Harmadik fejezet: Angyalkönny

 ( Az előző fejezetek itt: http://eleg007.blog.hu/2014/11/23/vervoros-_az_utolsok_714

-Amint beléptünk a szobába, találkozni fogsz a múltammal. Ám előtte meg kell ígérned valamit: mégpedig azt, hogy nem leszel öngyilkos! A fiú szeme kimeredt. – Igen: az akartál lenni, de az utolsó pillanatban segítségért kiáltottál. Nem tudom miért, hogy, de te engem választottál. Gyanítom ezért, mert igen: mi már találkoztunk egyszer. – Valószínűleg innen ered ez a Vérvörös név is. -Jó…de mi van, ha kinyírom magam? – Vágott a szavába a Vé hitetlenkedve, nem kis izgalommal hangjában. – Főleg azok után, amit ma ellened tettem.

- Ne foglalkozz vele. Mondtam: kórházban az emberek érzelmei felerősödnek. Főleg egy olyan labilis lelkiállapotúé, mint a tied…már bocsi. Ha mégis úgy alakul, hogy megölöd magad…én elveszítelek téged és vele együtt magamat is. - Elveszí….elveszítesz??? Mármint…mármint... abban az értelemben…?? – dadogta hüledezve a másik.

De a lány – még mielőtt látni lehetett volna valamit, meggondolta magát és visszarántotta ajtót. –Ez mi volt, héé?? – Nézett rá félig nevetve Vé.- Elfelejtetted, hogy a kutya harap, vagy mi van? A Prins megeresztett egy bárgyú mosolyt, de úgy tűnt, mintha valami nagyon is zavarja.

-Valamit még mondanom kell . Nem, ne kérdezz! Tudom, hogy nem érted ezt az angyalosdit, de én meg… mondjuk nem tudom, miért engem választottál. – Vének nem kerülte el figyelmét, hogy a lány valamitől idegesebb lett. Talán a múltja aggasztja? – De valamit szeretném, ha tisztán megértenél és látnál:nem én akartam angyal lenni…ez amolyan büntetés…- A hangja fennakadt, majd nagyot nyelt és folytatta. – Ne ítélj meg a látottak alapján, még egyszer mondom. Ne ítélj el úgy, hogy nem ismersz? – Kérlelte úgy, mintha Vé valamiféle hóhér lenne- Vannak hibáim, sőt…van, amit már nem is tudok jóvá tenni… Pedig annyira szeretném .- Tette hozzá folytott hangon és még a keze is remegni kezdett. A fiú hagyta, hadd szedje össze gondolatait, majd finoman végigsimogatta puha arcát. – Ne legyél ilyen buta, angyalom– szólt lágyan vörös fürtjeivel játszadozva. – Miből gondolod, hogy nekem nincs semmi bűnöm? Olyan sok van, hogy felsorolni sincs rá idő! – Bátorította vidáman.- Nem vagyunk tökéletesek, Vérvörös. Téged választottalak és nem döntenék máshogy, még akkor sem, ha egy szakállas énekesnő lennél. Mert úgy érzem megbántad hibádat, és ez a fontos. Képesek vagyunk e belátni, vagy nem!? Bármit is tettél, bármilyen is voltál, most egy tiszta szívű lány…vagyis helyesbítek: angyal áll előttem, akire úgy érzem, büszke lehetek. És igen: millió egy kérdésem lenne hozzád, de valahogy úgy érzem, mire az utunk véget ér, megkapom a válaszokat.

        -Azt hiszem, túlbecsül Ön uram! – Válaszolta kissé megszeppenve, de mosolyogva a lány.- De hogyha így megbízik bennem, nem tartozom egyébbel, csak azzal, hogy köszönöm. Megkapsz minden választ, idővel. – Bólintott a lány mélyen beszippantva a kórházi levegőt.

És ahogy ráemelte barna szempilláit, Vé érezte, hogy valami változás megy benne végbe. Aléltan nézte a lányt. A szeme olyan békésen tündökölt, hogy tudta: bármit is követett el, neki képtelen lenne ártani! Újra meg újra meg akarta érinteni bársonyos bőrét, érezni akarta édes illatát…és tudni minden egyes másodpercet az életéből.

