöndörödve hullott vállára. – Várt még pár percet, majd amikor látta, hogy a McDonald’s fele tartanak beletaposott a pedálba.

- Na akkor most hajrá! - Döntötte el, azzal a két lány mellé hajtott.- Bíznod kell az ösztöneidben, bízz a szívedbe- mondogatta magában ösztönzés képen. 

-Sziasztok, bocsi! – Szólította meg a két lányt, lefékezve előttük bringáját. - Nem idevalósi vagyok a Hold & Campus nevű hotelt keresem. Merre van? – Hazudta, le nem véve tekintetét a lányéról.- Már várnak ott. – Tette hozzá, miközben remélte, hogy a testén végigfutó remegés észrevétlen maradt. A vörös hajú lánynak, volt valami  olyan kisugárzása, hogy a fiú, még saját maga is meglepődött reakcióján.  
-Ilyen hülye dumával, sose szerzel csajt! – Válaszolta flegmán Prins, lekicsinylő pillantást vetve rá, miközben barátnője már tovább is indult.- Ott jöttél el mellette – Mutatott balra bosszúsan.- És ha most nem haragszol: dolgunk van. – Azzal a barátnője felé indult.
Vé nem hagyta magát, hanem utánuk ment.- Kedvességed határtalan. – Vetette oda neki gúnyosan.- Miért? Te kinek kellenél? - Tudta, hogy túl messzire ment el, de kíváncsi volt a lány reakciójára.  
A lány dühösen megtorpant. Példáját a másik is követte. – Nem tudom, mi a francot akarsz – Kezdte dühösen, villámló szemekkel.- De nagyon gyorsan húzz el innen, és ne zaklass itt! Semmi közöd hozzám, nem is ismersz, te félkegyelmű, idióta! - Ő meg csak felnevetett.- Nagyon bátor vagy! - Jelentette ki majd elkomolyodott.-  De úgy érzem, ugyanakkor mély érzésű, és okos is! 

A lány egy másodpercig, mintha tétovázott volna, a válaszon, aztán csak megvonta vállát. - Mi vagy te agyturkász? - Kérdezte felhúzva vékony szemöldökét, úgy mustrálva a fiút, mintha valami bolondot keresne április elsejére. - Kopj le! Ne akarj felszedni! - Nézett egyenesen a fiú szemébe. -Tudom én, mit akarsz! Nagyon nem vagy az esetem! - Azzal tovább indult és barátnője felé fordult. 

Volt ebben a lányban valami. Valami megfoghatatlan erő, ami úgy hatott Vére, mint ami eddig soha.- Holott már sok mindent átélt. – Hát…oké, köszi. – Kiáltotta utánuk, de ők szóra se méltatták. 
- Vérvörös! – Csendült fel  a fejében egy hang hirtelen, miközben elhajtott mellettük, egy utolsó futó pillantást vetett rá.- Tökéletes vagy a feladatra… Még ha a látszat most csal is. 
- Ekkora egy idiótát. Komolyan. – Hallotta még a lány bosszankodását a háta mögött.- Az ilyen hülyéket el kéne különíteni! 
- Jaja! – Helyeselt a barátnője nevetve. – De azért jól kiosztottad! 

Így találkoztak először.Szándékosan tette a hülyét, mert kíváncsi volt a lány reakciójára. Pontosan ezt várta tőle. Minden megvan benne: a fellobbanó tűz, a csitító víz, a simogató szellő, és a biztonságot jelentő anyaföld. Hogy honnan tudta ezt? Elég volt csak a lány szemébe néznie. A szemébe, mely - a mondás szerint is - a lélek tükre. Ez a lány tökéletes választás lesz! Ezt gondolta, ezt érezte akkor, és most is így érzi. Nem csalódott benne. Kicsit sem....bár sajnálta, hogy Vérvörös nem emlékszik erre az első igazi találkozásukra, de talán jobb is így... 

A fejezet itt folytatódik: http://eleg007.blog.hu/2015/03/07/vervoros-_az_utolsok_tizenkettedik_fejezet_megvaltas?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=tumblr&utm_campaign=blhshare

Lájkold a blogot itt: https://www.facebook.com/eleg007?ref=ts&fref=ts

Kokas Bálint