Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.

2017. június 27. 16:16 - Kokas Bálint

Harry Potter húsz éve!

Roxfort. Teszlek Süveg. Tiltott rengeteg. Ez csak három jellegzetesség abból a világból, ami sok millió ember szívét megdobogtatta 1997. június 26-án! Igen: bármennyire is hihetetlen, de bizony már 20 éve annak, hogy megjelent J. K. Rowling:Harry Potter és a Bölcsek Köve című regénye. Most már tudjuk, hogy gigasiker lett, és hogy a hétrészes regényfolyam, gyakorlatilag átírta a regény fogalmát! Az köztudott tény, hogy az írónő karrierje nehezen indult be, hiszen számtalan kiadó elutasította őt, mondván, hogy senki nem kíváncsi egy varázslótanonc történetére... Azóta átkozzák is magukat a vezetők, ugyanis az első részből megjelenése óta, kábé félmilliárd kelt el! Arról pedig, hogy hány mai íróra volt érezhetően hatással Potter, jobb nem is beszélni! (És nagyon nehéz megállni, hogy ne valami hasonlót írjon az ember, amikor a csapból is ez folyik, folyt!)

Nem hiszem, hogy ismeretlen lenne a sztori valaki számára, de akkor röviden: „Szülei halála után Harry Potter mostohaszülőknél nevelkedik. Sanyarú a sorsa, a lépcső alatti kuckóban lakik és elviselhetetlen az unokatestvére. Ám hamarosan kiderül, hogy Harry nem közönséges kisfiú, hanem egy varázsló házaspár árvája, aki csak átmenetileg keveredett a lényegről mit sem sejtő muglik közé. Most viszont végigsétál az Abszol úton, hogy beiratkozzék a titokzatos Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Néhány jó barát, néhány nagy kaland és néhány ősi ellenség vár itt rá…”

hpp.jpg

Jó és gonosz harca ez tulajdonképpen, egy mai modern mese, ami nagyon izgalmas, csavaros, de ugyanakkor rendkívül érzelmes. Az olvasó tökéletesen azonosulni tud a barátaiért végsőkig kitartó, vakmerő Potterrel (vagy valamelyik másik szereplővel), és szinte azonnal magával ránt minket abba a különleges világba. Harryvel együtt járjuk körbe a Roxfortot, vele együtt sírunk, nevetünk, vagy épp  játszunk a gondolattal, hogy legyünk mi is holnap egy kicsit vakmerőek, hősiesek, vagy jöjjünk zavarba életünk szerelmétől.  A történet kezdetén még egy 11 éves tapasztalatlan, szemüveges kisfiúval találkozunk, ám mire letesszük a Harry Potter és a Halál ereklyéit (ami a hetedik, befejező rész) egy érett,  tapasztalt férfitől köszönünk el. Annak ellenére, hogy a HP. nem egy hétköznapi világban játszódik (bár alapját az emberi társadalom felépítése, működése ihlette),  egy nagyon is emberi világot teremt meg.

Naaa jóóó, ácsi! Elismerem, hogy egy kicsit szirupos, nyáladzós, „ semmi újat nem mondó” cikk lett ez, oké? Nem kell fanyalogni, hogy miért is olvastad el? Nem! Ezúttal tényleg nem újdonságot szeretnék levésni ide, mint egy címlapsztoriért mindent megtevő újságíró, hanem én csak pár sort szerettem volna írni, mert ez a regény az egyik kedvencem! Magam részéről egyébként támogatnám azt, hogy vezessék be akár kötelező olvasmányként. Remek lehetőséget ad arra, hogy a gyermek megszeresse az olvasást. Ja, hogy borzalmas az egész? ( Nagyon sok szülő agitált a regény ellen, mondván, hogy nem kisgyerekeknek való) Csak egy kérdésem lenne: a Jancsi és Juliska, miért is jobb? Ott ketrecbe zárnak  egy  gyerekeket csak azért, hogy megegye őt egy banya…hát az tényleg humánusabb mese! Vagy a Hófehérke és a hét törpe: háromszor mérgeznek meg egy nőt, és sehol a rendőrség, könyörgöööm!!! Szóval én bízom benne, hogy a Kincskereső kisködmön, A Pál utcai fiúk, vagy éppen az Egri csillagok után, helyet kap a kötelező olvasmányok közt " a kis túlélő" is!

Bár azt hittük, hogy 2011-ben bezár számunkra Harry Potter világa ( akkor mutatták be a mozikba a hetedik rész második felvonását) szerencsére ez nem így történt. 2016-ban ismét pálcát szegezve kényszerítettek be minket a mozikba, hisz a  Legendás állatok és megfigyelésük c. film, amolyan Harry Potter előzményfilmként, aminek ugyan semmi köze nem volt hozzájuk, de ugyanabban a varázslóvilágban játszódott. És bár nekem nem igazán tetszett, sikerül is kasszát robbantania, tehát 2018-ban jön a 2. majd még később a 3. rész, melyekben már az ismert HP. szereplők is fel fognak bukkanni. És még egy bónusz hír, aki nem olvasta volna! Ha hinni lehet a hírportáloknak, jön  Harry Potter ősellenségének, Voldemort Nagyúrnak a   filmje! Gondolom kapunk egy egész estés történetet, amelyben a fiatalkora elevenedik majd meg! Mert, a lehető legtöbb bőrt le kell nyúzni minden sikerről, nagyon jól tudjuk, hogy ez mai filmgyártás alapelve!

hp3.jpg

A számtalan díjat nyert regények mellett, 2016-ban egy új Hp. történetet is kezünkbe vehettünk, a  Harry Potter és az elátkozott gyermek-et, mely egy színházi darab forgatókönyve! Először kételkedve álltam neki, de egy nap alatt ki is végeztem: nagyon jó! Rajongóknak kötelező! J. K. Rowling keze ebben is benne van, ám itt nem egyedül ötletel, hanem két másik barátjával együtt. Eddig nem olvastam róla, hogy film készülne ebből az adaptációból, de simán el tudom képzelni. Abban azonban, hogy a korábbi főszereplők újra visszatérjenek egy rész erejéig, már kételkedem: Daniel Radcliffe (Harry) és Emma Watson ( Hermione) még a mai napig is aktívan filmeznek, Rupert Grint ( Ron) felhagyott ezzel a szakmával egy időre! Nélküle pedig nem teljes a csapat.

                                                                                                                                                                    

                                                              Ha tetszett a cikk, itt lájkolhatod a blogot:

https://www.facebook.com/vervorosblog/?fref=ts

 

 

Forrás: http://port.hu/adatlap/film/gyerekprogram/harry-potter-es-a-bolcsek-kove-harry-potter-and-the-sorcerers-stone/movie-37899

Képek forrása: (1 kép)  http://img4.hvg.hu/image.aspx?id=f582d4ff-0b90-44ba-b3ec-48c34af94960&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

2. kép:

https://legacymedia.port.hu/picture/instance_33/898474_33.jpg

3. kép:

 

https://s05.static.libri.hu/cover/fc/8/3378641_5.jpg

 

Kokas Bálint

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eleg007.blog.hu/api/trackback/id/tr5412622477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Vérvörös. Feltűnő. Provokatív. Elgondolkodtató.
süti beállítások módosítása