-        Amit látni fogsz – folytatta komorabban a felvilágosítást, miközben alig láthatóan  egy arasznyit megmoccant.- Azok két évvel ezelőtti események. Ápolónőként tanultam a Boson Dreamz- Egészségügyi Egyetemen.  Féléve vagyok az Állami Pszichiátrián, mint ápolónő. Mindent úgy fogunk látni, mintha jelenleg is ott lennénk, mi azonban észrevétlenek leszünk – A lány ujjaival megérintette a a fiú karját. – Amint belépünk, zuhanni fogunk.- Figyelmeztette- Maradj mellettem, bármit is látsz!-Ezt nem mutogatom egyetlen védencemnek sem, úgyhogy ki vagy tüntetve.- Jelentette ki ünnepélyesen, miután lenyomta a 456-os kórtetem fémkilincsét. Hirtelen kicsúszott lábuk alól a talaj és csukott szemmel zuhanni kezdtek lefelé valahova. Vé talán a kelleténél erősebben szorította a lány kezét, de megint a klausztrofóbiája tőrt rá. – De legalább már van mellette valaki.

 Nagy hangzavarra nyitotta ki a szemét. Egy egyetemen voltak. – Biztos volt benne, hogy a Boston Dreamz –Egyetem falai között landoltak. Egy nagy körelőadó padsorában ültek, középen. Vé azonnal kiszúrta -az alatta lévő padsorban- a két évvel ezelőtti Prinset aki nagyban jegyzetelt. Néha – néha odasúgott valamit a mellette üllő rövid, fekete hajú csoporttársának. Hajszálnyit se változott az eltelt két év alatt- állapította meg a fiú és nem tudta nem észrevenni, hogy nem egy korabeli srác Prins felé nézeget. Csendben, titokban, epekedve.

-Mr. Stikkes biológiai tanár, elég unalmasak voltak az órái. – Kommentálta Prins. Vének csak most esett le, hogy az „ eredeti” Vérvörös ott ül mellette és feszülten hol a tanárra, hol régi énjére néz. – Rendes ember, de nagyon kihúztam nála a gyufát, amikor nem figyeltem…. Mint most sem, például…

A két évvel ezelőtti Prinst láthatólag kicsit sem zavarta, hogy barátnőjén és rajta kívül, mindenki csendben figyeli a tanárt. – Jaja, nagyon be volt állva…- magyarázta nagy gesztusokkal, miközben sikertelenül próbálta vissza tartani a nevetését. – Az a csávó egy armageddon…Bocsánat tanár úr, tette hozzá, amikor elkapta  Mr. Stikkes szúrós pillantását. A kopasz, mindössze alig százhatvan centiméternyi tanárban már forrt a düh.

 -HOGY KÉPZELI EZT MISS PRINSSS ??? –üvöltötte hirtelen a tanár magából kikelve. A csoporttal együtt, ők ketten is megremegtek. - AZ ÉN ÓRÁMOOON ILYET???? KI FOGOM RÚGNI???? NEM TŰRÖÖM. De ekkor kicsengettek és a tanár kiviharzott a teremből. Vé azt hitte Prinst, valamelyest megviselte ez a kirohanás, de a lány csak megfonta a vállát és kitőrt belőle a nevetés. – Ez hüllyeee, hagyjuk már a bioszát, vén seggfej.    A csoport egyik fele – úgy húsz ember- elismerően bólogatott.- még a másik felén látszott, hogy elítélik ezt a fajta magatartást.- Hát te aztán feltudtad hívni magadra a figyelmet - súgta kötekedve a lány fülébe Vé, de a válasz, csak egy csúzott „ ühöm” volt.

 Hirtelen megint változott a kép. Most egy diszkóban találták magukat.

Üvöltött valami rock féle és akkora tömegnyomor volt, hogy Vé, azt hitte összenyomják. – ShooldAreAgent koncert, fontos este bizonyos okból - Narrátolta a lány a fiúnak a füléhez hajolva. - De igazából most a tetőn vagyok…mármint két évvel ezelőtt. – Azzal megragadta a kezét és a tető felé vették az irányt.

Csillagos tavaszi este volt. Se nem hűvös, se nem meleg. –A zene továbbra is dübörgött, csak ezúttal a lábuk alatt.A tetőn Vérvörös- mármint a két évvel ezelőtti kiadás- egy magas, magas harmincas éveit járó férfival beszélgetett.

-Akkor, megtegyük? – kérdezte bizonytalanul a lány, összébb húzva magán hosszú fekete kabátját. – Biztos, nincs más mód? – Hangjáról lerítt, hogy valami nyugtalanítja. Idegesen kémlelte az eget, de gondolatai ezerrel máshol cikáztak.

- Cicám, ha lenne, hidd el nem ezt kéne csinálni –Válaszolta a férfi negédes hangon, bájvigyort öltve fel, miközben odalépett a lányhoz és magához húzta – De a pénzen kívül mást is kapsz még utána…Azzal vad csókolózásba kezdtek.

Vének forogni kezdett a gyomra, de a mellette álló is pirulni kezdett. A fiú keze lassan a melleit simogatták, aztán laza mozdulatokkal lejjebb vándoroltak…

-  Okéé, ezt átugorhatnánk. – Szólt totál begőzölten a lány. – Ő volt az első barátom…Kyle. Csak kihasznált. – A lány arca megrándult – Az a rohadék csak kihasznált. Tönkretett….

- Tudok egy jobb helyett – kiáltott sóvárogva Kyle, és magával húzta őt a lépcső irányába. Két évvel ezelőtti Prins követte. Futva, nevetve szelték a lépcsőket.. Valami miatt a lány taktikát változtatott: nyoma se volt rajta az előbbi idegességnek. – Talán azért, mert rájött, hogy hamarabb szabadul, ha behódol ennek a taplónak.- Latolgatta magában Vé, mialatt ők is a „jobb hely” irányába futottak, a pár után.

Mellette a lánynak nagyon nagy erőfeszítésbe telt, hogy visszafogja könnyeit. Bénán követte régi önmagát… Mert pontosan emlékezett rá, hogy Kyle, egy hotelba vitte. Lefeküdtek, aztán…aztán rábeszélte a lányt ARRA! HOGY JOBB LESZ, HA MEGTESZI. MERT A GYILKOLÁS CSAK PILLANAT….azóta Vérvörösnek hányingere támadt. Saját magától.

Gondolataiból ismerős hang zökkentette ki. Ahogy Vével és a múltbéli önmagával (plusz azzal a féreggel) szaladtak le a lépcsőn, véletlenül két, éppen az emeletre tartó fiúba ütköztek.

– Ó, bocsánat! Kiáltott az egyik aki , középmagas barna hajú volt miközben oldalra húzódott, utat engedve a lefele siető párnak. – Erre van a tető igaz? – A kérdést Prinshez intézte, akin egy hosszú pillanatra rajtamaradt a tekintette. Prins csak bólintott. – Vesilius Braunder, amúgy – mutatkozott be a lánynak halkan, mit sem foglalkozva Kyl-lal. – Aki ekkor éppen a mobiltelefonját kotorta elő és valószínűleg nem is hallott semmit .- De szólíts csak Vé-nek. És a haverom, Roddin Howke, mutatott a mellette álló vörös hajú szeplős fiúra. A megszólított lány udvariasan bemutatkozott –és bemutatta nemtörődöm barátját is, aki csak biccentet egyet köszöntés képpen- és hamar búcsút is intettek egymásnak. – A fiatalabb kori Vé súgott valamit haverja fülébe, de azt már nem lehetet hallani, olyan nagy hévvel tarppoltak a tető felé.

Az angyallány döbbenten fordult a két évvel idősebb Vé felé.- Vesilius Braunder?? – Csapta össze a tenyerét elégedetten. -Akkor innen vagyok neked ismerős? Úristen!! Azon az estén találkoztunk amikor…- a lány elharapta a mondatot és lehervadt a mosoly ajkáról.

- Amikor mi? – faggatta Vé, miközben az erkélyre siető önmaga után nézett. – Érdekes, de én azóta sem felejtettelek el…. – jegyezte meg halkan. – Bár ez csak rézben volt igaz. Mert valóban: ezután az első találkozó után hosszú hetekig reménykedett benne, hogy újra látja majd a lányt. A lányt, akinek mosolyába és pillantásába szinte azonnal belezúgott. De nem történt semmi. Ott szúrta el, hogy nem adott meg neki telefonszámot se,se semmit. Hiába kereste több közösségi portálon is, Prins elérhetetlennek bizonyult a virtuális térben. Is….- OKÉ, DE HA ERRE EMLÉKSZEM, ARRA MIÉRT NEM, HOGY MIÉRT KIÁLTOTTAM PRINS UTÁN? – Tette fel a filozófiai kérdést magának a fiú, miközben kitértek egy illuminált állapotú tizenéves elől. – Istenem, azért ez gáz!- Morgott fel bosszankodva.- Ilyen tizenéves koromba, hol buliztam még, egyáltalán? Nem hogy inni…Kábé társasjátékoztam, vagy Frédi Bénit néztem….

-Te mindvégig tudtad, ki vagyok???? –Már a bárpultnál jártak, amikor a lánynak leesett a fiú egyik megjegyzése. . - De azt mondtad nem tudod…

-  Most már igen! - Vigyorogta el magát és közelebb lépett a lányhoz. – Fogalmam sincs mi mosta át az agyamat, hogy elfelejtettelek, Prins Berety, de most már tudom ki vagy. Ugyanazt érzem most, mint anno.

Fogalmad sincs róla ki vagyok valójában…- gondolta magában a lány. – Na ésööö….mit éreztél akkor? – Kérdezte hangosan, bár előre tudta a választ.

- Szerelmes lettem beléd.- Válaszolta a fiú egy kis szünet után.

Prins érezte, hogy szédülni kezd. Nem válaszolt, csak megfogta a fiú kezét. – Ezt látnod kell.

 -De mit válaszolsz? – Faggatta a fiú, miközben már új helyszínen voltak.

Prins nem felelt, ám most már nem titkolta könnyeit. Egy kórházban voltak. Ez lehet az Állami Pszichiátria, következtette ki Vé, mert a kórteremben Vérvörös volt, hófehér köpenyben. Egy ágy fölé hajolt, ahol lélegeztető gépen egy hetven év körüli férfi feküdt. Vének elszorult a szíve. – Kórházundorom van – Biflázta ki olyan arcot vágva, mint aki rohadt almába harapott. De amikor oldalra fordította fejét és látta, hogy Vérvörös könnyes szemeit törölgeti egy csapásra megkomolyodott.

-Nem kell megmutatnod, ha ennyire fáj !- súgta a lány fülébe, letörölve könnyeit. – Én megértem, ha…

-NEEEM! NEEM, VÉÉ, NEM!! – kiáltotta zokogó, hangon a lány. – Semmit nem értesz, fogd már fel! Ne szeress belém, kérlek!!! Ez a találkozásunk a találkozásunk után pár órával történt..

Tehát azon az estén, a hotel után Vérvörös  még bejött a kórházba és történt valami felkavaró dolog.- Rakta össze magában a kirakó darabkáit és jobbnak látta, ha most némán szemléli az eseményeket.

Őszintén meglepte ez hirtelen kitört pánik. A múltja hozza belőle elő. Gondolta és baljós arccal visszafordult a két évvel ezelőtti lányhoz. Az ápolónő Prins, még mindig a bácsi ágyánál volt és az idős beteget nézte. Szeme kisírt volt, nyárfaként didergett a lélegeztető gépen lévő előtt. – Meg kell tennem!- Győzködte magát hűvösen. – Meg kell tennem..Nincs választásom! Azzal a lélegeztető gép felé lépett egyszerűen csak kikapcsolta

-GYILKOS VAGYOK, ÉRTED MÁR!!!??? – Üvöltött fel újra Vérvörös, pánik szerűen. – AZÉRT LETTEM ANGYAL, HOGY BŰNÖM JÓVÁ TEGYEM!  Vé holtsápadtan hol az angyalra, hol az ápolónőre nézett. – Aki még vetett egy utolsó pillantást a bácsi üveges szemére, majd nagy sietve elhagyta a szobát.

-Te…te… hogy tehetted ezt??? Hogy voltál képes megtenni??? – Hüledezett a lányra nézve, aki a fájdalomtól eltorzult arccal nézett vissza rá. De ez a tekintett már nem a régi volt. A bájos és sima arc, valahogy eltorzulva nézett vissza rá. Ráncosan. Olyan volt, mintha a lány egy másodperc alatt, vagy 80 évet öregedett volna. Gyönyörű vörös haja csapzottan, zihálva hullott most Prins vállára. És ami a legszörnyűbb volt: a lány tekintete. Olyan volt, mint egy halálra ítélt…aki most vesz utoljára levegőt, az élők soraiban. Azzal hirtelen Prins Barenty, vagyis Vérvörös összeesett és feje nagyot koppant a kórterem jéghideg padlóján.

A történet ( vágott verzióval)  itt folytatódik:http://eleg007.blog.hu/2014/12/08/vervoros-_az_utolsok_negyedik_fejezet_eletjel

 Lájkold a blogot itt és ne maradj le a folytatásról: https://www.facebook.com/eleg007?ref=ts&fref=ts